Több robbanás rázta meg Szíriát vasárnap hajnalban
Robbanások rázták meg vasárnapra virradóra Damaszkuszt, egyelőre nem tudni, mi okozta őket - jelentette a szíriai állami média.
Robbanások rázták meg vasárnapra virradóra Damaszkuszt, egyelőre nem tudni, mi okozta őket - jelentette a szíriai állami média.
Támadások sora éri ma is Moszkvát, ami már-már megszokottá válik az elmúlt napokban. Ezúttal több célpontot ért támadás; az incidens-sorozat éjjel kezdődött, majd nappal folytatódott.
Az ENSZ ukrajnai képviselője is megszólalt a zaporizzsjai szállodát ért csapás után. Szerinte megdöbbentő és elfogadhatatlan a humanitárius szervezetek elleni csapás. Az oroszok szerint külföldi zsoldosokat támadtak.
Jan Gagin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója a Ria Novosztyinak adott interjújában elárulta, miért nem indított az orosz hadsereg eddig teljes körű offenzívát Ukrajna ellen, és beszélt arról is, hogy erre mikor lennének képesek az orosz csapatok.
Friss drónfelvételek érkeztek az Urozsajne községért vívott harcokról, amelyek azt bizonyítják, a harcok már a település délnyugati részén zajlanak. Egyes feltételezések szerint az ukránok átkeltek a Mokri Jali folyón, és oldalirányból támadják a települést védő orosz csapatokat.
Az orosz erők a Harkiv megyei Kupjanszk városát választották támadásuk fő irányának, ehhez nyolc Storm-Z elnevezésű rohamosztagból álló támadócsoportot hoztak létre – mondta el Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.
Beigazolódni látszanak azok az ukrán jelentések, melyek szerint az orosz haderő Kupjanszkot szemelte ki magának, nagyon úgy néz ki, hogy az elmúlt napokban jelentős támadás indult meg Luhanszk megyéből Harkiv megyébe. Friss felvételek kerültek elő egy orosz páncélozott alakulatról, melyet már Harkivben semmisített meg az ukrán haderő.
Több orosz Telegram-csatorna is arról számolnak be, hogy Ukrajna sikeresen partra szállt a Dnyeper bal partján, és támadás alatt tartja/elfoglalta Kozacsi Laheri települést.
Oroszország hajók nélkül maradhat, ha tovább támadja Ukrajna fekete-tengeri kikötőit – idézi Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a CNN.
Ukrajna szerint Oroszország csak az elmúlt héten 500 ezer darab lőszert használt el tüzérségi támadásokra – írja a Sky News.
Néhány hét leforgása alatt csaknem megfeleződött a Krímet nyaralási helyszínként választók száma, miután Ukrajna egyre hevesebben támadja a hivatalosan hozzá tartozó, de 2014 óta orosz megszállás alatt álló félszigetet – írja a Sky News az orosz Kommerszantra hivatkozva.
Dél-Koreában is intenzíven készülnek egy esetleges kínai invázióra Tajvan ellen. Bár egy ilyen konfliktus mindenképp nagyon súlyos hatásokkal járna Szöulban is, a dél-koreai vezetés most igyekszik olyan forgatókönyveket is kidolgozni, amivel a szélesebb konfliktust elkerülhetik. Attól tartanak ugyanis, hogy a figyelem megosztása érdekében Észak-Korea összehangoltan lépne fel Kínával, és ekkorra tervezne egy lehetséges támadást Dél-Korea ellen - írja az AsiaTimes.
Elfoglalta az orosz haderő a Luhanszk megye nyugati részében található Novoszelivszkét - jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Frappáns trollkodással kommentálta James G. Stavridis nyugalmazott tengernagy, a NATO volt európai főparancsnoka a ma hajnali, Novorosszijszk elleni ukrán támadást.
Több frontszakaszon visszavert ukrán támadásokról, Donyeck környékén végrehajtott orosz ellentámadásról és Kupjanszk irányában történt orosz előrenyomulásról számolt be csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium szóvivője, azt állítva, hogy a harcokban a frontvonalon több mint 900 ukrán katona esett el.
A Midnight Blizzard vagy APT29 néven ismert, orosz kormányhoz köthető hackercsoport több tucat globális szervezetet vett célba a bejelentkezési adatok ellopására irányuló kampányában. A hackerek a Microsoft Teams csevegésekben ügyfélszolgálatosnak adják ki magukat, és megpróbálják rávenni a felhasználókat a többfaktoros hitelesítés jóváhagyására. A Microsoft kutatói felfedték, hogy ezek a "rendkívül célzott" social engineering támadások május vége óta "közel 40 egyedi globális szervezetet" érintettek - számolt be a Reuters.
Az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet legalább hatvan harcosát ölte meg a kenyai hadsereg - közölte szerdán Kithure Kindiki kenyai belügyminiszter.
Oroszország 40 ezer tonna gabonát semmisített meg a szerdai támadásai során, ennek nagy része Kínának és afrikai országoknak ment volna – állítja Olekszandr Kubrakov, Ukrajna infrastrukturális minisztere.
Az ukrajnai háború eseményeiről aránylag objektív térképeket és statisztikákat készítő blog, a War Mapper közzétette a július havi összesítését a háború jelenlegi állásáról.
Betört az orosz hadsereg Sztaromajorszkébe, jelenleg heves harcok folynak a falu irányításáért – idézi Gyenisz Pusilin donyeci szakadár vezetőt a TASzSz hírügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Helyi viszonylatban kisebb vagyont zsebelhetnek be, ha túlélik az első évüket.
Jól fut mostanában a Baykar szekere.
A legégetőbb válságokra összpontosíthat az elnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.