Megerősítette a társaság korábbi kijelentéseit az AMD ügyvezető igazgatója, mely szerint a világ második legnagyobb PC chip gyártója az idei esztendő második negyedévében már nyereséges működést fog produkálni azután, hogy nettó profitja a tavalyi év harmadik negyedében negatívba fordult.
A Fitch,a világ egyik legnagyobb rating cége, pénteken stabilról negatívra rontotta a Deutsche Telekom hosszú távú hitel kilátásait
Az elektronikus kereskedelem jelentőségének növekedésével egyre inkább szükség van olyan eljárásokra, amelyek a hagyományos állami igazságszolgáltatás mellett gyors és költségkímélő rendezését nyújtják a kereskedelmi, ezen belül a szellemi tulajdonnal kapcsolatban kialakult jogvitáknak.
Ilyen megoldásokat kínál a WIPO (World Intellectual Property Organization), amely 1974 óta működik az ENSZ szakosított szerveként, és legfőbb feladata a tagállamok között felmerült, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogviták rendezése. Ide tartozik többek között a szabadalmak, ipari minták, védjegyek, irodalmi művek, művészeti alkotások, zenék, filmek, olimpiai jelképek és még sok egyéb szellemi tulajdon védelme.
A WIPO szolgáltatásai közül az egyik legnépszerűbb a domain nevek használatával kapcsolatos viták rendezését szolgáló eljárás. Ez a népszerűség nem véletlen, hiszen az Internet és az e-kereskedelem használata az információcsere nagy mértékű felgyorsulását eredményezte, amelyet a gazdasági minden valamirevaló és élelmes szereplője megpróbál a maga javára fordítani. Ezek a területek azonban meglehetősen szabályozatlanok és ez számos visszaélésre teremtenek lehetőséget.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.