telekom

Eladja az econet az Externetet

Egyelőre meg nem nevezett áron eladja az Externetet az econet.hu, így a távközlési cég részvényeire 554 forintos nyilvános vételi ajánlat várható. Azt nem tudni egyelőre, hogy távozik-e a tőzsdéről az Externet.

Ma utoljára Telekom osztalékért!

Ma veheti meg utoljára a Magyar Telekom részvényeit az, aki szeretné felvenni a bruttó 74 forintos osztalékot, hétfőn a részvények már tetemes eséssel nyitnak majd a mai záró árfolyamhoz képest.

Tovább csökkenhetnek a roaming díjak az EU-ban

Az Európai Parlament szerdai döntése szerint a következő években tovább csökkenhetnek a barangoló (roaming) hívások díjai, a tagállamok területén szabályozottá és roaming-környezetben a jelenleginél lényegesen olcsóbbá válhat a mobilinternet használata és az SMS küldés is, írja az NHH közleményében.

Csapot-papot átadnak a mobilszolgáltatók

Új trend alakul ki a fejlettebb országok mobiltávközlési iparában: a mobilszolgáltatók minden műszaki feladatot a gyártócégekre bíznak, például az Ericssonra és a Nokia Siemens Networksre - írja az Index.

Mégsem válságálló a távközlés? - Zuhan a Magyar Telekom anyja

Azok után, hogy februárban felfelé módosította 2009-es profitcélját a Deutsche Telekom, most kiadott egy profit warningot az első negyedéves teljesítménye alapján. A részvények több mint 10%-os mínuszba csúsztak a hírre.

Piacfelügyeleti eljárás indul az Invitel és az MTelekom ellen

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa a helyhez kötött telefonszolgáltatást végző cégek ellenőrzését követően - jogsértés gyanúja miatt - az NHH Hivatalánál piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett az Invitel Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. ellen, illetve a Magyar Telekom Nyrt. egyes díjcsomagjai esetében maga indított eljárást kötelezettség teljesítésével, illetve megszegésével összefüggésben.

Soha nem volt még ilyen: nagy a baj a mobilpiacon

Borús jelek érkeztek a márciusi statisztikákkal a magyar mobilpiacra, soha nem volt még ugyanis olyan jelentős az ügyfélszám csökkenése, mint az utóbbi hónapban. A válság tehát egyértelműen megérkezett, ami abból is jól látszik, hogy most először csökkent három egymást követő hónapban a piac mérete.

A részesedéseket tekintve az első negyedév nyertese a Magyar Telekom, úgy tűnik a szolgáltatás-portfólió átalakítása/bővítése tényleg hozza a kívánt eredményt.

Terjedhet az ingyentelefon! - Arcul csapták a mobilcégeket

Alig néhány napja számoltunk be arról, hogy a mobil VoIP terjedése milyen ellenállást váltott ki a mobilszolgáltatókból, mostanra pedig már a válsz is megérkezett az EU-ból.

A Deutsche Telekomot állítólag versenyhatósági vizsgálat fenyegeti, az integráció pedig a mobil VoIP terjedését elősegítő jogszabályt kíván alkotni.

2009.04.07 17:39
Megjött az ingyentelefon: őrjöngenek a mobilcégek!

Közvetítőválasztással spórolhatunk telefonszámlánkon

Akár harmadával-felével is csökkenthetik a vezetékes telefonálás percdíjait az üzleti és otthoni felhasználók, alternatív megoldások igénybevételével. A vállalkozások akár több tízezer forintot is spórolhatnak, az átlagos háztartások megtakarításai havonta több száz forintra rúghatnak alternatív szolgáltatók igénybevételével - olvasható az Externet közleményében.

Özönlenek a tévéelőfizetők a Telekomhoz

A Magyar Telekom kiadott egy közleményt arról, hogy nagyon beindult az IPTV, illetve a T-Home SAT Tv szolgáltatásuk: a T-Home tévé-előfizetők száma elérte a 400 ezret.

Beck György leállítaná az állami vagyon eladását

2%-kal csökkenhet az idén a magyar távközlési piac mérete - mondja Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, aki minden állami frekvenciaértékesítést azonnal leállíttatna.

Megjött az ingyentelefon: őrjöngenek a mobilcégek!

Két nap alatt több mint egymillió felhasználó töltötte le a Skype frissen bemutatott iPhone verzióját mobiljára, ami kisebb riadalmat keltett a távközlési szektorban.

A mobilcégek őrjöngenek, némelyikük blokkolja hálózatát a program elől, míg mások fenyegetőzésbe kezdtek.

Kihagyhatatlan lehetőséget jelent a digitális műsorszórás

A digitális átállás során felszabaduló spektrum hasznosítása óriási lehetőség az európai gazdaság számára, mondta kedden Brüsszelben az EU távközlési biztosával, Viviane Redinggel folytatott tárgyalása után Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a tagállamok nemzeti szabályozó hatóságait tömörítő Rádióspektrum-politikai Csoport (RSPG) elnöke - olvasható az NHH közleményében.

A távközlési cégek oldhatják meg a gazdasági válságot

A világ legnagyobb távközlési szolgáltatói egy nyílt levélben üzentek a G20 vezetőknek, amelyben közölték, hogy ha változtatnak a szabályozási környezeten, akkor a vállalatok megteremtik a válságból kivezető utat a növekvő infrastrukturális beruházásokkal és a munkahelyteremtéssel.

Egyre nagyobb perpatvar az NHH-nál

Valóban kirobbanni látszik az a botrány az NHH-nál, amelyet korábbi értesüléseink alapján hétfői cikkünkben valószínűsítettünk. Tegnap egy NHH tanácstag vizsgálatáról cikkezett az Index, ma pedig a Magyar Nemzetben jelentek meg a hatóság vezetésére nézve kínos információk.

Négyből hárman nekimentek a mobiltendernek

A DreamCom, a Digi és a MobiNet is megfellebbezte a Nemzeti Hírközlési Hatóság döntését. A mobiltendert a gazdasági válságra hivatkozva állították le - írja az Index.

Áll a bál az NHH-nál

Az Index úgy értesült, hogy fegyelmi vizsgálat indult az NHH egyik tanácstagja ellen. A vizsgálat tényét a hatóságnál megerősítették, ám azt nem, hogy annak köze lenne a nemrég lezárt mobiltenderhez is.

Mint ismeretes, a Portfolio.hu még hétfőn számolt be arról, hogy a mobiltender botrányba fulladhat, a mi értesüléseink arról szóltak, hogy még magának az NHH elnökének pozíciója is inog.

Megvolt a Telekom közgyűlés, mindent elfogadtak

Lezajlott a Magyar Telekom éves rendes közgyűlése, mely első nekifutásra is határozatképes volt, ugyanis a részvényesek több mint 67%-a megjelent. A napirendi pontokat (köztük a bruttó 74 forintos osztalékot) a részvényesek nagy többséggel megszavazták.

Változások a Telekomnál

A Magyar Telekom bejelentette, hogy egyes felügyelő bizottsági tagjainak, illetve igazgatósági tagjainak munkaviszonya április 1 vagy 2-i hatállyal megszűnik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.