Ismét vette saját részvényeit a Richter
Pénteken tovább vette részvényeit a Richter, ezzel együtt már közel 1,4 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Pénteken tovább vette részvényeit a Richter, ezzel együtt már közel 1,4 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Tegnap tovább vette részvényeit a Richter, ezzel együtt már közel 1,2 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Hatalmasat emelkedett novemberben a BUX index és elkezdődött a december, a Mikulás-rali időszaka. Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei. Általánosságban elmondható, hogy a novemberi részvénypiaci emelkedés után óvatosabbá váltak a hazai alapkezelők, kevesebben várnak jelentősebb emelkedést a BUX indexre rövid távon, mint egy hónappal ezelőtt. A forintpiacon három hónapig inkább oldalazás jöhet, a következő egy évre pedig gyengülést jósolnak a profi befektetők.
Tegnap tovább vette részvényeit a Richter, ezzel együtt már közel 925,5 millió forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Nagy bejelentés érkezett ma reggel a Richtertől, ugyanis a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos, fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter. A bejelentést követően sajtótájékoztatón beszéltek a vállalat vezetői az akvizíció részleteiről és a növekedési tervekről.
Nagy bejelentés érkezett ma reggel a Richtertől, ugyanis a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos, fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter.
Tegnap tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már közel 846 millió forintot költött sajátrészvény-vásárlásra.
Múlt pénteken tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már közel 700 millió forintot költött sajátrészvény-vásárlásra.
Az elmúlt időszakban, részben a vakcinhírek által fűtött kedvező nemzetközi hangulattal a magyar tőzsde is menni tudott, a hazai nagypapírok kivétel nélkül jól teljesítettek az elmúlt 1-1,5 hónapban, ahogyan a nemzetközi prondon is kialakult egy rotációt a ciklikusabb szektorok részvényei felé. A technikai képet megvizsgálva alapvetően az látszik, hogy a magyar blue chipek a masszív emelkedést követően jelenleg vagy túlvettek, vagy közel járnak a túlvettséghez, amelyre a befektetőknek is érdemes lehet figyelniük, emellett az is látszik, hogy több hazai nagypapír is kulcsszintek közelében jár.
Múlt hét csütörtök óta minden kereskedési napon vásárolt a Richter saját részvényeket, tegnap 120 millió forint értékben, az elmúlt egy hétben pedig már több, mint 600 millió forintért.
Közel 176 millió forint értékben vásárolt saját részvényeket a Richter november 24-én, ezzel kevesebb mint egy hét alatt közel félmilliárd forintott költött már sajátrészvény-vásárlásra.
Közel 140 millió forint értékben vásárolt saját részvényeket a Richter november 23-án, a társaság saját részvény állománya 228 266 darabra változott.
A Richter által gyártott koronavírus elleni hatóanyag, a remdesivir hazai alkalmazásával kapcsolatban nyilatkozott Kovács L. Gábor, az egyetemeket és nagy kórházakat tömörítő Hecrin Konzorcium vezetője az Indexnek.
Közel 7 millió forint értékben vásárolt saját részvényeket a Richter november 20-án.
Közel 174 millió forint értékben vásárolt saját részvényeket a Richter november 19-én.
A Richter bejelentése szerint az Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottsága (CHMP) az ulipristal acetate 5mg tartalmú készítmények (Esmya) használatának korlátozását javasolja súlyos májkárosodással járó esetek előfordulásának következtében. Korábban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága azt javasolta, hogy a készítmény ne maradjon forgalomban az EU területén, ennél a Richter számára kedvezőbb szcenárió, ha korlátozásokkal is, de forgalmazható lesz a termék. A végső döntést a gyógyszerrel kapcsolatban (aminek értékesítéseit korábban felfüggesztette a Richter a vizsgálatok miatt) az Európai Bizottság hozza meg.
Hamarosan Magyarországon is gyártani kezdik a favipiravir koronavírus elleni gyógyszert, eközben a remdesivirt már több mint 400 betegen vizsgálták súlyos mellékhatás nélkül - értesült az Index.
Az elmúlt napokban masszív rali alakult ki a világ részvénypiacain, a jó nemzetközi hangulat pedig a magyar tőzsdét is felfelé húzta, amelynek következtében érdemben változott több hazai nagypapír technikai képe, emiatt megvizsgáltuk a magyar blue chipek grafikonján található fontos szinteket és zónákat. Összességében az mondható el, hogy a Richter továbbra is jól néz ki, ezzel szemben a Magyar Telekom még mindig csökkenő trendben halad, de az OTP és a Mol igazán izgalmasnak tűnik most, hiszen sikerült kitörniük a hónapok óta tartó csökkenő trendből, a bankpapír ráadásul jelenleg is kritikus szinten tartózkodik.
Rég nem látott optimizmus jellemzi a hazai alapkezelőket november elején a hazai részvénypiac kilátásaival kapcsolatban - derül ki a Portfolio rendszeres havi alapkezelői felméréséből. Az OTP kapta a legtöbb említést a kedvenc részvények között, de nem sokkal maradt el mögötte a Richter és a Mol sem. A forint piacán inkább erősödésre számítanak a következő három hónapban az alapkezelők az euróval szemben, egy éves időtávon viszont nagy a megosztottság.
Orbán Viktor szigorú korlátozó intézkedéseket jelentett be, többek között este 8 után kijárási tilalom lép életbe, általános rendezvénytilalom van, a sporteseményeket zárt kapuk mögött rendezik, bezárnak a szabadidős létesítmények, az éttermek csak elvitelre dolgozhatnak, a középiskolák 8. osztálya felett jön a digitális oktatás. A bejelentés nyilvánvalóan a hazai tőzsdei vállalatok működésére is hatással lesz, a tőzsdén az árfolyamok azonnal reagáltak a bejelentésekre, és gyorsan lefordult a hazai tőzsdei cégek árfolyama.
És 1,8 millió halott, illetve súlyos sebesült.
Az utasok ugyanakkor kaptak 5 eurós vouchert, valamint ígéretet, hogy a szállásukat is fizetik majd.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?