részvény

Hatalmas hullámokat vetett az év nagy sztorija a tőzsdéken

Hatalmas hullámokat vetett az év nagy sztorija a tőzsdéken

A világszerte párhuzamosan folyó mesterséges intelligencia fejlesztések miatt olyan brutális megrendeléseket lát maga előtt a világ egyik vezető félvezetőgyártójának, az Nvidiának a menedzsmentje, hogy több mint 50 százalékkal megemelték a bevételvárakozásukat. Ez alaposan megmozgatta a tőzsdéket, nemcsak az Nvidia, de hardver- és szoftvergyártók árfolyama is nagyot ugrott, és így vezető részvényindexeket is megmozgatott a sztori.

A Mol megvásárolja a Szarvasi Biogázüzemet

A Mol megvásárolja a Szarvasi Biogázüzemet

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással.

Nem áll meg az AutoWallis, megint nagyot nőtt a cég

Nem áll meg az AutoWallis, megint nagyot nőtt a cég

100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis - derült a cég frissen publikált első negyedéves gyorsjelentéséből. A csoport árbevétele ezzel 74, EBITA-ja 81, míg nettó nyeresége 156 százalékkal növekedett az első három hónapban az előző év azonos időszakához képest. A bővülés összetevői között organikus és akvizíciós tényezők egyaránt állnak.

Ralizott a magyar tőzsde

Ralizott a magyar tőzsde

Miközben az európai tőzsdéken javarészt iránykereséssel telt a nap, a magyar piac jelentős emelkedéssel tudta zárni a csütörtöki kereskedést.

Elszabadult az Nvidia, sok részvényt magával rántott

Elszabadult az Nvidia, sok részvényt magával rántott

Nem sok mindennek lehetett örülni az elmúlt napokban a tőzsdéken, hiszen az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültség rányomta a bélyegét a piaci hangulatra, azonban a tegnapi amerikai piaczárás után olyan előrejelzéssel rukkolt elő az Nvidia, amely a szélesebb részvénypiacon is ralit indított el.

Céget vett az Alteo

Céget vett az Alteo

Két korábban bejelentett akvizíció lezárásáról számolt be az Alteo, miután a zárási feltételek maradéktalanul teljesültek. Így a mai nappal a cég tulajdonába került az Energikum Zrt. részvényeinek 100 százaléka, valamint az ECO-First Kft. részvényeinek 33 százaléka.

Brutális, amit a mesterséges intelligencia művel a tőzsdével - Megszületett a legújabb sztár

Brutális, amit a mesterséges intelligencia művel a tőzsdével - Megszületett a legújabb sztár

A mesterséges intelligencia térhódításának egyik legnagyobb nyertese nem is egy AI-fejlesztő, hanem egy félvezetőgyártó, az Nvidia ugyanis pont oda pozícionálja magát, ahol a legnagyobb robbanás van. A cég a mesterséges intelligencia szoftverek létrehozásához és működtetéséhez szükséges eszközök egyik vezető szolgáltatója, és most éppen akkora megrendeléseket látnak maguk előtt, amekkorára ők sem számítottak. A cég piaci értéke ma olyan nagyot emelkedhet, amire korábban nem volt példa a tőzsdék történetében, csak ma 25 OTP-nyivel nőhet az értéke, ezzel nagyon közel kerül ahhoz, hogy bekerüljön az ezermilliárd dolláros cégek közé.

Felpattant a magyar tőzsde

Felpattant a magyar tőzsde

Tegnap a magyar tőzsde európai társaival együtt esett, ma azonban szemmel láthatóan javult a hangulat, és a BUX is felpattant.

20 éve nem csinált ilyet a Rába

20 éve nem csinált ilyet a Rába

A gazdasági környezet jelentett kihívások ellenére nagy lendülettel kezdte a 2023-as évet a Rába: a társaság az első negyedévben 20 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, ami az elmúlt 20 év legmagasabb első negyedéves árbevételét jelenti. Emellett az alsóbb sorokon is jelentős növekedésről számolt be a cég annak ellenére, hogy a magas gyártási költségek továbbra is nyomás alá helyezik a profitabilitást.

Jól tartotta magát a magyar tőzsde, de így is esett a BUX

Jól tartotta magát a magyar tőzsde, de így is esett a BUX

Alaposan elromlott ma a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető indexek 2 százalékos vagy akár ennél nagyobb esést szenvedtek el, főleg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültségek miatt. A rossz nemzetközi hangulat a magyar piacot sem kerülte el, bár hozzá kell tenni, hogy a BUX relatíve felülteljesítő volt, hiszen csak mérsékelten esett a hazai részvényindex.

Nagyon csúnya, ami ma a tőzsdéken történik

Nagyon csúnya, ami ma a tőzsdéken történik

Régen látott esést lehet ma látni a tőzsdéken, a rossz hangulat gyakorlatilag reggel óta tart Európában, a kereskedési idő vége felé közeledve azonban begyorsult a lejtmenet.

Gazdasági atombombákon ülünk, hogyan lehet ebből kimászni?

Gazdasági atombombákon ülünk, hogyan lehet ebből kimászni?

Az elmúlt hónapok inflációs adatai nagyjából megfeleltek a Wall Street által becsült értékeknek, így a piaci várakozások szerint a Federal Reserve legutóbbi 25 bázispontos kamatemelése volt az utolsó ebben a ciklusban. A monetáris szigor végének megerősítése a következő, június 13-14-i jegybanki kamatdöntő gyűlésen (FOMC) várható. Egyelőre azonban még nemcsak az a kérdés, hogy tényleg leáll-e a Fed, hanem az is, hogy a lehetséges kamatcsökkentési várakozások következtében új bikapiac vagy további esés várható a részvénypiacon?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.