Keretmegállapodást írt alá a Delta Technologies
A Delta Technologies ma bejelentette, hogy cég leányvállalata "Megjelenítő eszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás első részajánlati körében keretmegállapodást írt alá 2020. július 23-án.
A Delta Technologies ma bejelentette, hogy cég leányvállalata "Megjelenítő eszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás első részajánlati körében keretmegállapodást írt alá 2020. július 23-án.
Ma tette közzé legfrissebb számait az SAP, a cég bevétele és üzemi eredménye is nőtt a második negyedévben, a vállalat szerint az üzleti tevékenység a járványügyi korlátozások hatásait követően fokozatosan javult a második negyedévben, a társaság mindemellett megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait.
Új történelmi csúcsra emelkedett az arany árfolyama hétfőn, de azt látjuk, hogy a többi menedékeszköz is erősödik, ami annak tudható be, hogy az USA-Kína közti feszültség rányomja a bélyegét a részvénypiacra, emellett a gyenge dollár is segíti a menedékeszközök árfolyamának emelkedését.
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan 30 ezer darabos tételben vette tovább saját részvényeit az OTP pénteken, a bank már 59,25 milliárd forintot költött idén sajátrészvény-vásárlásra.
Kikerült az állami felügyelet alól a Kartonpack – tette közzé a vállalat. A részvénykönyv rendbetétele után a magyar állam lett a cég 62,5 százalékos tulajdonosa, de vételi ajánlatot nem tesz az MNV, mivel az éves beszámolók nem helytállóak a könyvvizsgálói jelentés alapján, így transzparens ár nem határozható meg - áll az indoklásban.
A short selling (azaz a “rövidre eladás”) piaci folyamatokra gyakorolt hatásait övező örökzöld vita a COVID-19 világjárvány okozta tőzsdei összeomlás közepette világszerte újra előtérbe került, néhány országban betiltották a shortolást, de egységes tiltásról nem beszélhettünk. Bakos Péter, a Budapesti Értéktőzsde elemzője járt utána, hogy a koronavírus válság kapcsán foganatosított short selling korlátozások piaci hatásai alapján hatékonynak nevezethető-e az eszköz. A teljes elemzés a Budapesti Értéketőzsde honlapján érhető el.
Kereskedelmi és pénzügyi vezetőkkel egészülhet ki a Delta Technologies igazgatósága – áll a társaság július 29-i rendkívüli közgyűlésére előterjesztett határozati javaslatban. Az összeállt menedzsment csapat eredményesen vezetheti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai vállalatot a kitűzött hazai és nemzetközi terjeszkedési célok felé.
Határozatképtelen volt a PannErgy közgyűlése, így új időpontot és helyszínt jelöltek ki a megismételt közgyűlés megtartására.
A független könyvvizsgálói jelentésben foglalt megállapításokra figyelemmel a Kartonpack közgyűlése a társaság pénzügyi átvilágítását rendelte el a társaság jogszabályoknak megfelelő működésének és az ehhez szükséges keretek kialakítása érdekében.
Az MNB elutasította az OTT-One törzsrészvényének aukciós értékesítés keretében történő ajánlattételével, valamint ezt követően zártkörű tőkeemelés keretében kibocsátásra kerülő törzsrészvények szabályozott piacra történő bevezetésével kapcsolatos kérelmét.
Lekötési (lock-up) megállapodást írt alá a Set Group Sóvágó László és Sóvágó Sándorné részvényesekkel. A szerződés értelmében a részvényesek vállalták, hogy az általuk tulajdonolt SET részvényekből 2 474 152 - 2 474 152 darabot nem ruháznak át harmadik fél részére 2021. január 31. napjáig.
Gloster részvényeket vásárolt Oszlánszki Péter a cég HR és szervezetfejlesztési vezetője szerdán. A tranzakció összértéke 1,99 millió forint volt.
Újabb jelentős lépést tesz a nemzetközi terjeszkedés terén az AutoWallis, miután az Opel márka importőre lehet Horvátországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában. Ezzel a lépéssel a csoport nagy mértékben növelheti az eladott új gépjárművek számát és árbevételét.
Már negyedik negyedéve veri Elon Musk cége a Wall Street-i elemzők várakozásait, a most zárult időszakban ismét profitot termelt a cég, így egy karnyújtásnyira van az S&P 500-ba való bekerüléstől. Bár a járvány miatti gyárleállások jelentős negatív hatással voltak az üzleti tevékenységre, a különböző költségcsökkentési lépésekkel és az erős értékesítéssel sikerült mérsékelni a károkat.
Augusztus 14-re hívta össze az Opus által kezdeményezett rendkívüli közgyűlését a CIG Pannónia, amelyen többek között új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választhatnak a részvényesek. A CIG Pannónia mai közleményéből kiderül, hogy kiket.
Nagyértékű eszközbeszerzést valósított meg a Megakrán, két emelőeszköz és egy autódaru került beszerzésre.
5,92 millió forint értékben vásárolt Alteo részvényeket Karvalits Ferenc, a társaság igazgatóságának tagja.
Móricz Gábor, a CIG Pannónia részvényese az augusztusi rendkívüli közgyűlés napirendjének kiegészítésére tett javaslatot, amely a társaság törzstőkéjének csökkentésére irányul.
Tom DeMark technikai elemző szerint az S&P 500 hamarosan új csúcsra kerülhet, viszont a Nasdaq szárnyalása veszíthet a korábbi üteméből.
PannErgy részvényeket adott el a Cashline Befektetési Holding, az ügylet után a Cashline Befektetési Holding PannErgyben fennálló szavazati jogának mértéke az 5 százalékos küszöbérték alá csökkent.
Nem tudni, hogy jutottak be a hotelbe.
Van egy fontos feltétele az államadósság idei csökkenésének.
Ezt rengeteg idő, pénz és szervezés lesz pótolni.
8280 kilométernyi torlódásuk volt fél év alatt.
Egy RC-135-öst kísértek.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?