A szenátus szerdán megerősítette Tulsi Gabbard volt demokrata képviselőt a nemzeti hírszerzés igazgatói posztján. A szavazás 52-48 arányban, többnyire pártok mentén zajlott, ami jelentős győzelmet jelent Donald Trump elnök számára, hiszen Gabbard jelölése az egyik legvitatottabb kabinetválasztás volt - számolt be a CNN.
Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott Rod Blagojevich volt illinois-i kormányzónak, akit korábban korrupció vádjával ítéltek el. A demokrata politikus, aki Trump mellett a "Celebrity Apprentice" című valóságshow-ban is szerepelt, Barack Obama megüresedett szenátori székének eladásával próbálkozott, ami miatt 2009-ben eltávolították hivatalából.
Növekszik az amerikai Demokrata Párton belüli elégedetlenség az élvonalbeli politikusaik Trump-ellenes stratégiája miatt: egyes képviselők és szenátorok ugyanis úgy vélik, a jelenlegi megközelítés nem elég agresszív, erélyes és következetes a republikánus elnök egészpályás letámadással felérő intézkedéseivel szemben - számol be a Hill.
Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátor és Grönland egyik dán parlamenti képviselője, Aaja Chemnitz közös nyilatkozatban bírálták Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos kijelentéseit - írta meg a Politico. A két politikus hangsúlyozta, bár a sarkvidéki sziget nyitott az üzleti együttműködésre, nem eladó.
Az Egyesült Államok szenátusa hétfőn jóváhagyta Scott Bessent kinevezését Donald Trump amerikai elnök kabinetjének pénzügyminiszteri posztjára. A milliárdos hedge fund-menedzser ezzel kulcsszerepet kap az új kormányzat gazdaságpolitikájának kialakításában, beleértve az adó- és kereskedelmi politikát.
Az amerikai szenátus megszavazta Pete Hegseth-et amerikai védelmi miniszternek pénteken, így Donald Trump jelöltje hivatalba léphet
Szűk többséggel elfogadta az amerikai szenátus Pete Hegseth védelmi miniszteri kinevezését egy előzetes szavazáson – írja az Axios.
Az amerikai szenátus csütörtökön jóváhagyta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt John Ratcliffe kinevezését, aminek nyomán Donald Trump elnök jelöltje elfoglalhatja hivatalát.
Új vádak láttak napvilágot Donald Trump amerikai elnök leendő Pentagon-főnöke, Pete Hegseth-tel szemben. Elsőként az NBC News számolt be arról, hogy Hegseth volt sógornője eskü alatt tett nyilatkozatban alkoholistának és agresszív kirohanásokra hajlamosnak nevezte a Fox News korábbi műsorvezetőjét, aki állítása szerint bántalmazóan viselkedett második feleségével.
Hétfőn ellenszavazat nélkül támogatta az amerikai Kongresszus felsőháza az amerikai elnök, Donald Trump külügyminiszter-jelöltjét, Marco Rubiót. A korábbi floridai szenátor az első kormánytag, aki megkapta a szenátusi megerősítést a Trump-adminisztráció azon magas rangú tagjai közül, akiknél a törvényhozás jóváhagyására van szükség.
Az amerikai szenátus fegyveres erőkért felelős bizottsága kedden meghallgatta Pete Hegseth televíziós műsorvezetőt, akit Donald Trump megválasztott amerikai elnök a védelmi miniszteri pozícióra jelölt - írja a Hill. A bizottság demokrata tagjai Hegseth szakmai és magánéleti alkalmasságát, múltbéli kijelentéseit, illetve tapasztalathiányát firtatták, ám a Pentagon leendő vezetőjének megteszi a republikánus szenátorok támogatása, hogy jóváhagyják jelöltségét.
Mégsem pályázik a szenátori székre Lara Trump, Donald Trump megválasztott amerikai elnök fiának felesége, hanem más közéleti szerepet vállalna: vasárnap a közösségi médiában jelentette be, hogy visszalép.
A képviselőház etikai bizottsága titkos szavazáson döntött arról, hogy nyilvánosságra hozzák a Matt Gaetz volt floridai képviselő viselkedéséről szóló vizsgálati jelentést - értesült a New York Times.
A francia nemzetgyűlés hétfőn jóváhagyta azt a különleges törvényt, amely biztosítja az állam alapvető funkcióinak fenntartását és a közszolgáltatások folyamatos működését. A döntés három nappal azután született, hogy Emmanuel Macron elnök Francois Bayrou-t nevezte ki negyedik miniszterelnökévé a 2024-ig tartó időszakra.
Hétfőn republikánus szenátorokkal találkozott a Capitoliumban Tulsi Gabbard, akit Donald Trump megválasztott amerikai elnök a hírszerzés vezetőjének szán januárban hivatalba lépő kormányában. Gabbardöt 2017-ben kétszer is fogadta a két napja megbukott Bassár el-Aszad szír elnök, de a volt demokrata kongresszusi képviselőt nemcsak emiatt bírálták - írja a Washington Post.
A BME szenátusa december 9-i rendkívüli ülésén nagy többséggel megszavazta Charaf Hassan rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár előterjesztését a fenntartóváltás kezdeményezéséről – írja közleményében az egyetem.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Amerika eddig pozitív jeleket lát.
A másik 26 tagállam, valamint az EU-s intézmények közös állásfoglalást adnak ki.
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?