Jelentett a hírszerzés: elbukták az egyik stratégiai céljukat az oroszok
Ma is közzétette a napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben az orosz erők herszoni kivonulásával foglalkozott.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben az orosz erők herszoni kivonulásával foglalkozott.
Oroszország több mint 100 ezer katonát veszített el eddig az ukrajnai háború következtében, legyen szó halottakról, vagy sebesültekről - mondta szerda este egy magas rangú amerikai tábornok - és Ukrajna valószínűleg hasonló számokkal számol - közölte a CNN.
Ramzan Kadirov csecsen vezető, és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport feje is támogatja Herszon feladását, ami azért furcsa, mert ők ketten kritizálták korábban az orosz elitből a legélesebben a védelmi minisztériumot amiatt, hogy nem tudják megvédeni az Ukrajnában elfoglalt területeket.
Elsősorban az orosz katonák életének védelme a fontos, ezért adja fel Oroszország Herszon várost és vonul vissza a Dnyeper keleti partjára – mondta el Szergej Szurovikin tábornok, az Ukrajna elleni inváziós erőket vezető főparancsnok a TASzSz hírügynökségnek.
Beszédet tartott a teheráni amerikai nagykövetség ostromának évfordulóján Husszein Szalámi tábornok, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest vezetője, melyben megtorlással fenyegette meg a Nyugatot, amennyiben beavatkoznak az iráni politikába.
Kifejezetten erős jelentést adott ma ki a brit védelmi minisztérium, melyben azzal vádolják meg az orosz hadvezetést, hogy Sztálin idejéből ismert brutalitással, azonnali kivégzéssel fenyegetik azokat az orosz katonákat, parancsnokokat, akik visszavonulnak a harcok elől.
Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és az energetikai rendszerekre az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.
Az ukrajnai orosz erők új parancsnoka kedden elismerte, hogy csapatai széleskörű nyomás alatt állnak a fronton. A tábornok nehéz döntésekről is beszélt, miközben az oroszok által kinevezett kormányzó a megszállt Herszon tartományban részleges evakuálást jelentett be - írta meg a Reuters.
Szombaton bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy új parancsnokot neveznek ki az Ukrajna ellen zajló „különleges művelet” élére. Pár órával azután, hogy Szergej Szurovikin tábornok átvette a vezetést, rakétaesőt zúdítottak az orosz fegyveres erők Ukrajna áramellátó infrastruktúrájára. Az oroszok ünnepelnek; sokan úgy gondolják, most végre fordulópont jön a kezdetektől fogva döcögősen haladó „különleges műveletben.” Az igazság az, hogy az "Armageddon tábornok" néven ismert katonai vezető kinevezése önmagában közel sem biztos, hogy automatikusan megfordítja majd a háború jelenlegi dinamikáját, viszont erős jelzése lehet annak, hogy az orosz hadvezetés mostantól sokkal brutálisabb taktikákat fog használni Ukrajnában.
A brit hírszerzés ma reggel is kiadta szokásos, napi jelentését az ukrajnai háborúról. Elsősorban Szergej Szurovikin tábornok ukrajnai műveleti parancsnoki kinevezésével foglalkoznak, elsősorban arról, hogy az új vezető igencsak centralizált döntéshozatali szerepet kapott.
Váratlanul menesztették az orosz nyugati katonai körzet parancsnokát, Alekszander Zsuravljov tábornokot - értesült az orosz RBC hírportál.
A libanoni parlament elnöke kedden összehívta a törvényhozókat, hogy megválasszák az ország következő elnökét. Nabih Berri közölte, hogy a parlament csütörtökön ül össze.
Az ukrán csapatok több mint 50 kilométerre benyomultak az orosz vonalak mögé Harkiv-megyében és több mint 20 falut visszafoglaltak – mondta el Olekszij Gromov ukrán tábornok a Reutersnek.
Vasárnap is közzétette napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Szignifikáns események híján az orosz katonai vezetők személyi változásairól érintkeznek. A britek azt állítják: az orosz haderő Ukrajnában tapasztalható, gyenge teljesítménye miatt sorra menesztik a magas beosztású orosz parancsnokokat.
A kínai hadsereg az elmúlt öt évben jelentősen agresszívabbá és veszélyesebbé vált - mondta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke vasárnap Indonéziában.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök egyik legfontosabb tanácsadója reagált Vlagyimir Putyin állításaira, miszerint Oroszország alig kezdte meg ukrajnai hadjáratát.
Öt nap alatt tíz települést foglaltak el az orosz csapatok a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken a napi hadijelentést ismertetve.
Nagy-Britanniának olyan hadsereggel kell rendelkeznie, amely képes harcolni Európában és legyőzni Oroszországot - mondta a hadsereg új vezetője.
Megöltek egy orosz tábornokot Kelet-Ukrajnában - közölte vasárnap az orosz állami média egyik újságírója a Reuters beszámolója szerint.
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint "alacsony szinten" tárgyalják az amerikai csapatok Ukrajnába való bármilyen formában történő visszatelepítése irányuló tervezési erőfeszítéseket - számolt be a Sky News. Mark Milley tábornok elmondta: az amerikai csapatok Ukrajnába küldése az Egyesült Államok elnökén múlik.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.