Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Widemann azt állítja, hogy a hitelpiacok hasonló funkciókat tölthetnek be, mint a jóléti államok (és azokon belül a szociálpolitika). Egy modern jóléti állam elviekben úgy működik, hogy újraelosztás révén szétosztja az erőforrásokat a gazdagabbaktól a szegények felé. Mindemellett védelmet nyújt a különböző kockázatokkal szemben, mint a betegség, a munkanélküliség vagy az időskor következtében létrejövő jövedelemkiesés. További fontos funkciója, hogy támogatja az ország lakosságát a gyermekgondozásban, oktatásban való részvételben, illetve egyéb hosszútávú szociális „befektetésekben”.
A hitelpiacok is hasonló elven működnek, hiszen lényegében itt is újraelosztás történik, csak nem egyének között, hanem a jövőből a jelenbe helyezik át az erőforrásokat.
A hitelkártyák biztosítanak egyfajta likviditást, mely lehetővé teszi a pénzügyi hiányosságok pótlását, emellett bizonyos hiteltípusok (pl. diákhitel) elősegíthetik, hogy az adós olyan tevékenységbe kezdjen bele, mely hosszútávon nyereséges lesz számára (pl. diploma megszerzése). Fontos különbség azonban, hogy míg egy erős szociális hálóval rendelkező jóléti állam „társadalmasítja” a kockázatokat – ilyen például a társadalombiztosítás – addig a hitelpiacok privatizálják azokat. Ez azt jelenti, hogy a visszafizetés kötelezettsége kizárólag az egyént terheli, aki erősen függővé válik a piaci folyamatoktól.
A hitelpiacok és a jóléti államok tehát közösen befolyásolják, hogy egy egyén hogyan képes megbirkózni a kockázatokkal.
Számos tanulmány megállapította, hogy azokban az országokban, ahol a szociálpolitika kevésbé fejlett, a lakosság (részben) hitelfelvétellel pótolja az állam ezen hiányosságait. Mindezt valamelyest árnyalja, hogy milyen az adott országban a hitelrendszer szerkezete, hiszen a túl szigorú feltételek nem teszik lehetővé mindenki számára a hitelfelvételt. Abban az esetben tehát, ha a szociális háló gyenge és a hitelfelvétel is nehezített, a lakosság többnyire a megtakarításaira és/vagy a családjára számíthat.
De mi a helyzet Magyarországon?
Az MNB adatai alapján a magyar háztartások tartozásai legnagyobb mértékben (82-86%) hiteltartozások, melyek nagyrészt hazai pénzintézetekből származnak. A háztartások hiteltartozásainak közel 50%-a ingatlanhitel (építkezés, vásárlás, felújítás), az állomány fennmaradó részét a fogyasztási és egyéb hitelek teszik ki.
Az tehát mindenképpen elmondható, hogy a hitelfelvétel Magyarországon is nagy jelentőséggel bír.
A téma kapcsán hazánkban megkerülhetetlenek az államilag támogatott hitelek, mint a CSOK vagy a babaváró hitel. Ezek a konstrukciók nem csupán nagy összegű pénzt biztosítanak az igénylőknek, hanem demográfiai célokat is szolgálnak. Amennyiben áttekintjük az elmúlt kb. tíz év családtámogatási intézkedéseit, azt láthatjuk, hogy az előbb felsoroltakon kívül számos olyan hitel alapú támogatás, hitelelengedés jött létre, melyek a politikai retorika szerint a családok életét igyekeznek megkönnyíteni, ugyanakkor gyermekvállalási „kötelezettséggel” járnak. A legújabb ilyen konstrukció a munkáshitel, mely ugyan nem kimondottan demográfiai célzatú, azonban női hitelfelvevő esetén gyermekvállalási támogatás igényelhető.
Az államilag támogatott hitelek és a különböző hitel alapú támogatások létrejöttével párhuzamosan az állam egyre inkább kivonul a szociálpolitika számos területéről, így jelenleg például nem áll rendelkezésre sem elégséges összegű családi pótlék, sem pedig megfizethető bérlakásprogram. A jelenlegi folyamatok alapján valószínűsíthető, hogy a kormány a klasszikus szociálpolitikai eszközökkel szemben sokkal inkább az arra érdemes családok hitelfelvételét preferálja, melyhez saját konstrukciókat hoz létre.
Ezekhez azonban csak egy szűk réteg fér hozzá, a büntetőkamatok pedig fokozott kockázatot jelentenek a piaci hitelekhez képest.
Ahhoz, hogy Magyarország elhelyezhető legyen a hitelrendszerek és a jóléti állam kapcsolatában, jóval részletesebb vizsgálatokra lenne szükség. Az azonban mindenképpen kijelenthető, hogy az államilag támogatott, demográfiai célú hitelek a jobb helyzetűek egy szűk csoportjának érhetők el, ebben a tekintetben tehát ezek a konstrukciók meglehetősen szigorúak.
Emellett az állam szerepe is egyre csökken számos jóléti szolgáltatás terén.
Az állami szerepvállalás hiányát a támogatott hitelek valamelyest pótolhatják ugyan, de hosszútávú biztonságot nem nyújtanak az igénylő családoknak. Azok számára pedig, akik nem felelnek meg a feltételeknek nem marad más alternatíva, mint az alacsony összegű klasszikus szociálpolitikai eszközök (pl. családi pótlék, GYES).
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
