Az alapvetően rossz nemzetközi hangulat mellett ma az is hozzájárult a magyar tőzsde eséséhez, hogy a két legfontosabb blue chip, az OTP és a Mol ma hajnalban jelentett, az OTP a várakozásokkal szemben veszteséges lett az első negyedévben, a Mol pedig több soron alulmúlta az elemzői várakozásokat, ennek okán mindkét papír eséssel zárta a napot, ez pedig a BUX-ot is lefelé húzta.
Az infláció nagyon nagy nyomást jelent az amerikai gazdaságnak, 40 éve nem volt ilyen áremelkedés, 8% felett van a pénzromlás. Nem véletlen, hogy Jerome Powell Fed-igazgató a május 4-i sajtótájékoztatón az emberekhez beszélt és kihangsúlyozta, hogy pontosan tudja, ez milyen terhet jelent például az alacsony jövedelműeknek, és arról beszélt, hogy mindent elfognak követni, hogy stabilizálják a gazdaságot - egyebek mellett erről beszélt Zsoldos Ákos, a Portfolio makro elemzője a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének csütörtöki adásában, majd kitért arra is, a kamatemelésnek milyen várható hatásai lesznek a dollár árfolyamára.
A tegnapi piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Waberer's, melyeket a Concorde elemzésében értékelt. Az elemzőház fentartotta vételi ajánlását, a célárát pedig változatlanul 3 400 forinton hagyta.
Nem csak a nemzetközi hangulat negatív, de az OTP ma reggeli gyorsjelentését követően nagyot esett a bankpapír, miután meglepetésszerű veszteséget jelentett a cég elsősorban az orosz és ukrán kitettség miatt. Mindennek következtében kifejezetten gyengén indult a nap ma a magyar tőzsdén.
Ugyan a háborúnak nincs számottevő közvetlen hatása a Waberer's működésére azonban az év elejétől kezdve több jelentős költségnövekményt (minimálbér változás, adózási szabályok változása) kénytelen kezelni a társaság, melyek érvenyesítése a szolgáltatási árakban a következő hónapokra csúszik, így az első negyedéves számokon meglátszott ezeknek a hatása. Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy ebből következően az elmúlt negyedévek növekvő EBIT trendje 2022 első negyedévében megváltozott, azonban - amennyiben a piaci körülményekben nem történik jelentős változás - az üzleti év második felében a társaság EBIT termelő képessége ismételten elérheti 2021 átlagának szintjét.
A tegnapi, jelentős emelkedések után ma korrekcióval indul a kereskedés az amerikai tőzsdén, az irányadó indexek 1 százalék feletti csökkenésekkel nyitottak.
Délután 5-kor meghallgatható lesz a Checklist, a Portfolio munkanapokon jelentkező podcastjének csütörtöki adása. A műsor első részében arról lesz szó, hogy szigorít a Magyar Államkincstár, és változik a Magyar Állampapír Plusz visszavásárlási árfolyama. Ez után pedig a FED tegnapi kamatdöntő ülésén történt 22 éve nem látott mértékű kamatemeléssel és annak hatásaival foglalkozunk.
A 91 éves Warren Buffett korunk egyik legismertebb és legnagyobb befektetője, akinek piaci kommentárjait és befeketési döntéseit árgús szemekkel figyelik a befektetők. Buffett cégének, a Berkshire Hathawaynak múlt hétvégén közzétett negyedéves jelentéséből kiderült, hogy a legendás befektető egy izgalmas - és tőle szokatlan módon rövidtávú - kereskedési stratégiát is haszált az elmúlt időszakban, amikor a Berkshire jelentősen növelte részesedését a Microsoft által felvásárlásra kerülő Activision Blizzard nevű videójátékos cégben. Az alábbiakban részletezzük, hogy mi vezérelte az említett befektetési döntést és mutatunk néhány példát arra, hogy jelenleg a piacon hol találhatók még hasonló lehetőségek.
