Arra hivatkozva, hogy Ukrajnában számos atomerőmű üzemel, az ukrán parlament arra kérte „külföldi barátait” – vagyis a NATO-országokat, NATO-barát országokat, hogy vezessenek be repüléstilalmi zónát Ukrajna felett.
Az ukrán légtér lezárva, a kereskedelmi járatok, amik eddig az ország felett repültek volna át új útvonalon kell, hogy közlekedjenek - írja a CNN Travel. Oroszország nyugati régióiba is csak feltétlenül szükséges esetben javasolja Amerika, illetve a brit külügy az utazást, míg az Ukrajnával szomszédos (Oroszországot leszámítva) országok többségét, így Magyarországot sem, tették egyelőre "feketelistára" a nyugati országok utazási szempontból.
Törölte Ukrajnába irányuló járatait a spanyol diszkont légitársaság, a Vueling februárra az orosz-ukrán feszültségek miatt – jelentette be a légitársaság, amely az IAG leányvállalata.
Épül vissza az utasforgalom a budapesti reptéren, januárban a 2019-es, vagyis a járvány előtti szint csaknem 60 százalékát érte le, míg a légiáru mennyisége stabilan 15 000 tonna felett teljesített – derül ki a Budapest Airport közleményéből, amelyből megtudjuk azt is, hogy melyek voltak a legnépszerűbb úticélok Budapestről az év első hónapjában és hogy milyen új járatok indulnak a nyárra.
A nemzetközi turizmus és az üzleti utak kiszolgálójaként a vendéglátáshoz hasonlóan omlott össze a légi utasszállítás piaca. Az ismétlődő Covid-hullámok lezárásai elnyújtják ezt az agóniát, de a rugalmas iparági üzleti modellek képesek biztosítani a légiközlekedési vállalatok túlélését, sőt, fenntartani a technológiai modernizációját. Amely cég a kontinentális repülésre tudott koncentrálni, a gépbeszerzési költségeit át tudta terhelni a lízingbeadókra és kezelni képes a munkaerőproblémákat, az jó eséllyel részese lehet a következő évek iparági feltámadásának.
Egy technológiai innováció, amely a második világháború idején a pilótáknak segített a vadászgépek vezetésében, most a légitársaságok, valamint az AT&T és a Verizon közötti vita középpontjában áll az 5G, a mobileszközök felgyorsítását célzó innovatív szolgáltatás miatt. A problém ugyanis az, hogy a repülőgépekben használt rádiós magasságmérő eszköz működésében a repülésbiztonsági szakértők szerint meghibásodást okozhat az 5G, amely a magas automatizáltság miatt láncreakciót indíthat el, így balesetveszélyessé válik például a landolás. A problémát tovább tetézi, hogy telekommunikációs iparági szakértők cáfolják, hogy bármi gond lenne, így egyelőre nem született tartós megoldás a probléma orvosolására.
Együttesen emelték fel a hangjukat az AT&T és a Verizon új, a repülőterek mellett felállított 5G-állomásokkal szemben a nagy amerikai utas- és teherszállító légitársaságok vezetői, szerintük ugyanis ez az irány válságot hoz el a légiközlekedésben – számol be a hírről a Reuters.
Idén is elkészítette az Airlineratings.com a világ legbiztonságosabb légitársaságainak listáját, a nagy meglepetés, hogy három év után trónfosztás történt, már nem a Qantas áll a rangsor élén. Az európai légitársaságok közül csak a portugál légitársaság fért be a top10-be, a diszkont légitársaságok között viszont mind a három nagy európai fapadost, az easyJetet, a Ryanairt és a Wizz Airt is a világ tíz legbiztonságosabb légitársasága közé sorolta az Airlineratings.
Legalább duplájára, de akár a háromszorosára növeli a fertőzés kockázatát a repülőgépeken az omikron variáns – írja a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) orvosi tanácsadóira hivatkozva a Bloomberg.
Kína légiközlekedési hatósága kiadott egy alkalmassági ajánlást a Boeing 737 MAX gépére, így több mint két és fél év után visszatérhet a két halálos repülőgépbalesetben is érintett modell a távol-keleti országba. A hírre több mint 7 százalékot emelkedett a Boeing árfolyama a tegnapi kereskedésben - írja a Reuters.
Felfüggesztheti az Európai Unió a légiközlekedést azon országokból, amelyekben elterjedt a koronavírus új, Dél-Afrikában detektált variánsa – nyilatkozta a Reuters szerint Ursula von der Leyen egy ezzel kapcsolatos tanácskozás kezdete előtt, megerősítve ezzel korábbi Twitter-üzenetét.
A nyereséges nyár után a téli szezon nehézségeire figyelmeztet a Wizz Air, de hozzáteszi, hogy készen áll arra, hogy kihasználja és az előnyére fordítsa azokat a kivételes lehetőségeket, amelyek jövő nyáron fognak jelentkezni. A járvány alatt a Wizz Air – sok riválisával ellentétben – növelte a flottáját, nagyobb, az üzemanyag-fogyasztás szempontjából gazdaságosabb gépekkel és új útvonalakkal bővítette a kínálatot.
Az amerikai szövetségi repülési hivatal (FAA) figyelmeztetést adott ki a repülőgépgyártónak, a repülőgépek üzemeltetőinek és a pilótáknak, hogy intézkedésekre lehet szükség az 5G technológia miatt, mivel fennáll az interferencia veszélye a repülőgépek elektronikájával, ha a tervek szerint december elejétől egy új frekvenciát kezdenek el használni az Egyesült Államokban - írja a Reuters.
Utazási korlátozásokkal és járattörlésekkel igyekeznek megfékezni a koronavírus terjedését Kínában, ahol az utóbbi hetekben az ország több, északi tartományában alakultak ki újabb járványgócok.
Az utazási korlátok enyhítésével párhuzamosan az Emirates fokozatosan újraindítja járatait, így a következő hat hónapban 6 ezer alkalmazottal növelik a légitársaságnál foglalkoztatottak számát. Emellett a légitársaság bővíti budapesti ügyfélkapcsolati központját is, ahová 30 új munkatársat várnak.
Szeptemberben 639 051 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint hatszoros növekedés, a 2019-es rekordévvel összehasonlítva pedig azt mutatja, hogy az utasforgalom 42 százaléka tért vissza - közölte a Budapesti Airport csütörtökön az MTI-vel.
Egyiptomi és jordániai járatokat indít a Wizz Air Budapestről, decembertől az egyiptomi Hurghadába, valamint a jordániai Ammánba és Akabába üzemeltet majd közvetlen járatot – tette közzé a diszkont légitársaság.
Véglegesen új tulajdonosa van a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochody vállalatnak, amely a legnagyobb cseh repülőgépgyártó cég.
Augusztusban meghaladta a 702 ezret az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 78 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest; a koronavírus-járvány kialakulása óta ez volt a legforgalmasabb hónap - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
Látványos előnyre tettek szert a diszkont légitársaságok a hagyományos légitársaságokkal szemben most, hogy a légiközlekedés a felépülés útjára lépett a koronavírus-járványból – vélik a CNBC által megkérdezett elemzők. Mindezt úgy, hogy sok nagy európai légitársaság, például a Lufthansa is jelentős állami mentőcsomagot kapott a válság közepette.