Az év első öt hónapjában Amerikában és Európában a tőzsdei bevezetések értéke 90%-kal csökkent, mivel az ukrajnai háború, valamint az emelkedő infláció és kamatlábak miatt a vállalkozások inkább elhalasztják a tőzsdére lépési terveket - számol be a hírről a Financial Times.
Az ukrajnai háború és a késlekedő zöld átállás miatt is emelkedő olajárak hozzájárulnak a gazdaságban hamarosan kialakuló hurrikánjához - mondta szerdán Jamie Dimon, a JPMorgan Chase & Co JPM.N vezetője.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének szerdai adása. A műsor első felében a forinttal foglalkoztunk, a hazai fizetőeszköz ugyanis egy év alatt körülbelül 15 százalékot veszített értékéből az euróhoz képest. Arról, hogy milyen hatások és tudatos gazdasági döntések állhatnak a háttérben, illetve, hogy egy recesszióban milyen pozitív implikációi lehetnek, ha gyengül a forint, Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük. Az adás második részében Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért felelős vezetője volt a Checklist vendége, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországnak miben kell még fejlődnie, hogy készpénzmentes országgá váljon.
A Világbank vezetője arra figyelmeztet, hogy az orosz-ukrán háború miatt emelkedő energia, élelmiszer és műtrágya árak globális recesszióhoz vezethetnek - írja a BBC.
Közzétették a német és francia beszerzésimenedzser-indexeket, és mindkét országban jócskán a növekedési tartományban van a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor indexe. Az európai vállalatvezetők májusban nem érezték a gazdasági környezet jelentős romlását.
Nincs kőbe vésve a recesszió, de a vállalatoknak és a fogyasztóknak is fel kell készülniük rá – nyilatkozta a Goldman Sachs elnöke. Szerinte a Fed jól reagált a történelmi jelenőségű árnövekedésre.
Az elmúlt 2 év a globális pandémia ellenére meglepően jól alakult a nemzetközi tőkepiacokon. Az idén azonban, különösen február vége óta drámaian megnőtt a bizonytalanság. Egy évtizedek óta halottnak vélt démon árnyéka vetült a világgazdaságra és a tőkepiacokra, a stagflációé. A stagfláció egy olyan gazdasági környezetet jelent, ahol az infláció annak ellenére magas szinten marad, hogy jelentősen lassul a növekedés. A félelmeket elsősorban két tényező táplálja: egyrészt az orosz-ukrán fegyveres konfliktus és az ezzel összefüggő szankciókkal kapcsolatos európai energia krízis, másrészt az azzal kapcsolatos bizonytalanság, hogy a Federal Reserve küzdelme a 40 éves csúcsokat verő inflációval nem vezet-e végül recesszióhoz az amerikai gazdaságban.
Bill Gates szerint várhatóan globális gazdasági lassulást hoz magával a kamatemelkedés, amelyet az orosz invázió és a pandémia váltanak ki – számol be a hírről a Bloomberg.
A Deutsche Bank már korábban is borzolta a kedélyeket, amikor első nagybankként enyhe recessziót prognosztizált az Egyesült Államokban, ma viszont már nagy visszaesésről beszélnek - írja a CNN.
Recesszióba sodorhatja a világgazdaságot az ukrajnai háború elhúzódása - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében.
A történelmi tapasztalatok szerint a Fed nagyon nehéz helyzetben lesz: úgy kell szigorítania és letörnie a magas inflációt, hogy közben nem fogja vissza jelentős a gazdaságot. A Goldman Sachs szerint viszont 35% az esélye annak, hogy a következő két évben valamikor az amerikai gazdaság recesszióba süllyed - írja a Bloomberg.
A Federal Reserve agresszív infláció elleni küzdelme recessziót fog előidézni az Egyesült Államokban, amely a jövő év végén fog kezdődni - figyelmeztetett kedden a Deutsche Bank, elsőként a nagybankok közül.
Az ukrán gazdasági minisztérium 16 százalékra becsüli a háború sújtotta ország gazdasági teljesítménycsökkenését az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévvel összevetve. A minisztérium nem zárja ki, hogy idén akár 40 százalékkal is zsugorodhat a GDP.
A német kormány gazdasági tanácsadója szerint az orosz-ukrán háború és annak nyomán kivetett szankciók hatására a német gazdaság recesszióba süllyedésének jelentős a kockázata.
Elképzelhetőnek tartja Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezetője az Oroszországra kivetett szankciók nyomán az orosz államcsődöt, de ez szerinte nem okozna globális pénzügyi válságot.
A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki ismertetése szerint a várakozásoknál sokkal gyorsabban emelkedett januárban a brit hazai össztermék (GDP) értéke.
Oroszország gazdasága 2022-ben mintegy 15%-kal zsugorodik az ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciók következtében az Institute of International Finance (IIF) elemzése szerint. Ez kétszer akkora gazdasági visszaesés lenne, mint amit a globális pénzügyi válság időszakában megtapasztaltak.
Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben romlott decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése alapján. Decemberben 13,5 pontra, az idén április óta a legalacsonyabbra csökkent a novemberi 18,3 pontról az euróövezeti befektetői hangulatindex a várt 15,9 pont helyett.