Egyre szebb a magyar inflációs kép
Gazdaság

Egyre szebb a magyar inflációs kép

Portfolio
Júniusban is a jegybanki célsávon belül, vagyis 4% alatt maradhatatott az éves drágulás üteme Magyarországon: a Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzései alapján 3,9%-os inflációt közölhet holnap a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők egyre szebb pályát látnak az év második felére.

Májusban 4%-os volt az infláció Magyarországon, júniusban pedig valószínűleg kis csökkenéssel 3,9%-ra mérséklődhetett a pénzromlás üteme. Vagyis bár a 3,6%-os márciusi mélypontról a várakozásoknak megfelelően felfelé mozdult az árindex, egyáltalán nincs szó óriási gyorsulásról, sőt, júniusban még egy minimális csökkenés is valószínű.

A csökkenés magyarázata, hogy az élelmiszerek kisebb, az ipari termékek és a szolgáltatások valamivel nagyobb havi drágulását várhatóan szinte teljesen ellensúlyozza majd az, hogy a járműüzemanyag havi alapon olcsóbb lett júniusban - mondja Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője. (Mindez persze előrevetíti, hogy júliusban ilyen kedvező hatással már aligha számolhatunk, hiszen a kutaknál emelkedtek az árak.)

Az üzemanyag sztori
Egy újabb inflációs adatközlés következik, ami meglehetősen sok vitát válthat ki az üzemanyagok áralakulása miatt - hívja fel a figyelmet Virovácz Péter, az ING Bank közgazdásza. Habár napjainkban azzal van tele a hazai média, hogy folyamatosan emelkedik az üzemanyagok ára, ezzel szemben a KSH hivatalos adatközlése várhatóan az üzemanyagárak jelentős csökkenéséről számol majd be a júniusi inflációs statisztikában. Az a helyzet állt elő ugyanis, hogy az üzemanyagok árának meredek emelkedése elsősorban a hónap második felére volt jellemző, miközben a KSH az infláció kiszámításához az adatfelírásokat az adott hónap első és huszadik napja között, munkanapokon végzi el. Ebből fakadóan az ING Bank számításai szerint az üzemanyagok ára – statisztikailag – nagyjából 3 százalékkal csökkenhetett május és június között. Ez pedig önmagában 0,2 százalékponttal mérsékelhette az egyhavi inflációs mutatót.

A csökkenéshez hozzájárul, hogy a nagy szolgáltatók átárazásának májusi befejeztével az árak lassú normalizálódási folyamata kezdődhetett meg júniusban - értékel Becsey Zsolt. Ugyanakkor az Unicredit vezető közgazdásza megjegyzi, hogy az inflációs várakozások, a szállítási költségek alakulása és bérnyomásról árulkodó idősorok mind magasabb értékeket mutatnak, mint ami az árstabilitással összeegyeztethető lenne. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy további szolgáltatók érezhették szükségét az áremelésnek júniusban. Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója szintén úgy látja, hogy a havi ármozgás már a Covid előtti időszakhoz lesz hasonló.

Elemzői felmérés az inflációs* prognózisokról (év/év, %)
név intézmény 2024. jún. 2024. dec. 2025. dec. 2024 átlag 2025 átlag
Árokszállási Z.–Balog-Béki M. MBH Bank 4,0 4,6 3,3 3,8 3,5
Becsey Zsolt Unicredit 3,8 5,6 4,0 4,0 5,2
Kiss Péter Amundi 3,9 4,4 3,8 3,8 4,0
Koncz Péter Századvég K. 4,1 5,1 3,4 4,0 3,8
Nyeste Orsolya Erste Bank 3,7 5,1 2,9 4,1 4,0
Palócz Éva Kopint-Tárki 4,0 5,0 3,0 4,0 3,5
Regős Gábor Gránit Alapkezelő 3,8 5,0 3,6 4,0 3,9
Török Zoltán Raiffeisen Bank 3,9 5,0 3,5 4,0 3,8
Trippon Mariann CIB Bank 3,7 5,0 3,3 3,9 3,6
Virovácz Péter ING Bank 3,7 5,5 3,7 4,1 4,4
konszenzus (medián)   3,9 5,0 3,5 4,0 3,9
Forrás: Portfolio * fogyasztóiár-index

A friss elemzői előrejelzések konszenzusa az inflációval kapcsolatos növekvő optimizmusról árulkodik. Nem csak azért, mert néhány hónapja még mindenki biztosra vette, hogy ilyenkorra már 4% felett lesz az infláció, hanem mert az év második felének inflációs pályája is fokozatosan lefelé tolódik. Májusban a piac még úgy gondolta, hogy már az ősszel látunk 5% feletti inflációs mutatót, az év végén pedig 5,4%-os lesz drágulási ütem. Ehhez képest az elemzők most már úgy látják, hogy 5%-ot legfeljebb decemberben éri el a mutató, de az sem biztos, hogy egyáltalán eléri. Ezzel egyértelmű fordulat állt be az év végére vonatkozó várakozásokban.

Ez tükröződik az éves átlagos inflációra vonatkozó várakozásokban is. Tavaly decemberben még 5% felett volt a konszenzus, most éppen csak 4%.

Árokszállási Zoltán, az MBH Bank vezető elemzője szerint júliusban várhatóan némileg emelkedni fog az éves index, de augusztus-szeptemberben a magas bázis miatt újra 4% alatti adatokra lehet számítani, és csak az év utolsó hónapjaiban jön egy markánsabb emelkedés.

Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint az év hátralévő részében négy tényező jelent kockázatot az infláció szempontjából: a forintárfolyam alakulása, az üzemanyagárak, a kereslet visszaépülése, illetve a költségvetési egyenleg alakulása és a költségvetési cél tartásához szükséges intézkedések.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 07.07

Tovább nőtt az amerikai munkanélküliség, a legfrissebb adat szerint 4,1%-on áll, ami a 2021 novemberi értékével egyenlő. A rossz hír örömére új rekordot döntött a legtöbb amerikai tőzsde

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
klíma-melegrekord-hőmérséklet-átlaghőmérséklet-emelkedés