szaúd-arábia

Új olajkartellt alakítana Oroszország

Új olajkartellt alakítana Oroszország

Oroszország hosszú távú együttműködés kialakítására törekszik az Kőolajexportáló Országok Szervezetével (OPEC) akár egy határidő nélküli megállapodás keretében is - közölte pénteken Alekszandr Novak energetikai miniszter újságírókkal. Az orosz energetikai miniszter újságíróknak nyilatkozva megerősítette egy korábbi javaslatát egy nagy nemzetközi tömörülés létrehozására az OPEC részvételével.

Egy lépéssel közelebb a világ legnagyobb részvénykibocsátása

Korábban London és New-York mellett más, nagy pénzügyi központok neve is felmerült a Saudi Aramco olajvállalat IPO-jával kapcsolatban, most azonban úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb részvénykibocsátására a szaúd-arábiai tőzsdén kerülhet majd sor.

Évtizedekre bebetonozná magát az olajpiac uraként Oroszország

Évtizedekre bebetonozná magát az olajpiac uraként Oroszország

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország 10-20 éves időtartamú együttműködést tervez az olajpiaci egyensúly kialakítása és fenntartása terén. Az OPEC, illetve a szervezetben vezető szerepet betöltő Szaúd-Arábia és Oroszország egy történelmi, hosszú távú szövetségi megállapodáson dolgozik, amely jelentősen növelné a szervezet globális olajkészletek feletti kontrollját.

Az USA 670 millió dollárért ad el fegyvert Szaúd-Arábiának

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön este 670 millió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Szaúd-Arábiának. A tárca közleménye szerint az összeget Washington TOW típusú páncéltörő rakéták vásárlására biztosította Rijádnak. A jóváhagyás alig pár órával azt követően történt meg, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös megbeszéléseket folytatott a Pentagonban (védelmi minisztériumban), ahol James Mattis miniszterrel és a tárca vezetőivel a jemeni háborúról cseréltek eszmét.

Videón a világ legmagasabb felhőkarcolójának építése

Szaúd-Arábiában épül a világ legmagasabb épülete, ami ha elkészül, eléri majd az egy kilométeres magasságot. A Jeddah Tower jelentősen magasabb lesz a mostani rekordernél, a Burj Khalifánál is. Az alábbiakban a CNN videóján nézhetjük meg, hogy áll most az építkezés.

Szorítanak még egyet az olajcsapon

Kéthetes csúcsra drágult az olaj hétfőn, miután Szaúd-Arábia közölte, az OPEC-megállapodásban rögzítettnél is nagyobb mértékben fogja vissza kitermelését 2018 első negyedében, valamint hogy olajexportját is jelentősen korlátozza. A szaúdiak azt is közölték, 2019-ben már lazítanának a kitermeléscsökkentési korlátokon.

Nem tudják eldönteni, hol kerüljön sor a világ legnagyobb részvénykibocsátására

Továbbra sem sikerült meghoznia a végső döntést Szaúd-Arábia kormányának, valamint a szaúdi koronahercegnek arról, hogy hol történjen meg a Saudi Aramco állami olajvállalat 5 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitele. A témához legutóbb hozzászóló Nasdaq-CEO, Adena Friedman ugyanakkor egyfajta kompromisszumos megoldásként a duális, vagyis a két tőzsdén történő bevezetést is opciónak tartja.

Már csak a startlövésre vár a világ legnagyobb részvénykibocsátása

A Saudi Aramco készen áll rég várt részvénykibocsátására, amely 2018 második felében valósulhat meg. A társaság a lépéssel már csak az egyetlen shareholder, a szaúdi kormány jóváhagyására vár - mondta a CNBC-nek Amin Nasser, az állami olajóriás vezérigazgatója a davosi World Economic Forumon.

Inkább börtönbe megy, minthogy hagyná magát kisemmizni a szaúdi herceg

Még novemberben volt nagy sztori, hogy aranykalitkává vált a rijádi Ritz-Carlton, miután a Mohamed bin Szalman herceg vezette korrupcióellenes testület ide záratott közel 300 herceget, hivatalban lévő minisztert és több tucat korábbi minisztert is. A fogjok egy része azóta már hazatérhetett otthonába, azonban a szabadságot nem adták ingyen, a szaúdi kormány a vagyonuk akár 70 százalékával rövidítette meg a letartóztatottakat szabadulásuk fejében. Azonban vannak, akik nem asszisztáltak saját kifosztásukhoz, aminek meg is lett az eredménye, közel 60 foglyot szállítottak át a királyság egyik legjobban őrzött börtönébe.

Királyi parancsra emelkednek a fizetések Szaúd-Arábiában

A Saudi Arabian Oil - másnéven Aramco - és a szaúdi királyság legnagyobb vállalatai közül számos cég közölte, hogy a király rendeletének megfelelően emelni fogja az alkalmazottak fizetését. Szalman király vasárnap a twitteren ismertette döntését, miszerint a megszorítások, illetve emelkedő árak miatti fokozódó elégedetlenséget csillapítandó havi extra 1000 riált (átszámítva körülbelül 267 dollárnak, vagyis közel 70 ezer forintnak megfelelő összeget) kell fizetni a köztisztviselőknek 2018-ban.

Máris pénzt csinálnának abból, hogy az emberek 35 éve nem voltak moziban

Szaúd-Arábia legnagyobb állami alapja bejelentette, hogy betörne a szaúdi moziiparba az amerikai AMC Entertainment Holdings segítségével. Az ország éppen a napokban jelentette be, hogy visszavonja a 35 éve tartó tiltást, így újra járhatnak a szaúd-arábiai emberek moziba - számol be a hírről a Reuters.

Putyin az olajkartell királyává koronázza magát

Szaúd-Arábia mindenkori olajminisztere több mint fél évszázada képes úgy mozgatni az olajpiacot gyakorlatilag néhány jól megválogatott szóval arról, hogy milyen lépésekre készül a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), hogy az dollármilliárdos profitokat eredményezhetett a bennfenteseknek. Ez a helyzet azonban megváltozni tűnik. Míg az OPEC találkozóin elhangzottak továbbra is befolyásolják az árak alakulását, a piac számára már nem a szervezetet vezető Szaúd-Arábia hangja számít leginkább, hanem egy olyan országé, amely nem is tagja az olajkartellnek, Oroszországé - pontosabban személyesen Vlagyimir Putyiné.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kiderült: Magyarország történelmi méretű segítséget nyújt Ukrajnának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.