telekom

Új szereplő a magyar mobilpiacon? - Gazdát cserélhet a Pannon

Csütörtökön Gervais Pellissier, a France Telecom pénzügyi igazgatója a Financial Times-nak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy érdeklődnek a TeliaSonera felvásárlása iránt és hozzátette, hogy a Telenor is potenciális célpontjuk. Ez utóbbi társaság a Pannon anyavállalata, így a tranzakcióval a magyar mobilszolgáltató is gazdát cserélne.

A France Telecom részvényei a beismerés óta zuhannak, a menedzsment kétségbeesetten védekezik a piac megalapozottnak tűnő előítéletei ellen.

Macedóniát is beborította a magenta

A Magyar Telekom macedóniai leányvállalata, a MakTel (Makedonski Telekomunikacii) április 16-án sajtótájékoztatón jelentette be Skopjében a vállalat márkaváltását és a T-Home márka bevezetését a macedón távközlési piacon. A MakTel a Deutsche Telekom Csoport első nemzetközi vállalata az anyavállalatot követően, amely a Németországban tavaly májusban bevezetett integrált márkastruktrúrát alkalmazza. A vállalat új neve 2008. május 1-jétől Makedonski Telekom AD lesz.

Tévészolgáltató lesz a Pannon?

Eddig csak az Antenna Hungária neve merült fel a digitális műsorszórás kapcsán, de a Pannon is gondolkozik, hogy induljon-e az NHH pályázatán. Az Index úgy tudja, hogy a társaság meg is vette a pályázati anyagot.

2008.04.10 08:02
Egy frászt nincs verseny! - Mobilpiac a Pannon vezérigazgatójának szemével

2008.01.08 11:54
DVB-H mobiltv hamarosan itthon is

2007.04.10 10:28
Mobiltelevíziós tesztet indított a T-Mobile és az Antenna

Freesoft közgyűlés ambíciózus idei tervszámokkal

Tegnap tartotta éves rendes közgyűlését a Freesoft, melynek keretében a társaság közzétette ambíciózus idei éves konszolidált árbevételi és EBITDA terveit (melyeket a 2007-es számokhoz nem lehet érdemben viszonyítani, hiszen a konszolidációs körben jelentős változások történtek). A közgyűlés az előterjesztett határozati javaslatok mindegyikét elfogadta, a BankSoft akvizíció miatt 90 ezer darab új részvény kerül zártkörben kibocsátásra, melynek hatására a részvények száma 5%-os mértékben emelkedik.

Egy frászt nincs verseny! - Mobilpiac a Pannon vezérigazgatójának szemével

Öt éven belül minden emberre legalább két mobiltelefon előfizetés jut majd Magyarországon, mivel a "kapcsolt eszközök" dinamikus terjedése várható - állítja Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A menedzser visszatekintve úgy látja, hogy mindenki jól járt az EU önkényes roamingdíj szabályozásával, de nem hiszi, hogy az iPhone gyökeresen felforgatja majd a világ távközlési piacát.

A Pannon hamarosan Magyarország egyik legmodernebb - saját beruházással megépített - irodaházába költözik be, melyet a jövőben akár el is adhatnak. Mindeközben a társaság akár piacvezetővé is válhat Magyarországon, mivel az amúgy sem kis verseny további erősödés elé néz...

Magukhoz tértek az ukránok - 2.4 milliárdért hirdetik az Ukrtelekom-ot

Hivatalos nyilatkozatban jelentette be az ukrán privatizációs ügynökség, hogy minimum 12 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 2.4 milliárd dollárt kér az Ukrtelekom eladó 67.79%-os részvénycsomagjáért. Az induló ár első ránézésre sokkal reálisabbnak tűnik, mint a korábban emlegetett 7 milliárd dollár, de olcsónak még mindig nem nevezhető.

Mattheisen: a Telekom Slovenije-ről sem tettünk még le

Továbbra is intenzíven keresi a felvásárlási célpontokat a Magyar Telekom a régióban, akár még a Telekom Slovenije megszerzése is felkerülhet újra a napirendre, ha a szlovén kormány megint kiírja a privatizációs tendert - nyilatkozta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a Menedzser Magazinnak.

Freesoft akvizíció Ausztráliában

A FreeSoft Asia-Pacific Pty Ltd.megvásárolta a Blue Line Software Pty Ltd. (ACN 002781848, székhely: 8 Loloma Place Port Macquarie, New South Wales, 2444 Ausztrália) - www.blueline.com.au. - részvényeinek 100 %-át.

