Pakisztán két légicsapást mért a pakisztáni tálibok kelet-afganisztáni rejtekhelyeire hétfőre virradóra, legkevesebb nyolcan meghaltak. Kabul a támadást elítélte.
Újabb erős földrengés rázta meg szerda reggel Nyugat-Afganisztán egy részét, miután egy korábbi rengés több mint kétezer halálos áldozatot követelt és egész falvakat tett a földdel egyenlővé.
Az Egyesült Államok és a tálibok vezette Afganisztán kapcsolatairól, az afgán stabilizációról és ehhez nyújtott segítségről is tárgyalt a két ország küldöttsége két napon át Dohában - számolt be a hétfőn zárult találkozóról az amerikai külügyminisztérium.
Fegyveres összecsapás zajlott az Afganisztánt uraló tálib hatóságok és Irán határőrsége közt az afganisztáni Nimroz tartomány határán – írja a Voice of America.
A tálib hatalomátvétel óta rengeteg elemzést olvasni arról, hogy Kína egyértelmű szándéka, hogy növelje befolyását Afganisztánban: most úgy néz ki, két fontos megállapodás is született, amely a két ország együttműködését alapozza meg.
Három brit állampolgárt vett őrizetbe kémkedés gyanújával az Afganisztánt uraló tálib kormány, köztük Miles Routledge-t, egy fiatal kalandort is, akit korábban már egyszer ki kellett menteni az országból - írja a Sky News.
Egy hét után újranyitották azt a határátkelőt Afganisztán és Pakisztán között, amelyet a kabuli tálib vezetés Pakisztán megállapodásszegésére hivatkozva lezárt, ezzel több ezer áruszállító kamion torlódását okozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök áldásával Moszkva az Afganisztánt irányító tálibokkal tárgyal, hogy megszerezze Oroszország számára az országban hagyott amerikai fegyvereket – írja egy állítólagos Kreml-bennfentes információira hivatkozva a brit The Sun hírlap.
Irán továbbra is biztosítaná az afganisztáni diáklányok felsőoktatását, miután a szomszédos országban a tálib kormány kitiltotta őket az állami és magánegyetemekről.
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok felsőoktatási minisztériuma kedden határozatlan időre kitiltotta a nőket az egyetemekről.
Öngyilkos merénylet történt egy oktatási intézményben pénteken Kabul nyugati részén, legalább 19-en meghaltak, sok a sebesült.
Súlyos aggodalmának adott hangot helyi idő szerint csütörtökön közös közleményben több nyugati ország amiatt, hogy Afganisztánban szélsőséges csoportok tevékenykednek, az országot egy éve lerohanó tálibok pedig nem teljesítik vállalásaikat.
Tűzijátékkal ünnepelték kedden este Afganisztán fővárosában, Kabulban a radikális iszlamista tálibok az amerikai csapatok kivonásának egy éves évfordulóját. Érdemes megjegyezni, hogy Afganisztánban súlyos humanitárius válság alakult ki, a közel 40 milliós ország lakosságának több mint felét éhezés fenyegeti.
Hétfőn több száz tálib vonult fel Kabul utcáin a mozgalom zászlóit lobogtatva, a levegőbe lövöldözve, azt ünnepelve, hogy egy éve, augusztus 15-én vették át újra a hatalmat Afganisztánban, miután az amerikai csapatok 20 év után kivonultak az országból. A lakosságnak azonban nincs sok oka az ünneplésre, miután a tálibok a korábban tett vállalásaikból (emberi jogok, különösen a nők jogainak tiszteletben tartása, békés átmenet biztosítása, az Al-Kaidával való kapcsolatok felszámolása) lényegében semmit sem tartottak be, így a Nyugat nem oldotta fel a fejlesztési segélyek felfüggesztését, ami miatt a gazdaság összeomlott. Súlyos humanitárius válság alakult ki, a közel 40 milliós ország lakosságának több mint felét éhezés fenyegeti.
Hatalomra jutásuk egyéves évfordulóját ünneplik hétfőn a tálibok Afganisztánban, az eseményt azonban beárnyékolja az országban dúló súlyos gazdasági és humanitárius válság.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének szombati különkiadása. A műsorban Kemény János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa volt a vendégünk azzal kapcsolatban, hogy július 31-én Kabulban egy amerikai légicsapás következtében életét vesztette Ayman al-Zawahiri, az Al-Kaida vezetője. A mai műsorban egyebek mellett szóba került, hogy ki volt al-Zawahiri, likvidálása mekkora győzelem az Egyesült Államoknak, milyen hatással lesz a merénylet az al-Kaidára, és egyáltalán mennyire releváns még a terrorszervezet a globális dzsihád térképén.
Több ponton is változott a babaváró hitel szabályozása, összefoglaljuk a részleteket.
Olyat is pontoznak, mint a csapatmunka.
403 körül a forint a dollárral szemben.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?