FONTOS Elengedte vétóját a magyar kormány, megszavazták az EU-s szankciókat
Újra magyar kézben a budapesti repülőtér - Mi jön most?

Újra magyar kézben a budapesti repülőtér - Mi jön most?

Még 2020-ban röppentek fel az első hírek arról, hogy a magyar állam visszavásárolná a budapesti repteret, végül többéves egyezkedés, üzengetés és tárgyalássorozat után idén nyáron megszületett a megállapodás: a francia repülőtér-üzemeltetővel, a Vinci-vel közösen megveszi az állam a Budapest Airportot. Ambiciózus tervek vannak, az új tulajdonosok jelentős forgalomnövekedéssel számolnak a következő évekre, és megépülhet a hármas terminál, aminek előkészítése már meg is kezdődött.

Jelentős előrelépés történt a Dunaferr jövőjét illetően

Jelentős előrelépés történt a Dunaferr jövőjét illetően

Elvi megállapodás született a nemzetgazdasági tárca és egy svájci-szlovák konzorcium között a Dunaferr további működtetéséről. A Világgazdaság értesülései szerint a Duferco és a Minerfin alkotta cégpáros korrekt üzleti tervet mutatott be, ami megalapozta az egyezség létrejöttét - tudósított a VG.

Cseh milliárdoshoz kerül a brit királyi posta

Cseh milliárdoshoz kerül a brit királyi posta

Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek, a tranzakció értéke mintegy 3,6 milliárd font lesz. A tranzakciót követően a brit kormány birtokában marad egy "aranyrészvény", amely vétójogot biztosít a cseh nagybefektető bizonyos pontenciális döntéseivel szemben.

Eladta részvényei egy részét az állam az MBH Bankban - Vajon mennyiért?

Eladta részvényei egy részét az állam az MBH Bankban - Vajon mennyiért?

Az eddig 28%-os tulajdonrésszel bíró állami Corvinus BHG Vagyonkezelő és más, magán befektetők összesen 7%-nyi MBH Bank-részvényt értékesítettek magának a banknak. A társaság kis forgalom mellett kialakult tőzsdei részvényárfolyama alapján mintegy 170 milliárdot érne ekkora részvénycsomag, de ettől a valós ár akár jelentősen is eltérhetett.

Ingyen adják magánkézbe a budapesti vasúti pályaudvarokat, kiakadt Vitézy

Ingyen adják magánkézbe a budapesti vasúti pályaudvarokat, kiakadt Vitézy

A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását - számolt be a 24.hu. Január végén zárul is a pályázat, és tavaszra már ki is szerződnék 2025-től 2124-ig az összes budapesti pályaudvar ingatlanait és környezetüket. Vitézy Dávid közlekedési és városmobilitási szakértő egy LinkedIn posztban a kockázatokra hívta fel a figyelmet.

Indul a nagy államosítás a briteknél

Indul a nagy államosítás a briteknél

Jövőre megkezdődik a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme.

Európa korábbi nagybetege szárnyakat növesztett

Európa korábbi nagybetege szárnyakat növesztett

Görögország 2025-ben legalább 5 milliárd eurónyi (2000 milliárd forintnyi) kölcsönt fizetne vissza a 2009-es válság után kapott mentőcsomagjából – jelentette be Kiriakosz Micotakisz miniszterelnök egy Bloomberg-rendezvényen. Az intézkedés a görög gazdaság látványos fordulatát tükrözi, amely egy évtizede még a csőd szélén állt.

Bulgária kinyitja Pandora szelencéjét az orosz vitában

Bulgária kinyitja Pandora szelencéjét az orosz vitában

A bolgár kormány több beleszólást követel a Lukoil Neftochim Burgas tulajdonosi döntéseibe, mivel a Fekete-tengeri kikötőben található finomító kulcsfontosságú helyszín Bulgária és a Balkán számára. Mindez egy újabb konfliktust nyithat meg az oroszokkal.

Újabb vevő jelentkezett be a portugál nemzeti légitársaságra

Újabb vevő jelentkezett be a portugál nemzeti légitársaságra

Az Air France-KLM érdeklődést mutat a portugál TAP légitársaság privatizációja iránt, és nyitott a különböző lehetőségekre, beleértve a kisebbségi részesedés megszerzését is. A portugál kormány jelenleg tárgyalásokat folytat a potenciális befektetőkkel, köztük a Lufthansával és az IAG-vel, a British Airways anyavállalatával - tudósított a Yahoo Finance.

Az elmúlt 6 év legnagyobb IPO-ja jön Japánban

Az elmúlt 6 év legnagyobb IPO-ja jön Japánban

A Tokyo Metro részvényeinek IPO-ja a várakozások szerint mintegy 348,6 milliárd jenes bevételt hozhat a vállalatnak, miután az árazás a korábban meghatározott tartomány felső határán történt meg, így ez lesz az elmúlt 6 év legnagyobb tőzsdei bevezetése Japánban. 

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Befektetnél, de nem tudod, mibe? Tedd fel a kérdéseidet profi szakembereknek!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.