Teljesen megbízhatónak bizonyult az újfajta PCR-teszt, amely gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust - mondta az eljárás elővizsgálatában Magyarországról részt vevő Semmelweis Egyetem (SE) rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Reménykednek a Richter és a Videoton Holding vezérigazgatói abban, hogy a jövő május-júniusi időszak tényleg fordulópontot jelent majd a magyarországi járvány lefutásában, mint ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter vázolta ma a Budapest Economic Forumon, de összességében óvatosságukat jelezték, mert a lakosság átoltása időt vesz igénybe és addig is el kell jutni remélhetőleg cégek, városok, országrészek lezárása nélkül – derült ki a két vezetővel folytatott mai panelbeszélgetésünk során. A cégvezetőknek több fontos kérdést is feltettünk, hogy ők hogyan látják a járvány lefutását, annak a cégükre és az országra gyakorolt hatásait, illetve közép távon milyen kilátásokat fogalmaznak meg, és az alábbiakban az ezekre adott válaszokat foglaljuk össze.
Emelkednek az Eli Lilly gyógyszergyártó cég papírjai, miután a társaság bejelentette: az amerikai gyógyszerfelügyelet gyorsított eljárású engedélyéért folyamodtak egyik koronavírus elleni készítményükkel.
Már gyártja a Richter Magyarországon az egyik gyógyszert, amit a legesélyesebbek között tartanak számon a koronavírus kezelésére szánt terápiás készítmények közül – írja az Index.
Csütörtökön a pénzügyminiszter is előad a budapesti Marriott Hotelben a Portfolio tizedik Budapest Economic Forum konferenciáján. A járványhelyzet miatt hibrid eseménnyel, offline és online előadásokkal és panelbeszélgetésekkel készülünk, hazai és nemzetközi szakértők mondják majd el a véleményüket a koronavírus gazdasági-társadalmi hatásairól.
Augusztusban az ipari termelés volumene 6,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest. Ezzel a szektor folytatta a koronavírus válságban elszenvedett nagy teljesítménycsökkenésének ledolgozását.
Összeállt a csütörtöki Budapest Economic Forum konferencia végleges programja, így a gazdaságpolitika fontos szereplői közül Varga Mihály pénzügyminisztert és Nagy Mártont, az MNB volt alelnökét, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadóját is meghallgathatjuk a Portfolio hagyományos rendezvényén. Mellettük magyar nagyvállalati vezetők és neves külföldi előadók is beszélnek majd a koronavírus okozta kihívásokról és a válság utáni kilátásokról.
A közgazdászok és üzleti döntéshozók egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy a koronavírus-járvány gyökeres átalakulást hoz majd a gazdaságban is, sok eddig ismert tabu dől majd le. Jórészt ezekről lesz szó a jövő héten a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján, ahol a magyar és nemzetközi szereplők különböző nézőpontból világítják meg azt, milyen világ várhat ránk, ha egyszer vége lesz a járványnak.
Japánban terjeszkedik a Richter, a hazai gyógyszergyártó licencmegállapodást írt alá a Mochida Pharmaceutical nevű japán vállalattal a reumatoid artritisz kezelésére szolgáló készítménye forgalmazásáról Japánban.
Átadták a Richter Gedeon Zrt. új, 3500 négyzetméteres irodaházát Debrecenben, ahol Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a hazai gyógyszeripar fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy az erre fordított minden támogatás megtérül.
Nagyot esett ma a Richter árfolyama, amivel alaposan elromlott a technikai kép. A mai eséssel az emelkedő trendvonalra esett az árfolyam, holnap érdemes lesz figyelni, ha elesik a trendvonal, újabb esés jöhet a Richternél.
Ritkán látható rali zajlott le tegnap a magyar tőzsdén, amiből leginkább az OTP és a Mol vette ki a részét, a bankpapír árfolyama több mint 5, az olajipari cég részvényárfolyama pedig közel 7 százalékot ugrott, ráadásul kiemelkedő forgalom mellett. Az emelkedésnek részben technikai okai voltak, hiszen az elmúlt hónapokban jellemzően lefelé tartott a hazai blue chipek árfolyama, a lejtmenet után pedig masszív túladottság alakult ki, de a nemzetközi tőkepiaci hangulatjavulás is felfelé segítette az árfolyamokat, ráadásul a Mol bejelentette, részvényeinek akár 5 százalékát is visszavásárolja, a nagy vevő belépése más piaci szereplők kedvét is meghozta a vásárláshoz. Megnéztük, hogy a tegnapi ralival hogyan változott a technikai összkép, és a befektetőknek milyen fontosabb szintekre érdemes figyelniük.
A BUX alaposan lemaradt idén a világ vezető részvényindexeitől a március közepe óta tartó raliban, a gyenge teljesítmény mögött elsősorban a magyar blue chipek rossz teljesítménye húzódik meg. Megnéztük az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom grafikonjait, hogy mi történt és mire számíthatunk tőlük a közeljövőben.
Nagyon durván kilógott mai negatív teljesítményével a BUX az európai részvényindexek közül, hiszen a jó európai és amerikai hangulat mellett is 2 százalék felett esett. A teljesítményhez erősen hozzájárult a blue chipek rossz szereplése, köztük az OTP, a Mol és a Richter is.
A múlt hét folyamán kedvező adatok láttak napvilágot a Richter Vraylar nevű készítményének tesztelés alatt álló jövőbeli potenciális versenytársáról, a Caplytaról, ami 2021-ben kerülhet piacra. A Jefferies elemzője szerint azonban ennek csak minimális hatása lehet a Richter gyógyszerének értékesítésére, így nem is változtatott a Richter részvényekre vonatkozó célárán.
A Budapesti Értéktőzsde döntött a BUX és BUMIX kosarak új összetételéről. Az új összetételű indexkosarak bevezetésére 2020. szeptember 21-én, vagyis jövő hét hétfőn kerül sor.
Melyek a válságkezelés első lépései egy túlélő, fenntartható vállalatnál? Mit jelent ma a fenntarthatóság a vállalat üzletfejlesztése szempontjából? Vajon a covid hatására csökkent vagy nőtt a fenntarthatósági igény? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a legnagyobb vállalatok vezetői, Bán Zoltán, a Portfolio vezérigazgatójának moderálásában a Sustainable World 2020 konferencián.
Múlt hét végén komolyabb korrekció kezdődött az amerikai tőzsdéken, de a magyar részvénypiac egyelőre jól állta a sarat, nem rengette meg különösebben a romló nemzetközi hangulat. A nagy kérdés, hogy merre tovább? Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei.
Közzétette az Európai Gyógyszerügynökség Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága legutóbbi értékelését a Richter Esmya nevű készítményének hatóanyagával kapcsolatban. A bizottság a 2012 óta piacon lévő gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének visszavonását javasolja. A készítmény értékesítését, amely több páciensnél májkárosodást okozott, márciusban felfüggesztette a Richter.