Rakétatámadás érte Odesszát
Rakétacsapás érte a Fekete-tenger partján fekvő Odessza kikötővárosát közölte a helyi kormányzó – írja a BBC.
Rakétacsapás érte a Fekete-tenger partján fekvő Odessza kikötővárosát közölte a helyi kormányzó – írja a BBC.
Oroszország szombaton közölte, hogy őszre tervezi bevetni az újonnan tesztelt Sarmat interkontinentális ballisztikus rakétáit, amelyek képesek nukleáris csapást mérni az Egyesült Államokra, írja a Reuters.
Az orosz légvédelem Harkiv megyében lelőtt két MiG-29-es repülőgépet Pavlovgrádnál pedig egy drónt - jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnap esti hadijelentést ismertetve.
Az orosz erők nagy hatótávolságú precíziós rakétákkal mértek csapásokat összesen 16 ukrán katonai létesítményre, köztük ukrán fegyverraktárakra és katonai javítóüzemre is, és mindezek mellett lelőttek egy Szu25-ös repülőgépet is – jelentette be az orosz védelmi minisztériumi szóvivő szombaton az orosz TASzSz és Interfax hírügynökségek jelentései alapján. Ezek alapján tehát már jobban látszik, hogy miért voltak Ukrajna számos területén hajnalban légiriadók és milyen módon igyekezett megtorolni Oroszország azt, hogy állítólag két ukrán rakéta nyomán süllyedt el a Fekete-tengeri flotta zászlóshajója, a Moszkva.
Moszkva péntek este ismételten tagadta, hogy köze lett volna a kelet-ukrajnai Kramatorszk pályaudvarára mért rakétacsapáshoz, amelyben ukrán közlés szerint legalább ötvenen haltak meg és kilencvennyolcan sebesültek meg.
Több rakéta csapódott be a nyugat-ukrajnai Lviv közelében – írja a The Guardian. Helyszíni beszámolók szerint három erős robbanást lehetett hallani, majd füst szállt fel a város mellett. A városban légiriadó lépett életbe.
„A Magyar Honvédség katonái minden eshetőségre felkészültek és szükség esetén képesek azonnal reagálni annak érdekében, hogy Magyarországtól távol tartsák a fegyveres konfliktust” - emelte ki a honvédelmi miniszter, amikor Kelet-Magyarországon szolgálatot teljesítő katonákat látogatott meg vasárnap.
Öt rakéta találta el vasárnap a Donyeck megyei Avgyijivkában működő, a legnagyobb ukrajnai acélipari cég, a Metinvest tulajdonában lévő koksz- és vegyiüzemet.
Észak-Korea újabb, idén már a kilencedik rakétakísérletet hajtotta végre, minden valószínűség szerint ballisztikus rakétával - tudatta szombaton a japán kormány.
Az Egyesült Államokban úgy tudja, eddig több mint 400 rakétát lőttek ki Oroszországból az ukrajnai invázió során - közölte egy magas rangú védelmi tisztviselő a CNN szerint.
Ukrajna külügyminisztere, Dmitro Kuleba szerint "szörnyű rakétacsapások" érték Kijevet, amelyet a város 1941-es náci Németország általi bombázásához hasonlított.
Két robbanás hallatszott Kijevben - jelentette az ukrán Interfax-Ukraina hírügynökség. Az ukrán erők lelőttek egy ellenséges repülőgépet Kijev felett a brit Sky News szerint.
Elon Musk ijesztő figyelmeztetést küldött. A világ leggazdagabb embere szerint a civilizáció az összeomlás szélén áll, és sürgette, hogy a Mars kolonizációjáról szóló álma minél hamarabb megvalósuljon - számolt be a brit Express.
Oroszország hiperszonikus Kinzsal rakétákkal felszerelt MiG-31K vadászgépeket és nagy hatótávolságú Tupoljev Tu-22M stratégiai bombázókat telepített szíriai légi bázisára, haditengerészeti gyakorlatokra - jelentette kedden az Interfax hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva a Reuters beszámolója szerint.
Donald Trump volt amerikai elnök azt mondta munkatársainak, hogy továbbra is kapcsolatban áll Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel - állítja egy új könyv szerzője a BBC szerint.
Rendkívüli ülést tart a Pentagon az amerikai védelmi ipari vállalatok vezetőivel a héten, hogy arról tárgyaljanak, hogy tudják felgyorsítani a hiperszonikus fegyverek fejlesztését – írja a CNN.
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre vasárnap, amelyben a közép hatótávolságú ballisztikus rakéta 800 kilométert repült a nyílt tenger irányába - jelentette be a dél-koreai hadsereg. A rakéta harminc perces útja során 2000 kilométeres magasságot ért el. Ez volt az észak-koreai rezsim hetedik erődemonstrációja az idén.
Két ballisztikus rakétát fogott el az Egyesült Arab Emírségek légvédelme, melyet a jemeni húszik lőttek ki Abu-Dzabira – állítja ezt az arab ország híreire hivatkozva az ABC News.
Számottevő technológiai ugrást jelent a magyar Gripenek MS20 Block 2-es képességfejlesztő csomagja, a Magyar Honvédség légierejének vadászgépei a negyedik generációs merevszárnyasok élvonalába fognak tartozni. Az upgrade-nek köszönhetően számos korszerű fegyverrendszerrel kompatibilissé válnak a magyar repülőgépek, az új IRIS-T rakéták beszerzéséről már szerződés van, de folyamatban van a GBU-49-es bombák és METEOR nagy hatótávolságú légiharc-rakéták beszerzése is – mondta el a Portfolio-nak Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A szakember kérdésünkre azt is ismertette, hogy a katonai tervekben szerepel egy újabb repülőgép-század létrehozása a honvédség légierejében, de erről döntés még nem született. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy beléptetik Magyarországot egy hatodik generációs harci repülőgép-fejlesztési projektbe is.
A Pentagon feloldotta a titkosítást, és nyilvánosságra hozta azokat a videofelvételeket, amelyek egy amerikai dróntámadásról készültek az afganisztáni Kabulban. A támadás során tíz civil, köztük hét gyermek halt meg a tavalyi kaotikus amerikai kivonulás utolsó óráiban - számolt be a brit Daily Mail.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Egykori főnöke hosszasan méltatta a jelenlegi elnököt.
Egyes politikusok erőszakkal is elvennék tőle az elnöki hivatalt.
1200 járat volt érintett csak vasárnap.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.