Az amerikai Cornell Egyetem és az olaszországi Firenzei Egyetem kutatói úttörő kísérletet hajtottak végre, amelyben gombák elektrofiziológiai aktivitását használták fel robotjárművek irányítására. A kutatócsoport a Pleurotus eryngii, más néven királykagylógomba egymásba fonódó micéliumhálózatával hoztak létre egy olyan rendszert, amely képes fogadni a környezet jeleit, akár az emberi agy. A környezeti jelzéseket pedig a gomba akár mechanikus eszközök mozgatására is képes jelekké tudja alakítani - számolt be a Science Robotics folyóiratban megjelent eredményekről a ScienceAlert.
Magyarországon a nagyvállalatok mintegy 30%-a használt ipari robotokat 2022-ben, ami a negyedik legmagasabb rátának számít az EU-ban – olvasható ki az Eurofound friss elemzéséből. A szolgáltató robotok terén pedig 10% körüli rátát tett ki a hazai mutató, ami megfelel az uniós átlagnak.
Kína az utóbbi években rohamosan fejlődik a robotika területén, különös tekintettel a humanoid robotok gyártásában. Utóbbi területen a szegmens egyik vezetőjének számító amerikai Teslát igyekeznek utolérni. A héten Pekingben megrendezett World Robot Conference keretében több mint két tucat kínai vállalat mutatta be gyári és raktári munkára tervezett humanoid robotjait, valamint a gyártásukhoz szükséges precíziós alkatrészeket.
Az Apple egy olyan otthoni táblagép fejlesztésén dolgozik, amely egy iPad-szerű kijelzőt és egy "robotikus kezet" kombinál - írja a Bloomberg.
Idén augusztusban mintegy félmilliárd forintos beruházással elindítja az ország első Ortopéd Robotsebészeti Centrumát az Emineo Magánkórház. A központ ortopéd sebészeit amerikai fejlesztésű ROSA robot támogatja. A robot a folyamatosan frissülő mesterséges intelligencia alkalmazásával – több százezer műtét tapasztalatai alapján –, valós időben segíti a sebészt az operáció során. A friss bejelentés apropóján bemutatják, hogy idehaza hol, milyen csúcstechnológiás robotasszisztált beavatkozások indultak, vagy indulnak el.
Május végén váratlan felfedezés történt a Marson, miután elemi ként találtak a bolygó felszínén. A felfedezés egy véletlennek köszönhető, ugyanis a Curiosity áthajtott egy sziklán, amely összetörött a kerekei alatt - számolt be a HVG.
A Tokiói Egyetem mérnökei olyan, külső energiaforrás nélkül működő apró robotokat (mikrobotokat) hoztak létre, amelyeket egysejtű algák használatával bírnának mozgásra - írja a ScienceAlert.
Kínai kutatók "vakvezető kutya" robotokkal segítenék a látássérült emberek mindennapjait. A szakértők szerint a jelenleg tesztelés alatt álló eszköz számos előnnyel rendelkezik az ember négylábú társaihoz képest - írja a Reuters.
Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a HUN-REN SZBK kutatói. Az Advanced Materials folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rugalmas mikrorobotok használatának fontos újdonsága, hogy így a sejteket a megfogásukhoz nem szükséges semmivel sem kezelni, és a vizsgálat elvégzése után el is lehet engedni azokat, ami a korábbinál hatékonyabb vizsgálatokat tesz lehetővé - közölte a HUN-REN Központ.
Az amerikai kongresszus új értékelést kér a védelmi minisztériumtól a Kína által esetlegesen alkalmazott, puskával felszerelt robotkutyák okozta fenyegetésről. A képviselőház egyhangúlag elfogadta a módosítást, amely a nemzetbiztonsági kockázatokat vizsgálná - közölte a Defense News.
Szaúd-Arábia 2017-ben jelentette be, hogy egy teljesen új várost fognak felépíteni a Vörös-tenger északkeleti partvidékén, amely a Neom nevet fogja kapni. A vállalkozás egy valódi sci-fi elképzelést valósított volna meg, azonban az idő előrehaladásával egyre gyűlnek az esőfelhők a projekt kivitelezése körül – írja a Business Insider.
India magas fiatalkori munkanélküliséggel küzd, mivel az informatikai ágazatban a fehérgalléros állások számának csökkenése miatt sok friss diplomás és fiatal maradt munkanélküli – írja a CNBC.
Az Apple az otthoni robotok piacára szeretne betörni, a terület a vállalat egyik "következő nagy dobásává" válhat - értesült a Bloomberg.
Felrobbantott az ukrán haderő egy Bahmut melletti hidat egy Ratel S típusú katonai vezető nélküli járművel (UGV). Ez két szempontból is fontos esemény: egyrészt úgy tűnik, az ukrán haderő nem számít arra, hogy egyhamar ostrom alá tudják ismét venni Bahmutot, másrészt pedig egyre több UGV-t használ mindkét oldal a háborúban.
Megsemmisült az első Themis típusú vezető nélküli katonai jármű (UGV) Ukrajnában – adja hírül több független, háborúval foglalkozó blog. Nem kizárt, hogy ez az első UGV-veszteség is a háború során.
Jeff Bezos, az Nvidia és más nagy technológiai befektetők az emberhez hasonló robotokat fejlesztő startupba, a Figure AI-ba fektettek be több száz millió dollárt - számolt be a Bloomberg.
Intenzív szakaszában van a háború.
Német katonák mehetnek akár Ukrajnába is.
Fordulnak a szelek Washingtonban.
Ütésálló, jól szervezett ágazatban is fontos a megfelelő finanszírozási háttér – a Gallus Csoport története.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?