Saját részvényeket értékesített az OTP
Az OTP szerdai tájékoztatása szerint a társaság kedden 1 904 darab OTP-részvényt értékesített a társaság javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
Az OTP szerdai tájékoztatása szerint a társaság kedden 1 904 darab OTP-részvényt értékesített a társaság javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
Vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, de elsősorban az organikus növekedésre fókuszál az OTP román leánybankja.
A gazdák új agrotechnikai eljárások alkalmazásával, erdőtelepítésekkel hozzá tudnak járulni az éghajlati változások hatásainak mérsékléséhez, ehhez viszont nélkülözhetetlen az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásainak legalább a jelenlegi szinten tartása a 2020 utáni időszakban is - erről beszélt Nagy István agrárminiszter kedden Helsinkiben, az uniós mezőgazdasági miniszterek találkozóján.
A braunschweigi ügyészség vádat emelt a Volkswagen vezérigazgatója és a cég felügyelőbizottsági elnöke ellen, továbbá az autógyártó korábbi vezérigazgatója ellen is. A német ügyészség azzal vádolja a német autógyár vezetőit, hogy a dízelbotrány kirobbanása előtt félrevezették a cég részvényeseit, és nem tájékoztatták időben a befektetőket a botrány pénzügyi következményeiről.
Az Egyesült Államokban is lassulni látszik a nagy fejlesztési hullám. A beruházóknak be kell érni a kisebb profittal, akárcsak Magyarországon, ám itt súlyosabb gond a munkaerőhiány.
Nem vezettek eredményre a vasárnapi maratoni egyeztetések a világ legrégebbi utazási irodája, a Thomas Cook vezetői, tulajdonsai és hitelezői között, ezért a vállalat azonnali hatállyal beszünteti működését.
Egyre magasabbra emelkedik az OTP árfolyama, ami ma egy fontos szintet vitt át.
Idén negyedik alkalommal tette közzé a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 kiadványát, amelyet a BÉT50 kkv-k csúcstalálkozója esemény keretében mutatták be. A résztvevőket Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte, a rendezvény nyitóelőadását pedig Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta meg.
Heves turbulenciákat okozott a tőkepiacokon az olajár évtizedek óta nem látott szintű emelkedése hétfőn, ma azonban már kezdenek megnyugodni a befektetők, a részvénypiacok csak mérsékelten mozdultak el.
A magyar gazdaság dimenzióváltáson ment keresztül az elmúlt években - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Szegeden.
Lehet, hogy már függővé vált a világgazdaság az alacsony kamattól és a költségvetési hiánytól, jelenleg olyan kísérlet szemtanúi vagyunk, amire még nem látott példát az emberiség – mondta a Portfolionak Tomás Sedlacek cseh közgazdász, aki október elején a magyar CFA egyesület budapesti konferenciájának előadója lesz. „A Jó és a Rossz közgazdaságtana” című könyvvel befutott szakember szerint komoly változás közepén áll a civilizációnk, ennek az átalakulásnak természetes velejárói azok a „döccenők”, amiket most látunk a Brexittel vagy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval.
A hétvégén dróntámadások érték a szaúd-arábiai állami olajcég két olajterminálját, amelyet követően a kőolaj árfolyama évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett. Mindez kockázatkerüléshez vezetett nemcsak Európában, hanem Amerikában is.
A hétvégén dróntámadások érték a szaúd-arábiai állami olajcég két olajterminálját, amelyet követően a kőolaj árfolyama évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett. A fokozódó geopolitikai feszültség következtében az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek ma, azonban az európai olajtársaságok részvényei különösen jól teljesítettek. A magyar tőzsde 1,3 százalékos emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a legjobban.
Az első fél évben 30 százalékos eséssel 6,4 milliárd forintra csökkent a Budapest Bank csoport adózás utáni eredménye - olvasható a pénzintézet összefoglalójából, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.
Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.
Az elmúlt napokban tett kis engedmények után egy nagyobb engedményt jelentett be pénteken Kína: felfüggeszti egyes amerikai agrártermékek - köztük a szójabab és a sertéshús - esetében a pótvámokat, továbbá támogatja amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését - jelentette pénteken a Hszinhua kínai állami hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva.
Csak három szolgáltató indulhat az idén zajló 5G-frekvenciaaukción, ami alapvetően jó hír a Magyar Telekomnak.
Néhány hónapon belül életbe lépnek az Európai Unió új autóipari emissziós előírásai, amelyek példátlan szén-dioxid kibocsátás-csökkentési intézkedéseket követelnek meg az autógyártóktól. Azon túl, hogy a változtatási kényszer radikálisan átalakíthatja a modellpalettát, megtépázhatja a vállalatok nyereségességét és az autóipari munkahelyek jelentős részének megszűnésével fenyeget.
Nagyot emelkedett ma a 4iG árfolyama, megnéztük, mit mutat a technikai kép.
A védőoltások biztonságosak és hatékonyak, a fejlett egészségügyi ellátórendszerek alapját képezik, ugyanakkor számos uniós tagállamban nőtt az oltóanyagot elutasítók száma, ami összefügg azzal, hogy világszerte túl alacsony az oltóanyagok biztonságosságába és hatékonyságába vetett bizalom - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.