Új vállalat érkezik a magyar tőzsdére, a kiberbiztonsági területen tevékenykedő Vivetech piacra lépésének időzítése pedig talán nem is lehetne jobb, hiszen a háború következtében előtérbe kerültek a kibervédelmi kockázatok. A vállalat nemzetközi ambíciókkal rendelkezik, elsősorban a nyugat-európai piacot hódítaná meg a növekedés következő fáziásban, melynek előkészítési folyamatai már el is kezdődtek. De hogyan nyílt meg ez a piaci lehetőség a cég előtt, milyen környezet jellemzi az európai kiberbiztonsági szolgáltatások piacát, és mik a vállalat tervei a következő évekre? Erről kérdeztük Márton Miklóst, a Vivetech vezérigazgatóját.
Erős az inflációs nyomás a világban, a kötvénypiaci hozamok emelkednek, a részvénypiacok gyengélkednek és egyre többen találgatják, mikor fog recesszióba sodródni a világ. Ez a környezet kihívást jelent a magyar befektetési alapoknak is, de azért vannak kiemelkedő teljesítmények. Ott vannak példának az árupiaci alapok, amelyek az inflációs félelmek, az energia- és élelmiszeripari válság hatására elképesztőt mentek már eddig is idén. De érdemes kicsit a csillogás mögé nézni, mert akkor észrevehetjük, hogy több kategória is szenved.
Ma bejelentették a teljes orosz olajimport tilalom tervét az EU-ban - a terv szerint az orosz nyersolajat hat hónapos távon, a finomított termékeket pedig az év végével teljességgel betiltanák az EU-ban. Többek között a fokozatosságról, az alternatív irányok biztosításának fontosságáról, illetve az uniós érdekek megvédéséről is beszélt Ursula von der Leyen, emellett az is kiszivárgott, hogy Magyarország és Szlovákia 2023 végéig kapna haladékot arra, hogy a meglévő szerződései keretében továbbra is vásárolhasson orosz nyersolajat. A bejelentés hatására komoly emelkedésbe kapcsolt az olaj ára, Európa tőzsdéin pedig rossz a hangulat. Ma este zajlott a Fed kamatdöntése, amelyen a jegybank 50 bázisponttal emelte a kamatot, és bejelentették a mennyiségi szigorítás megkezdését. De nem is ez tartotta lázban a befektetőket: kiderült ugyanis, hogy a Fed által elképzelt kamatpálya alacsonyabb, mint a piaci elképzelések. A felismerésre nagy felvásárlás indult a piacokon, az amerikai indexek szép nagy pluszba mentek át.
Sok cikket olvashattunk arról, hogy mennyire elszálltak az utóbbi időben a lakóingatlanok árai világszerte, elég, ha Magyarország példáját nézzük, ahol az elmúlt hét évben több mint megduplázódtak a lakásárak. Azok számára, akik nem ingatlantulajdonosként élték meg ezt az időszakot, lehetőséget adnak tőzsdén forgó lakóingatlan-kiadással foglalkozó cégek részvényei is, amivel a lemaradást részben pótolni tudják. Ezek megvételével ugyanis 4-5 évvel korábbi áron vehetünk közvetve például német ingatlanokat. Hogyan lehetséges ez?
A buborék kipukkadt a feltörekvő technológiai részvényeknél, de ez nem jelenti azt, hogy most biztonságos vagy okos dolog hosszú távra venni ezeket a papírokat, figyelmeztetett Ray Dalio milliárdos befektető.
Az európai tőzsdék kedden emelkedtek egy sor kedvező gyorsjelentést követően, a bankrészvények pedig kifejezetten jól teljesítettek az államkötvényhozamok emelkedésével párhuzamosan. Az USA-ban ezzel összhangban szintén emelkedés látszott a keddi kereskedésben, bár a befektetők óvatosak, hiszen holnap érkezik a Fed kamatdöntése, amelyen a várakozások szerint 50 bázisponttal fogja emelni a kamatot a jegybank. Ami viszont ennél érdekesebb lehet, hogy ezután mit lép majd a Fed - tekintettel az első negyedéves GDP-visszaesésre - illetve, hogy a várható lépésekről mit fog elárulni Jerome Powell.