A Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) egy ún. "Complete Response Letter"-t adott ki a cariprazine törzskönyvi kérelmére vonatkozóan - jelentette be a Richter. Ebben az amerikai hatóság elismerte, hogy a cariprazine egyértelműen hatásos mind a skizofrénia, mind pedig a mániás bipoláris betegség indikációiban.
Az MSCI döntése óta eltelt időszakban láthatóan megnőtt a forgalom a Richter és a Telekom piacán, az előbbinél az elmúlt 4 kereskedési napon közel 20 milliárd forint, az utóbbinál pedig mintegy 5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát papírok. Ezek alapján azt is mondhatnánk, hogy az ETF-ek végrehajtották a szükséges átalakításokat, hiszen számításaink szerint nagyságrendileg hasonló mértékben vártak vételre/eladásra részvények a döntés időpontjában. A múltbeli példák azonban azt mutatják, hogy a nagy nap még hátravan, a tényleges átsúlyozásra ugyanis november 26-án kerül sor, az említett passzív alapok pedig nagy valószínűséggel ekkor lépnek csak piacra (a záró szakaszban), hogy a választott benchmarktól való eltérésük minimális legyen. A tavaly novemberi felülvizsgálat tapasztalatai szerint ugyanakkor érdemi árfolyam elmozdulásra nem kell számítanunk, ami azt jelzi, hogy várhatóan komoly szereplők fognak megmozdulni mind az eladói, mind a vevői oldalon.
Tegnap délután zárult le az ajánlattételi időszak, amíg a 2014-ben lejáró, Richter részvényekre átcserélhető kötvények tulajdonosai felajánlhatták értékpapírjaikat az állam számára. Ennek keretében a befektetők összességében 790,5 millió euró összegben ajánlottak fel kötvényeket a lehetséges 833 millió euróból - olvasható a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleményében.
Tegnap késő este ismertette legutóbbi féléves index-felülvizsgálatának eredményeit az MSCI, mely az általunk várt eredményeket hozta: a Richter részvényei felvételt nyertek az MSCI Magyarország standard indexbe és a rá épülő szélesebb indexekbe, míg a Magyar Telekom kiesett.
A Richter bejelentette, hogy a nemzeti vagyonkezelő a mai napon új kibocsátású kötvényeket árazott, amelyek a mögöttes Richter törzsrészvények értéke alapján meghatározott készpénzre, vagy a kibocsátó döntésének megfelelően részvényekre cserélhetők át.
Napokon belül közzéteszi az MSCI legújabb index-felülvizsgálatának eredményeit, ami az előttünk álló napokat/heteket reflektorfénybe helyezheti. Korábban beszámoltunk arról, hogy a Richter számításaink szerint visszakerül az indexekbe, ami annak ellenére, hogy a papírok a közelmúltban komoly emelkedést produkáltak, jelentős hatással lehet a gyógyszergyártó részvényeire, hiszen az ETF-ek felől azonnali vételi kereslet jelentkezhet. A Magyar Telekomnál viszont megnőtt a kiesés veszélye, pláne ha a Richter valóban visszakerül, itt azonban a részvényeknél egy esetleges kiesést követően nem várható olyan jelentős hatás az ETF-ek irányából, mint tavaly novemberben a Richternél. Az MSCI november 7-én, késő este hozza nyilvánosságra a felülvizsgálat eredményeit, melyet az említett passzív alapoknak legkésőbb november 26-ig le kell reagálni.
A Richter bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) legfeljebb mintegy 900 millió euró értékben, 2019-ben lejáró új kötvényeket bocsát ki, melyek Richter részvényekre, vagy azok értéke alapján meghatározott készpénzre cserélhetők át.
Az előző hónapban a BUX közel 1 százalékkal került feljebb annak ellenére, hogy október első részében az amerikai költségvetési és adósságplafonnal kapcsolatos egyeztetések miatt bizonytalanság jellemezte a részvénypiacokat. A folytatást illetően a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők jelentős része rövid távon továbbra is mérsékelt elmozdulásra számít, míg hosszabb távon a válaszadók többsége további emelkedést valószínűsít. A kedvenc papírok listáját változatlanul a Richter vezeti, jócskán megelőzve a többi társaságot.
Négy nagy hazai gyógyszergyártó, a Richter, az Egis, a Teva és a Sanofi által megtermelt hozzáadott érték összességében 1155,3 milliárd forintot tett ki 2012-ben, ami az ország összteljesítményének 4,8%-át jelenti - derül ki a magyar gyógyszeripar nemzetgazdasági szerepét vizsgáló, a Századvég által egy mai kerekasztal beszélgetés során bemutatott kutatásból.
Jelentősebb céláremelést hajtott végre a Richternél a Jefferies, az egy részvényre vonatkozó fair érték becslés a korábbi 3400 forintról 4165 forintra emelkedett. Az ajánlás azonban tartás.