Huncut volt a T-Online - bírság jár érte

Megtévesztő módon népszerűsítette ADSL szolgáltatását a T-Online Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szolgáltatónak emiatt 7 millió forint bírságot kell fizetnie.

Mindenki a UPC-t bírságolja - már 85 milliónál tartanak

A tavaly novemberi 35 milliós Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott, valamint a decemberi 40 milliós NHH bírság után az előbbi újra bírságot akasztott a UPC nyakába. A távközlési társaság ezúttal 10 millió forintot fizetett, valamint a fogyasztók tájékozottságát javító vállalásokat is tett, miután 2006-ban és 2007-ben közzétett egyes reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, valamint a hirdetéseiben ígértnél kisebb letöltési sebességet biztosított Internet előfizetőinek.

Politikai viharok az Ukrtelekom értékesítése körül

Komolyabb politikai vihar robbant ki Ukrajnában a tervezett privatizációs hullámmal, többek között a Magyar Telekom célkeresztjében lévő Ukrtelekomnak az értékesítésével kapcsolatban. Az ország privatizációs ügynökségének vezetője szerint az értékesítéseket azonnal le kellene állítani.

Gartner: 11%-kal nőhetnek idén a PC eladások

A technológiai kutatócég, a Gartner szerint a személyi számítógép eladások 11%-kal nőhetnek 2008-ban, bár ez az expanzió könnyen egy számjegyű lehet, amennyiben a globális bizonytalanság erősebbé válik.

T-Mobile: további 8 településen a mobil szélessáv

A T-Mobile a mobil szélessáv (3G/HSDPA) terén már 126 városban kínál gyors mobilinternetet, és ezen belül 41 városban 7.2 Mbps-os névleges sebességű hálózat áll az ügyfelek rendelkezésére.

Üzemeltetési jogosultságra vonatkozó nemzetközi tendert írt ki az NHH

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden kiírta az öt digitális földfelszíni televízió műsorszóró-hálózat, valamint egy, a VHF-sávban működő digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó nemzetközi tenderét. A pályázat részleteit ismertető sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke közölte, hogy a tender eredményhirdetése 2008 nyarán várható és a jelenlegi analóg műsorszórásnál lényegesen korszerűbb és több új szolgáltatás lehetőségét is kínáló digitális földfelszíni műsorszórás még az idei évben elindulhat Magyarországon.

Synergon közgyűlés április 25-én

A Synergon 2008. április 25-én 9:00-ra összehívta évi rendes közgyűlését a Budapest, Baross u. 91-95. sz. alatti székhelyének Gaia termébe. Az esetleges határozatképtelenség miatt megtartandó megismételt közgyűlés helyszíne és napirendje változatlan, időpontja 2008. április 25-én 10:00 óra.

Középtávon behozzuk a lemaradást

Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2007-ben az EU átlag növekedésénél nagyobb mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt és így csökkent Magyarország lemaradása az uniós átlagtól - emelte ki az Európai Bizottság szerdán, az európai hírközlési piacról és azon belül a tagállamok piacáról szóló jelentésben.

Erste: vedd a Telefónica részvényeit

650 koronáról 700 kornára emelte az Erste a Telefónica O2 CR (egykori Cesky Telekom) részvényiere adott célárfolyamát és ezzel ajánlását vételre módosította.

Az EU nem erőlteti tovább a roaming díjcsökkentést

Öt-tíz éven belül nem kell arra számítani, hogy az EU újra beavatkozna a piaci folyamatokba a külföldi mobiltelefonálás (roaming) díjainak területén - mondta a német hírközlési hatóság elnöke Hannoverben, aki szerint a verseny ettől még eredményezhet további árcsökkenést.

Milliós megtakarítási lehetőséget mulasztanak el a cégek

Feltehetően sokak fejében megfordult már a kérdés; miért is kell kinyomtatni a számlákat elektronizált világunkban? A kérdés egy jelentősebb számlakibocsátó számára éves szinten 20 millió Ft-os nagyságrendű. Lakossági oldalon jó a fogadókészség, de számlakibocsátók mégis nehezen mozdulnak....
A portfolio.hu egy speciális, eddig keveset kommunikált és problematizált témának, az elektronikus számlabemutatás és fizetés szolgáltatás magyarországi elterjedési problémáinak szeretne a következő cikksorozatban utána járni. Az első szakértői véleményt Lantai Csaba, az EBPP.hu vezérigazgatójától közöljük.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.