Nagyot ment az OTP, emelkedéssel zárt a magyar tőzsde
Emelkedéssel indította a hetet a magyar tőzsde, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően.
Emelkedéssel indította a hetet a magyar tőzsde, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően.
Felfelé húzza az OTP a magyar tőzsdét, így a BUX mérsékelt emelkedést mutat. A hazai blue chipek piacán összességében vegyes a kép, míg a midcapek közül a Rába teljesít a legjobban.
Hullámokat keltett tegnap az amerikai technológiai szektorban a Facebook anyacégének zuhanása, hiszen a gyenge gyorsjelentés után 26 százalékot esett a jegyzés, amivel 200 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke - a piaci kapitalizáció ilyen mértékű csökkenésére még sosem volt példa amerikai vállalat esetében. Ezek után Ázsiában emelkedtek a vezető indexek - bár a kínai tőzsdék a holdújév miatt továbbra is zárva tartottak-, ami pedig az európai piacokat illeti, itt ugyan emelkedéssel indult a nap, azonban délutánra romlani kezdett a hangulat és sorra kezdtek lefordulni az indexek. Hasonló játszódott le az USA-ban is, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel a tőzsdéken, a későbbi órákra viszont megjavult a hangulat. A zárás előtti órákban mindhárom index pluszban volt, a végére viszont a Dow lendülete elfogyott.
Nem volt ma jó a hangulat az európai tőzsdéken, és ez alól a magyar piac sem képzett ma kivételt, a hazai blue chipek pedig kivétel nélkül mínuszban fejezték be a mai kereskedést.
Péntek délutánra elromlott a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX is esik és az összes hazai blue chip mínuszban van.
A kereskedés első részében nem alakult ki határozott irány a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek pedig vegyes teljesítményt nyújtanak a nyitás után.
A vártnál rosszabban alakuló inflációs adatok tükrében kimondottan fontos volt az EKB ma tartott kamatdöntő ülése, illetve Christine Lagarde sajtótájékoztatója. A várakozásoknak megfelelően nem módosított a kamatkondíciókon az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, sokkal több izgalmat tartogatott azonban a jegybankelnök sajtótájékoztatója: Lagarde erős várakozásokat keltett ugyanis a márciusi üléssel kapcsolatban, az elnök nem ismételte meg decemberi szavait azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben nem várható kamatemelés, ez pedig előrevetítheti, hogy a februári inflációs adat függvényében akár léphet is a jegybank márciusban. A jelek szerint ezeket a kijelentéseket és várakozásokat értékeli a piac, valamennyire elromlott ugyanis a hangulat a vezető európai tőzsdéken. A tengerentúlon ugyancsak rossz hangulatú kereskedést láthatunk, elsősorban a tech-túlsúlyos Nasdaq esett nagyot, miután a csalódottságot keltő negyedik negyedéves gyorsjelentés után jelentősen beszakadt a Facebook anyacégének részvénye.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
A hazai blue chipek felemás képet mutatnak.
Hosszútávon továbbra is emelkedő trendről beszélhetünk a börze esetében.
Az Eurostat a januári előzetes inflációs adatot tette nemrég közzé, a piacot azonban látszólag nem igazán rázta meg, hogy a vártnál jóval gyengén adat érkezett az EU-ból, pedig az elemzők által várt csökkenés helyett enyhén nőtt az éves infláció az eurózónában januárban. A tengerentúlon a magánszektor foglalkoztatását jelző ADP index érkezik majd. Emellett folytatódik a gyorsjelentési szezon is, ma tette közzé legfrissebb számait például a Raiffeisen, rekordot döntött a nagybank nyeresége. Ugyancsak ma közli negyedik negyedéves eredményét a Novartis, a Meta Platforms és a PayPal is. Az ázsiai tőzsdék ma jól teljesítettek, ugyancsak jó hangulatú kereskedést láthatunk Európában a többnyire kedvezően alakuló gyorsjelentéseknek köszönhetően és Amerika is pluszban tudott zárni.
A BUX index végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 0,2 százalékos mínuszban zárt, a Mol részvénye 0,4 százalékkal került feljebb, a Richter papírja 0,6 százalékos mínuszban zárta a napot, a Magyar Telekom pedig fél százalékkal lejjebb került.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legjobban.
Hosszútávon továbbra is emelkedő trendről beszélhetünk az indexnél.
A kereskedés első szakaszában csupán szerény elmozdulásokat láthatunk a tengerentúli tőzsdéken azt követően, hogy kiderült, lassult az amerikai feldogozóipar januárban. A végére viszont mindhárom irányadó részvényindex belehúzott, így kivétel nélkül erősödéssel zárták a hónap első kereskedési napját.
A magyar részvénypiac már a nap elején is alulteljesítő volt, és nap közben is más pályát járt be, mint a vezető nyugat-európai tőzsdék, végül közel 1 százalékos eséssel zárta a napot a BUX, főként a Mol és az OTP gyenge teljesítménye miatt.
Miközben a vezető nyugat-európai részvényindexek még mindig 1 százalék körüli pluszban állnak, a magyar tőzsde lefordult, a nap eleji mérsékelt emelkedés után jelenleg közel fél százalék mínuszban áll.
Az egy évvel korábbihoz képest alaposan megnőtt a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma, amit azonban nagyrészt egy nagyobb, fix kötés okozott. A legnagyobb forgalmú hazai részvény januárban a Mol volt, a legnagyobb forgalmat lebonyolító befektetési szolgáltató pedig az Erste.
Jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, az amerikai tőzsdék tegnapi ralija után a vezető hazai részvényindex, a BUX is emelkedik, mind a négy blue chip kiveszi a részét az emelkedésből.
A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós tőzsde a holdújév miatt zárva tartott. Ami az európai piacnyitást illeti, itt szintén jó hangulatban indul a hét, a BUX is feljebb került, azonban a délelőtti lendület valamelyest alábbhagyott a nap második felére. Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pont az európai események fordítottja játszódott le, hiszen a kezdeti mínuszokat hamar ledolgozták a tőzsdék, és a Nasdaq jelentős emelkedést produkált a hét első napján.
Egyre közelebb az elnökjelöltséghez a jelenlegi alelnök.
Az autóipar más szereplőihez hasonlóan a Mercedesnek is komoly kihívásokkal kell szembenéznie.
Azt mondta: harcolnak érte, de az EU elzárja a kormányt ettől.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?