Mindez látszik is a rendszerirányító MAVIR alábbi ábráján is, de egyúttal az is látható a kék tartomány alapján, hogy azóta már vissza is jött a névleges teljesítmény közelébe mind a négy blokk (500-500 MW). Így tehát csak átmeneti volt a leterhelés, nagyjából másfél órát tarthatott. Az, hogy közel névleges teljesítményen "pörög" most már az atomerőmű, az Országos Atomenergia Hivatal dedikált oldalán, illetve az MVM Paksi Atomerőmű oldalán is látható az adatok között.
![Paks leterheles negy blokk](https://pcdn.hu/articles/images-xs/p/a/k/paks-leterheles-negy-blokk-691365.jpg)
Egyelőre nem tudni, hogy miért kellett mind a négy blokkot leterhelni, hiszen a délután második felében kezdődött ez el, amikor a sárga területtel jelzett naperőművi termelés már kezdett csökkenni, és közben a lila tartomány jelzi, hogy már nettó áramimportra szorult az ország. Az elmúlt hetekben rendszerint a déli órákban olyankor terhelték vissza a paksi blokkokat, amikor a napelemek csúcsra pörgő termelése mellett nettó exportőr volt az ország, és az értékesítési kényszert, illetve a mélybe hulló áramárakat igyekezett a rendszerirányító mérsékelni a blokkok visszafogásával.
A Duna vízhőmérséklete miatti termelés visszafogás még felmerülhet, mint érv a mai leterhelés mellett, de erről nem szól az MVM közleménye, az OAH oldalán pedig nem jelent meg ilyen tartalmú közlemény.
Címlapkép forrása: Portfolio