Kína közölte, hogy szankciókkal fogja sújtani Nancy Pelosi amerikai házelnököt, miután 25 év óta a legmagasabb rangú amerikai politikusként Tajvanra látogatott - számol be róla a Bloomberg.
A Gazprom orosz állami gázipari vállalat szeretné visszakapni az Északi Áramlat 1 gázvezeték megjavított turbináját, ám fontosnak tarja annak jogi megerősítését, hogy a berendezés nem áll szankciók alatt, az uniós szóbeli biztosítékok ebben az esetben nem elegendőek - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
A kedden Brüsszelben elfogadott gázpiaci rendelet „döntő lépés ahhoz, hogy szembenézzünk azzal a putyini fenyegetéssel, hogy a gázszállítások teljesen leállhatnak” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke arra is rámutatott, hogy a magyar kormány energiahordozókra tervezett exporttilalma helyett inkább a tagállamok közötti szolidaritás az igazi megoldás, mert az európai léptékű válság „európai léptékű választ érdemel. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjük a magyar állampolgárokat”. A Bizottság elnökét a magyar rezsicsökkentés átalakításáról, a 480 forintos üzemanyagár sapka kilátásairól, a klímavédelmi célokhoz ragaszkodásról, illetve arról is kérdeztük, hogy az oroszokkal szembeni uniós szankciós politika az EU-nak, vagy Oroszországnak fog-e jobban fájni egy-két éves távon. Az energiapiaci témákra fókuszáló írásos interjú a múlt hét pénteken összeállított kérdések alapján készült.
Az Európai Unió Bírósága szerdai határozatában elutasította az RT France francia nyelvű, de orosz finanszírozású hírcsatorna keresetét annak az uniós rendeletnek a megsemmisítésére, amely az Oroszország elleni uniós szankciók értelmében betiltotta az RT műsorszórási tevékenységét az EU-ban.
Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken, az Oroszországból Európába irányuló fő gázexportútvonalon - közölte a RIA Novosztyi hírügynökség szerdán a GASCADE német üzemeltetőre hivatkozva.
Nyár elejétől folyamatosan szaporodnak az – immár nyilvánosan is megpendíteni mert – kérdőjelek az ukrajnai háborúban eddig vitt nyugati politika bölcsességét, fenntarthatóságát illetően. Macron francia elnök szerint nem volna jó Oroszország „megalázására” törekedni, s még a helyesen-gondolkodó fősodor fáklyavivőjének számító New York Times is úgy véli: az ukrán konfliktus „kezd bonyolulttá válni”. Mindeközben pár hónapnyi diszkrét hallgatást követően imitt-amott megszólalnak a rutinosabb geopolitikai elmék. És ugyanazt üzenik. Ideje lenne megálljt parancsolni az első – mégoly nemes – felindulás vezérelte stratégiai-gazdasági ámokfutásnak, s helyette sürgősen következményekben, észszerűségben, felelősen kellene gondolkodni. Mert ha nem...
Az Egyesült Államok még mindig "messze van" attól, hogy nemzetközi megállapodásra jusson az orosz olajexportra vonatkozó árplafon bevezetéséről, és a világ legnagyobb energiafogyasztóinak, Indiának és Kínának a lelkesedése is korlátozott - mondta Biden egyik vezető energetikai tanácsadója a Yahoo Finance-nek.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője, aki olyan reformokat vezetett be, amelyek a Szovjetunió bukásához vezettek, egy közeli barátja szerint úgy véli, hogy Valgyimir Putyin tönkretette az életművét.
Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közvetítésével megállapodott a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításáról. A megállapodás aláírását az ENSZ-főtitkára jelentette be pénteken Isztambulban.
Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia is felkerült pénteken az orosz kormány által "barátságtalannak" minősített külföldi államok listájára.
Az Európai Unió csütörtökön bejelentette hetedik szankciós csomagját, melynek részeként tíz szíriai állampolgárt is tilalmi listára vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Szíriában toboroznak zsoldosokat, hogy az orosz erők mellett harcoljanak az ukrajnai háborúban – írja a Reuters.
Diosdado Cabello, a venezuelai kormány második számú vezetője hétfőn olajat ajánlott fel Európának, amennyiben előre fizetnek, és feloldják a venezuelai állami üzemanyag-vállalatokat sújtó szankciókat, írja az Infobae.
Leállítja Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni offenzívát, ha elfoglalta az orosz haderő Donyec-megyét? Visszaveszi az ukrán haderő Herszont, majd az Azovi-tengert és kiűzi az oroszokat Ukrajnából? Netán kiderül, hogy igazak Vlagyimir Putyin egészségéről terjedő abszurd pletykák és tényleg átadja hamarosan a hatalmat az orosz vezető? A reális forgatókönyvek mellett számos vágyvezérelt elmélet is kering azzal kapcsolatosan, hogy pontosan milyen körülmények között érhet majd véget az orosz-ukrán háború; a rossz hírünk viszont az, hogy a konfliktus a közeljövőben szinte biztosan nem zárul le, és még egy békeszerződés sem jelent hosszú távú garanciát a fegyvernyugvásra.
Joe Biden elnök kedden aláírta azt a végrehajtási rendeletet, amelynek célja az amerikai állampolgárok külföldön történő jogtalan fogvatartásának megakadályozása és megbüntetése azáltal, hogy felhatalmazza a kormányzati szerveket különféle szankciók bevezetésére, közölte a The Guardian.
Az Európai Unió várhatóan enyhíti az orosz bankokra kiszabott szankciókat a mai nap folyamán, annak érdekében, hogy megkönnyítsék az élelmiszeripari cikkek és a trágya kereskedelmét – írja a Reuters.
Oroszország arra készül, hogy területeket annektál Ukrajnától, megismételve a 2014-es, Krímben használt forgatókönyvet – írja a Fehér Ház nyilatkozatára hivatkozva a CNN.
Elfogadta a lengyel kormány a szénnel fűtő háztartásoknak szánt egyszeri, több mint 250 ezer forintnak megfelelő támogatásról szóló tervezetet keddi ülésén.
Az orosz államháztartás helyzete romlik, komoly hiány kezd kibontakozni a büdzsében – egyebek mellett erről beszélt Zsoldos Ákos, lapunk makroelemzője a Portfolio Checklist hétfői adásában.