Oroszország a Balti-tengerrel kapcsolatos NATO-információkhoz akart jutni Németországban az Északi Áramlat 2 gázvezeték engedélyeztetési eljárásán keresztül - közölték pénteken Mecklenburg-Előpomeránia német tartomány helyi törvényhozásának képviselői.
Érzékeny hatást gyakorolt a britekre a Brexit, amely némileg átírta az ország katonai szemléletmódját is. A Foreign Policy elemzése szerint a brit hadiflotta mérete csökkenhet a jövőben, de a globális ambíciók megmaradnak.
A szevasztopoli kikötőről készített, nagy felbontású műholdképek alapján úgy tűnik, a krími kikötő körül felhúzott védelmi rendszer komoly károkat szenvedett a Fekete-tengerre november végén lecsapó hatalmas vihar következtében.
Az egyik legfelsőbb katonai vezető, Kim Mjung-szu szerint Dél-Koreának szüksége van atom-tengeralattjáró képességekre az ország védelmének megerősítése érdekében. Az elképzelés egyelőre akadályokba ütközik, de felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet ezeket lebontani.
A Pentagon ismételten a Perzsa-öböl térségébe vezényelte a nukleáris meghajtású USS Florida tengeralattjáróját annak érdekében, hogy elrettentsék Iránt az esetleges izraeli beavatkozástól – számolt be róla a Bloomberg.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy sikeresen tesztelték a Bulava ballisztikus rakétát, amit az új nukleáris meghajtású tengeralattjáróról, az Imperator Alexander III-ról lőttek ki. A rakéta eltalálta a több ezer kilométerre lévő célpontot az orosz Távol-Keleten található Kamcsatka-félszigeten, arról azonban nem közöltek részleteket, hogy mikor került sor a tesztre. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szorgalmazza, hogy elrettentő erőként Oroszország tartsa fenn nukleáris arzenálját. Közben terjednek a videók arról a támadásról, amelyet oroszok hajtottak végre egy Zaporizzsja megyében zajló díjátadó helyszíne ellen, és amelyben több mint húsz kárpátaljai katona veszthette életét. Háborús híreink vasárnap.
Nyolc indiai állampolgárt ítéltek halálra Katarban, de a vádakat nem tudni biztosan. Újdelhi most minden követ megmozgatna az állampolgárai kimenekítéséért. Ez nem lesz egyszerű feladat, még akkor sem, ha az országok között egyébként hagyományosan jó a kapcsolat – számolt be a Nikkei Asia.
Az orosz haditengerészet képzett harci delfinjei még inkább az ukrajnai háború részeseivé válnak. Korábban lehetett tudni, hogy hasonló megoldásokat alkalmaznak a kritikus szevasztopoli hadikikötő védelmében, azonban most a Navalnews szerint újabb bázisokon növelték a védelmi kapacitásokat harci delfinekkel.
A Krím egyoldalú annektálásának egyik legfontosabb oka egyértelműen az volt Moszkva részéről, hogy megtartsák a stratégiai fontosságú szevasztopoli hadikikötőt. A bázis Oroszország kezén maradt, viszont az utóbbi hetekben az ukrán támadások egyik elsőszámú célpontjává vált. Ezt kínos lépésekkel kellett orvosolnia az oroszoknak.
Csütörtökön még ünnepélyes keretek között mutatták be Tajvan első saját fejlesztésű tengeralattjáróját, hétfőre már kémkedési vádaktól hangos a közélet a szigeten. Meglehet, hogy bizonyos érdekeket képviselő egyének sikeresen férkőztek be és szereztek kényes információkat a fejlesztésről - írja a Reuters.
Fokozódik a verseny a két ázsiai nagyhatalom között. Kína haditengerészeti fejlesztéseire India is válaszol, Franciaország segítségével jelentősen növelné a flottája képességeit. Bár ezek a lépések azonban nem tetszenek a szomszédos atomhatalomnak, Kína egyelőre nyugodt a kérdésben - írja az Asia Times.
A brit védelmi miniszter vasárnap nemcsak egy kulcsfontosságú interjút adott, hanem egy pártrendezvényen egy nagy jelentőségű védelempolitikai döntést is bejelentett.
Csütörtökön bemutatta első saját, hazai fejlesztésű tengeralattjáróját Tajvan. Caj Ing-ven tajvani elnök még 2016-os hivatalba lépésekor kezdeményezte a nagyszabású programot, és csütörtökön a déli Kaohsziung városában mutatta be az első tengeralattjárót, amelyet később még nyolc követ. A program több ország szakértelmének és technológiájának segítségével valósult meg.
Hamarosan beérhet a tajvani tengeralattjáró program, ugyanis csütörtökön vízre bocsátják az első, Washingtonnal közösen fejlesztett járművet, mely a tényleges szolgálatot 2024 elején fogja megkezdeni - Írja a Reutersre hivatkozva az MTI.
A dél-koreai hadsereg nyilatkozata szerint három napos amerikai-dél-koreai hadgyakorlat veszi kezdetét hétfőn a Japán-tengeren, melynek tematikája egy Észak-Korea felől érkező támadás elhárítása lesz - Írja az MTI.
Az ukrán csapatok még a múlt héten indítottak robotrepülőgépekkel támadást a szevasztopoli kikötő ellen. A szárazdokkokban találatot kapott egy deszanthajó, illetve egy modernizált Kilo-osztályú tengeralattjáró is. A tengeralattjárót ért károkról eddig csak műholdfelvételek láttak napvilágot, a közeli fotók alapján azonban szinte biztos, hogy végleg kivonták a forgalomból.
A közösségi médiába felkerült az első videó a Ropucsa-osztályú orosz hadihajó, a Minszk támadás utáni állapotáról. A deszanthajót szerda hajnalban érte ukrán rakétacsapás a szevasztopoli szárazdokkban.
Az ukránok nagyon hamar beismerték, hogy ők állnak a szerdai szevasztopoli kikötő elleni támadás mögött, sőt azt is elmondták, hogy pontosan mivel okoztak hatalmas károkat az orosz haditengerészetnek.
A hajnali órákban ismét támadás érte Szevasztopol kikötőjét. Az akció során megrongálódott legalább egy Ropucsa II-es deszandhajó, illetve egy Kilo osztályú tengeralattjáró. Egyre több jel utal arra, hogy Kijev jól átgondolt stratégia alapján hajtotta végre a támadást.