Elemző: akár 500 milliárdot is bukhat ezzel a bankszektor
Jelentős terhet jelent majd a bankszektor számára a devizahiteles mentőcsomag az MTI által megkérdezett elemző szerint.
Jelentős terhet jelent majd a bankszektor számára a devizahiteles mentőcsomag az MTI által megkérdezett elemző szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az OTP Bank hitelkártyákkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata során a kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről adott tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat. A GVH ezért 38 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, illetve kötelezte arra, hogy az érintett ügyfelei számára jelenértéken fizesse vissza a jogtalanul felszámított kamatokat - derül ki a GVH közleményéből.
Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit ma több országra kiterjedő EIF RSI (Risk Sharing Instrument, kockázatmegosztó eszköz) garanciamegállapodásokat írt alá innovatív kis- és középvállalkozások (kkv-k), továbbá a kisebb méretű Mid Cap (small Mid Cap) vállalkozások hitelezésének támogatására Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban és Szlovákiában - tudatta a társaság közleményben.
A JP Morgan hazai pályán verte meg a Deutsche Bankot azzal, hogy Európában elhozta az első helyet a befektetési banki bevételeket tekintve - írja a Financial News.
Már a jövő hét végéig megszületik a törvény a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezőknek járó pénz-visszatérítésről, ami a Kúria múlt heti döntéséből egyenesen következik - közölte Gulyás Gergely az Origón olvasható interjújában. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy az elévülési idő miatt az elmúlt 5 év jogtalanságait (árfolyamrés, egyoldalú kamatváltoztatások) rakják helyre. A Fidesz frakcióvezető-helyettese azt ígérte, hogy év végére nem lesz devizahiteles Magyarországon - erről a második lépcsőben, szeptemberben születhet döntés.
Két elemzőház is megemelte az OTP célárát, a JP Morgan azonban továbbra is felülsúlyozásra, míg a Barclays alulsúlyozásra ajánlja az OTP-t.
Kína nem kis feladatra vállalkozik azzal, hogy gyakorlatilag létrehozza a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank - ADB) versenytársát. Peking 100 milliárd dollárból állíthatja fel az ősi Selyemút újraépítése céljából a "kínai világbankot" - írja a Financial Times.
A Sunport Travel Kft. csődjének bejelentését követő elmúlt két hétben az Uniqához a kárigények 90 százaléka már beérkezett, ezeket fel is dolgozták, az igazgatóság pedig úgy döntött, hogy az összes kárbejelentést nem várja meg, már a napokban megkezdi a károsultaknak az 50 százalék kárelőleg kifizetését - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére kedden.
A Magyar Bankszövetség képviselőivel tárgyalt ma délután a nemzetgazdasági miniszter a devizahitelek problémájának megoldásáról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A devizahiteles téma várhatóan szerepelni fog a kormány szerdai ülésén is, és hamarosan döntés születhet az első devizahiteles csomagról, amely a jogszerűtlenségeket (egyoldalú kamatemelések és árfolyamrés) lesz hivatott kiküszöbölni.
A bolgár jegybank és a kormány ellentétes véleményen állnak abban, hogyan kellene megmenteni a bajba jutott Corpbankot. A központi bank leíratná a veszteségeket a részvényesekkel, és államosítaná a pénzintézetet, a pénzügyminiszter viszont sürgős részvényesi feltőkésítést javasol - írja a Financial Times.
A Kúria közzétette honlapján a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek a tisztességtelensége tárgyában hozott jogegységi határozatának indoklását, e szerint az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötés akkor felel meg a világos, az érthető megfogalmazás és az átláthatóság elveinek, ha a szerződéskötéskor felmérhetővé, az egyoldalú szerződésmódosítás bekövetkeztekor pedig ellenőrizhetővé teszi a fogyasztó számára a rá nézve hátrányos szerződésmódosítás indokoltságát, arányát, mértékét.
Megveszi a spanyol Santander a GE Money Bank svéd, norvég és dán leánycégeit 700 millió euróért, tovább függetlenítve magát nehéz helyzetben lévő hazai piacától - írja a Reuters. A GE már egy évvel ezelőtt közölte, hogy eladja banki üzletágának egyes részeit - a Budapest Bank eladásáról nincs szó.
Magyarország pozitívan ítéli meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) stabilitáserősítő lépéseit, melyeknek célja a befektetők európai bankok iránti bizalmának a helyreállítása - ismertette Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.
Történelmi mélypontra csökken a diákhitel kamata: július elsejétől év végéig a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 6,5 százalékról 5,75, a Diákhitel2-é pedig 7,75 százalékról 7 százalékra csökken - jelentette be Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy még a rendkívüli parlamenti ülés vége előtt terjessze be a Ház elé első törvénymódosítási javaslatát a devizahitelesek érdekében.
A legfrissebb adatok tanúsága szerint átalakulóban a nyugdíj-előtakarékosságot célzó termékek és szolgáltatások piaca. Ennek a folyamatnak a részeként egyre kelendőbbek a legújabb nyugdíjbiztosítási termékek. Szabó Anikó, az ING Biztosító marketingigazgatója szerint a keresletet meredeken hajtja felfelé a növekvő bizonytalanság, amit minden újabb kutatás csak erősít: ketyeg a demográfiai bomba, ami egyre komolyabb fenyegetést jelent a ma még fiatalok majdani nyugdíjára. Az ING új stratégiával készül az új kihívásokra.
Állami tőkeemeléssel és a részvényesek veszteségviselésével menekül meg Bulgária negyedik legnagyobb bankja, a múlt héten betétesi rohamot elszenvedő Corpbank - írja a Reuters.
Megegyezett a BNP Paribas az amerikai hatóságokkal a Szudánnal, Iránnal és más országokkal szembeni szankciók megszegésének következményeiről - írja a Wall Street Journal. A francia bankcsoport 8-9 milliárd dollárt fizethet a korábban jelzett 10 milliárd dollár feletti összeggel szemben, de más szankciókat is el kell fogadnia.
Negatív a magyar bankok hitelminősítése szempontjából a Kúria múlt hétfői jogegységi határozata - írja hétfőn reggel közzétett elemzésében a Moody's. A Moody's 1 milliárd euró (több mint 300 milliárd forint) esetleges visszafizetéséről ír a jelzáloghitelesek javára, ami megfelel a Portfolio - fedezetlen hiteleket nem tartalmazó - becslésének.
11-re emelkedett az idei bankcsődök száma az USA-ban, fizetésképtelenséget jelentett ugyanis egy holding két leánybankja.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.