Hírszerzési jelentés: a tengeren is állandó veszély fenyegeti az oroszokat
A brit védelmi minisztérium hétfőn is közzétette hírszerzési jelentését.
A brit védelmi minisztérium hétfőn is közzétette hírszerzési jelentését.
Szerda reggel jelentette be a szevasztopoli kormányzat azt, hogy támadás érte a Krím-félsziget kulcsfontosságú kikötővárosát. Az oroszok szerint három ukrán drónt semmisítettek meg, és sem a katonai infrastruktúra, sem pedig a fekete-tengeri orosz flotta nem szenvedett károkat. A támadásról most jelentek meg az első videofelvételek.
A Krímben tett előre be nem jelentett látogatást szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök a félsziget Ukrajnától Oroszországhoz csatolásának kilencedik évfordulója alkalmából.
Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím és Szevasztopol megvédelmezését és gyorsított ütemű fejlesztését ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az Oroszországhoz való csatlakozásról a két közigazgatási egységben rendezett népszavazás kilencedik évfordulója alkalmából.
Azt követően, hogy a Pentagon csütörtökön elérhetővé tette a kedden lezuhant amerikai MQ-9 Reaper drón által készített utolsó felvételeket, csak idő kérdése volt, hogy valamelyik geolokációval foglalkozó portál beazonosítsa azt, hogy pontosan merre is járt a gép. A Twitteren megjelent gyorselemzés szerint a Reaper a megszokottnál jóval közelebb repült az oroszok által ellenőrzött területekhez.
Megtalálta az orosz haditengerészet a Krím körül tengerbe zuhant amerikai MQ-9 Reaper drónt – írja a szevasztopoli ForPost hírlap.
Nyolc ember meghalt, és ketten megsérültek Szevasztopolban egy munkásszálláson kitört tűzben - közölte csütörtökön az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Rendeletben tett javaslatot Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva megye, a Krím és Szevasztopol vezetésének, hogy az ukrajnai háborúban érdemeket szerző katonák és az elesettek családjai között ingyen osszanak ki telkeket.
Ukrajna a hétvége folyamán több orosz katonai laktanyára is csapás mért, a beszámolók szerint az ukrán HIMARS rakétarendszerek az orosz Wagner zsoldoshadsereg bázisait és krími katonai repülőtereket vettek célba.
Orosz forrásokra hivatkozva csütörtökön írta meg a CNN, hogy a fekete-tengeri orosz flotta lelőtt Szevasztopol városa felett egy ukrán drónt. A Krím-félsziget kritikus fontosságú terület, az Ukrajna déli részén állomásozó csapatok utánpótlásuk jelentős részét kapják a régióból.
Az Egyesült Királyság hírszerzése kedden is elkészítette napi jelentését, melyben ezúttal a múlt hét végi, Novorosszijszkot ért ukrán támadással foglalkoznak. Novorosszijszk a Fekete-tenger északkeleti partján helyezkedik el, és az orosz fekete tengeri flotta egyik legfontosabb kikötője.
A Szevasztopol elleni dróntámadás kivizsgálása és Kijev által adott biztonsági garanciák után lehet csak felújítani a gabonaegyezmény végrehajtását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal kedden folytatott telefonbeszélgetésen.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.