részvény

Egy év múlva nem itt lesz a forintárfolyam - De az irány még kérdéses

Egy év múlva nem itt lesz a forintárfolyam - De az irány még kérdéses

Erős évindítás után lefelé vette az irányt január utolsó napjaiban a magyar tőzsde, a forint eközben több hónapja nem látott szintre erősödött vissza az euróval szemben. Rendszeres havi felmérésünk keretében február elején ismét megkérdeztük az alapkezelőket a magyar tőzsde és a forintpiac kilátásairól, valamint arról, hogy melyek a kedvenc hazai részvényeik. A BUX index hosszú távú kilátásaira kifejezetten optimisták a hazai alapkezelők, a többség emelkedést vár a következő egy évre, míg a forinttal kapcsolatban nagy a megosztottság, csak egy biztos: oldalazásra jelenleg senki sem számít.

Soha nem vett még ekkora bankot az OTP - Csányi Sándor is megszólalt

Soha nem vett még ekkora bankot az OTP - Csányi Sándor is megszólalt

Jó néhány hónap csúszás után a szlovén versenyhatóság a múlt héten végül megadta a szükséges engedélyt ahhoz, hogy az OTP végrehajtsa története legnagyobb felvásárlását, és megvegye a második legnagyobb szlovén bankot, a Nova KBM-et. Az OTP ma bejelentette, hogy lezárta a szlovén bank megvásárlását.

Nem lassul az elbocsátási hullám, most a Dell tesz drasztikus lépést

Nem lassul az elbocsátási hullám, most a Dell tesz drasztikus lépést

A Dell Technologies a pc-k iránti jelentősen csökkenő kereslettel szembesült az elmúlt hónapokban, a vállalat a legfrissebb bejelentés alapján mintegy 6650 munkahelyet szüntet meg. Az amerikai tech-szektorban mostanában egyre több óriáscég jelent be hasonló méreteket öltő leépítéseket, a legtöbben azzal magyarázzák a lépéseket, hogy a koronavírus-járvány alatt túl sok dolgozót vettek fel.   

Nagy tervek az OXO Technologies-nél, külföldre költözhet a vállalat

Nagy tervek az OXO Technologies-nél, külföldre költözhet a vállalat

Az OXO Technologies a BÉT oldalán tájékoztatja a befektetőit és a nyilvánosságot arról, hogy a társaság igazgatósága elfogadta annak a döntéselőkészítő folyamatnak a megkezdését, melynek eredményeként a közeljövőben a társaság áthelyezheti székhelyét a jelenlegi hazai működési helyszínről valamely más, Európai Unióban található üzleti központba.

Megnyílt a Mol első lengyelországi töltőállomása

Megnyílt a Mol első lengyelországi töltőállomása

A Krakkót és Varsót összekötő S7-es gyorsforgalmi út mellett megnyílt pénteken a Mol első lengyelországi töltőállomása - közölte a kurier.plus lengyel hírportál a magyar cég ügyfeleknek címzett közleményére hivatkozva.

Kongatják a vészharangot a Wall Streeten: ezeken a szinteken már inkább eladni kell

Kongatják a vészharangot a Wall Streeten: ezeken a szinteken már inkább eladni kell

A Bank of America stratégái arra figyelmeztetnek, hogy a közelmúltbeli amerikai részvénypiaci rali súlyos veszteségeket okozhat a befektetőknek, ha a gazdasági növekedés 2023 második felében lelassul - írja a Bloomberg. A stratégák szerint fennáll a veszélye annak, hogy az infláció a következő hónapokban újra felerősödik, és az amerikai gazdaság 2023 második felében mélyebb recesszióba kerül, annak ellenére, hogy az első félévben ellenálló maradt.

Lakossági felzúdulás Debrecenben - Ki áll Magyarország történetének legnagyobb beruházása mögött?

Lakossági felzúdulás Debrecenben - Ki áll Magyarország történetének legnagyobb beruházása mögött?

Nagy hullámokat vetett az elmúlt hetekben az akkumulátorokat gyártó kínai cég, a CATL debreceni gigaberuházása, a hangos lakossági ellenállás mögött többek között a helyi lakosok környezetszennyezéssel és -terheléssel, zajártalommal kapcsolatos aggodalmai állnak. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni a cégről, amely Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre, honnan indult, és mostanra hová jutott a CATL, amely Kínában megerősödve éppen most kezd európai terjeszkedésbe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.