Pluszban zárt az OTP és a Mol
A blue chipek között vegyes volt a kép, az OTP és a Mol emelkedett, mínuszban zártak a Richter és a Magyar Telekom részvényei.
A blue chipek között vegyes volt a kép, az OTP és a Mol emelkedett, mínuszban zártak a Richter és a Magyar Telekom részvényei.
A tegnapi fogyasztói árindex adatokat követően a ma délután megjelent termelői árindex adatok is az inflációs tetőzésével kapcsolatos hangokat erősítik, ennek hatására ma is szép pluszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek.
A blue chipek közül csak az OTP részvényei vannak pluszban.
A keddi, negatív hangulatú napot követően ismét szépen emelkednek a hazai vezető részvények, azonban ebből az emelkedésből is kiemelkedik az OTP, a bank részvényei a tegnapi naphoz hasonlóan ma is jelentős pluszban vannak, miután a bank rendkívüli erős negyedévet tudhat maga mögött.
A hazai blue chipek közül csak a Mol részvényei vannak mínuszban.
Mind a 4 hazai blue chip árfolyama emelkedett.
Jelentős emelkedésben vannak délután az amerikai részvényindexek, miután az infláció júliusban az elmúlt hónapok után először a vártnál alacsonyabb volt, és csökkent.
Mind a 4 hazai blue chip árfolyama emelkedik.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy leállt az orosz kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken, ennek következtében nagyot estek a Mol részvényei is, a mai nap azonban a Mol bejelentette, hogy kifizette az ukránoknak a tranzitdíjat, így hamarosan újraindulhat a szállítás.
A blue chipek közül csak az OTP árfolyama esik.
Mind a 4 hazai blue chip esésben zárt.
Az igencsak pesszimista nemzetközi hangulatnak megfelelően mínuszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, a nyitás utáni percekben nem látni fordulat jelét.
Az inflációs adatok publikálását követően jelentősen elromlott ma a hangulat a magyar tőzsdén. Mind a négy hazai blue chip árfolyama mínuszban van, az esést a Mol részvényei vezetik. A mostani esés mögött a Barátság Kőolajvezeték leállása van, miután Ukrajna augusztus 4-e óta felfüggesztette az orosz kőolaj áramlását Dél-Európába, mert a nyugati szankciók miatt nem kapott tranzitdíjat Moszkvától . Oroszország általában napi 250 000 hordót szállít Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba a Drusba vezeték déli szakaszán keresztül.
Mind a négy hazai blue chip árfolyama esésben van.
A júliusi 13,7 százalékos árnövekedésrőls szóló inflációs adat publikálása után negatív hangulatban nyitott a magyar tőzsde, a BUX 1 százalék körüli mínuszban mozog a délelőtti órákban, a blue chipek közül az elmúlt napokban nagyot ralizó OTP részvényeit ütötték meg a legnagyobb mértékben.
A blue chipek közül csak a Richter árfolyama esett.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan, a csütörtökön publikálandó féléves jelentést megelőzően ma is folytatódik az OTP részvényeinek emelkedése. Az bank részvényei vezetik az emelkedést a magyar tőzsdén a blue chipek között. A mostani emelkedéshez egyértelműen hozzájárul, hogy a forint mostani erősödésével jelentősen csökkenni tudott a hazai eszközökre nehezedő nyomás.
A hazai blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést, pluszban van az OTP is. A Richter és a Magyar Telekom árfolyam minimális esésben van.
A múlt heti jelentős erősödése után ezt a hetet is jól kezdi a forint, a hétfői kereskedésben határozott erősödést mutat, és 393 alá került a jegyzés az euróval szemben. A dollár ugyanakkor szintén erősödik, ami akár még fordulatot is hozhat a forint piacán.
A blue chipek között vegyes a hangulat, az OTP és a Mol árfolyama emelkedik, stagnálnak a Magyar Telekom részvényei, csak a Richter árfolyama esik.
Kiszámoltuk, mit okoz Orbán Viktor legújabb bejelentése.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.