Amennyiben a közelgő tél extrém hideg lesz, akkor Szlovákiában február végére elfogyhat a gázkészlet - mondta Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter egy kereskedelmi tévéműsorban. Ebben az esetben az országban nyolc-kilenc napra leállítanák a gyártóüzemeket a miniszter szerint.
Peking figyelmeztette Csehországot és Szlovákiát, hogy következményei lesznek annak, ha a jövő hét folyamán fogadják a tajvani külügyminisztert – írja a Reuters.
Az Egészségügyi Világszervezet új kutatócsoportot állít fel a koronavírus eredetének tisztázására. Indonézia csütörtökön újra megnyitotta üdülőszigeteit 19 ország, közte Magyarország turistái számára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában tárgyalt a Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiáról, amelyet Magyarország még az idén megkaphat a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára. Szlovákiában 5 éves kortól oltanak, mindeközben Magyarországon egyre több iskolát érinthetnek már a járvány miatti "tanügyi intézkedések". A magyar kórházak is készülnek a 4. hullámra. A koronavírus hírei percről percre.
Két Nógrád-megyei és egy Győr-Moson-Sopron megyei híd Duna-híd megépítése kezdődhet el a következő időszakban a magyar-szlovák határon, és egy Pest-megyei híd építése már folyamatban van – hívta fel a figyelmet szerda reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ennek apropója, hogy a három új határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodás üzemeltetési, fenntartási feladatainak részleteit egy törvénymódosításban rögzítené a tárca és ezt nyújtotta be a parlamentnek.
A magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amely segítségével a határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni, tájékoztatta a pozsonyi Új Szót a szlovák külügyminisztérium.
A Pozsony melletti Bazin (Pezinok) városának különbírósága tizennégy év börtönnel sújtotta hétfőn Dusan Kovácikot, a legsúlyosabb bűncselekményekben eljáró szlovákiai különleges ügyészség egykori vezetőjét. A törvényszék tájékoztatása szerint a volt ügyészt a többi között korrupcióval, hivatali visszaéléssel és egy bűnszövetkezet támogatásával gyanúsították, s minden vádpontban bűnösnek találták. Az ítélet értelmében vagyonát az állam elkobozza. A bírósági döntés azonban még nem jogerős, sőt Kovácik már be is jelentette, hogy fellebbezni fog és akár a legfőbb bíróságig is elviszi az ügyet. A végleges döntés ezzel még hónapokig várathat magára.
Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
A meglévő oltóanyagok érvényességének lejárta miatt augusztus utolsó napjával befejezik Szlovákiában a Szputnyik V oltóanyag használatát - jelentették szlovák médiaforrások az egészségügyi minisztérium megerősítésére hivatkozva kedden.
Szlovákiában sokkal szigorúbbak a pápalátogatás feltételei, mint Magyarországon, ezért az ország magyarlakta déli régióiban működő egyházközösségek Budapestre szerveznek kirándulásokat a kongresszus idejére – írja az InfoRádió.
Az idén koronavírus-fertőzés miatt kórházba került 16 ezer 117 ember közül csak 508, azaz az emberek 3,1%-a volt beoltva a vírus ellen, azaz 97%-uk oltatlanul került olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljon – közölte pénteken a szlovák közegészségügyi hivatal a Facebookon.
„Bár Szlovákiában alacsony az átoltottság mértéke, az államnak működnie kell” – mondta Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter, és kilátásba helyezte, hogy a rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást Szlovákiában, ahol a kormány döntésének értelmében jövő hétfőtől ismét módosul az óvintézkedéseket szabályozó úgynevezett Covid-automata. Az országos helyett a regionális intézkedésekre kerül majd a hangsúly - írja az Infostart.
Németország beszünteti az ingyenes koronavírus-tesztelést, hogy ezzel próbálja meg rávenni az embereket az oltásra. Türingiában a legalacsonyabb az átoltottsági arány, ezért ott ingyen sültkolbászt is bevetnek arra, hogy ösztönözzék az embereket, Szlovákiában nagy sikere van a vakcinalottónak, ezzel szemben a litván kormány az ingyenes orvosi ellátást tervezi megvonni a koronavírusos betegektől - írja az Euronews.
Szlovákiában útjára indították vasárnap azt a lottójátékot, amely az oltási hajlandóság növelését hivatott szolgálni a parlament júliusi jóváhagyásával.
Többszáz tüntető gyűlt össze péntek délelőtt a pozsonyi parlament épülete előtt, hogy tiltakozzon a szlovák kormány járványügyi intézkedései és a közegészségügyi törvény tervezett módosítása ellen - jelentette a TASR szlovák hírügynökség.
A szlovák egészségügyi minisztérium közzétett egy infografikát, amely egymás mellé helyezi az oltások lehetséges mellékhatásait, költségeit és egyéb következményeit és a koronavírus hatásait ugyanazok szerint a mutatók szerint.
Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett - a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó - szigorítások ellen tiltakozva - számolt be róla a szlovákiai sajtó.
Szigorodnak péntek reggeltől a Szlovákiába érkezőkre és az oda hazatérőkre vonatkozó korlátozások: a koronavírus ellen beoltottak, illetve néhány más csoportba sorolt személy kivételével a határt átlépőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.
Hétfőtől új határrezsim lép életbe Szlovákiában, a határokra vonatkozó járványellenes óvintézkedések alapja egy új „riasztórendszer” lesz – írta meg az ujszo.com. A kisebb, kevésbé fontos átkelőket lezárják.