A Richter bejelentette, hogy a társaság eredményes működése érdekében kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársak részére jutalomként, a társaság saját részvényeiből 115 000 db részvény került átadásra.
Megérkeztek az első elemzői vélemények a Richter ma hajnalban közzétett negyedéves jelentéséről, ezek összességében kiemelik, hogy a negyedév kedvezően alakult, a szakértők azonban a kilátások kapcsán már megosztottak, amit az általuk megfogalmazott ajánlások is tükröznek.
Nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakult a harmadik negyedév a Richternél, a cég teljesítménye meglehetősen stabil volt - ismertette a gyorsjelentést követő tájékoztató kezdetén Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója. A társaság közzétette friss bevételi előrejelzéseit is, ezek összességében javulást mutatnak.
Összességében kedvező képet festett a Richter ma hajnalban közzétett negyedéves gyorsjelentése az elemzői várakozások tükrében, a bevételben és bruttó fedezetben mutatkozó enyhe alulteljesítés mellett üzemi és nettó eredmény soron jelentősebb felülteljesítés volt megfigyelhető.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- stabilizálódás a hazai gyógyszerpiacon, forintban enyhén emelkedő forgalom; - a FÁK-régió ezúttal nem remekelt, Oroszországban stagnálás, Ukrajnában közel 20%-os forgalomcsökkenés volt euróban mérve; - a régióban Románia okozott pozitív meglepetést, Csehország és Lengyelország gyengén szerepelt; - az USA-ban hosszú idő után nőtt év/év alapon a forgalom; - Kína a bázishoz képest most is növekedést mutatott, a korábbi negyedévekhez képest viszont csökkenő forgalom látszik; - az értékesítési költségek alig emelkedtek, így a fedezet jelentősen javult; - az üzemi költségek többségében emelkedtek, a K+F költségek igen jelentős mértékben; - az üzemi eredményhányad minimálisan javult, bár a korábbi negyedévhez képest romlás látszik; - a 12 havi gördülő profit ismét emelkedni tudott; - a nettó készpénzállomány lényegében nem változott, egy részvényre vetítve a piaci ár 11%-ára rúg; - az idei évre várt egy részvényre jutó eredmény 80%-át sikerült hozni az első kilenc hónapban, míg EBITDA-ban 79%-ot.
Nem lennénk meglepve, ha a részvények pozitívan reagálnának a gyorsjelentésre, nem szabad persze elfelejteni, hogy az elmúlt hónapokban a Richter már igen sokat emelkedett. A gyógyszerpapírok közelmúltban látott impozáns teljesítménye nyomán az árazási mutatók is emelkedtek, a jelenlegi szinteken azonban a Richter így sem tekinthető drágának. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a délelőtt 9 órakor kezdődő tájékoztatón lényeges információk hangozhatnak el, melyek ugyancsak befolyásolhatják az összképet.
Hamarosan idehaza is kezdetét veszi a gyorsjelentési szezon, a gyógyszergyártók pedig szokásos módon az elsők között jelentenek. A Richter esetében az üzemi eredményt leszámítva 10% körüli emelkedést várnak az elemzők a főbb sorokon, míg az Egisnél üzemi és nettó profitban igen jelentős növekedést prognosztizálnak (ez utóbbit nagyrészt bázishatások magyarázhatják).
A Richter várhatóan a hét második felében jelent, az Egis pedig november 12-én teszi közzé eredményeit.
Ma tette közzé negyedéves gyorsjelenetését a Richter amerikai partnere, a Forest, mely mind az egy részvényre jutó eredmény, mind az árbevétel tekintetében felülmúlta az elemzői várakozásokat. A hazai befektetők elsősorban a Cariprazine miatt figyelhetik szorosan a Forest jelentéseit, a Richterrel közösen fejlesztett készítményre vonatkozóan azonban ezúttal nem közölt információkat a vállalat.
Piacfelügyeleti vizsgálatokat indított az MNB annak kivizsgálására, hogy a MOL és a Richter tőzsdei társaságokat érintő, az elmúlt napokban nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás.
A Magyar Nemzeti Bank a MOL és a Richter piacán 2013. október 16-án tapasztalt árfolyamesések kapcsán előzetes ellenőrzést folytat, erősítette meg az MNB.
Nem gondolom, hogy ma a gyógyszerszektor kivételes helyzetben lenne Magyarországon, minket is súlyt iparági különadó, és a folyamatos árcsökkentési kényszer - nyilatkozta Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A cégvezető megjegyezte: a magyar piac nagyon nehéz terep, az első félévnél gyengébb második félévre számítanak. A hónapokkal ezelőtt levezényelt részvényfelaprózás kapcsán Bogsch Erik elmondta, maximálisan elégedettek az eredményekkel, sőt, ezek szinte meglepően jók.