A Kínai Kommunista Párt a gazdasági növekedés helyett a politikai ellenőrzést és fegyelmet részesíti előnyben az országos parlamenti ülésszakok előkészítése során – tudósított a South China Morning Post.
Megakadt a nagyszabású kezdeményezés Japán és az Egyesült Királyság között, amelynek célja Ukrajna tüzérségi lőszerkészleteinek feltöltése volt. Az eset rávilágít a nyugati szövetségesek nehézségeire, amikor az kijevi fegyverszállítmányok folytatása kerül szóba – írta meg a Wall Street Journal.
Miután a svéd külügyminiszter azt közölte, hogy az ország miniszterelnöke nem látja értelmét egy svéd-magyar csúcstalálkozónak a NATO-csatlakozás tárgyalásához, Ulf Kristersson mégis pozitív hangvételű levelet küldött Orbán Viktor magyar kormányfőnek, melyben jelzi nyitottságát a találkozóra.
Tavaly augusztusban az ukránok orosz területen semmisítettek meg egy Tu-22M3-as bombázót, valamint további két gépet hatástalanítottak. A titkos akcióról most részleteket osztott meg az ukrán védelmi hírszerzés (DIU) – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása, amelyben egy témát jártunk körbe részletesebben: azt, hogy az eddigi amerikai előválasztási eredményből – amely Ron De Santis visszalépését hozta Donald Trump javára – milyen következtetéseket vonhatunk le a későbbi választásra nézve? Egyáltalán miben lehet más Trump második ciklusa, ha bizalmat kap a választóktól? Vendégünk volt Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa.
Kirilo Budanov az ukrán hírszerzés vezetője úgy nyilatkozott, hogy az észak-koreai fegyver- és lőszerbeszerzések nélkül most nagy bajban lenne Moszkva – írja a Business Insider.
Davosban Donald Trump már most is elnök, a davosi konszenzusok azonban gyakran tévesek, és jó dolog, hogy a konferencia résztvevői ebben is tévednek - jelentette ki Soros György fia a CNBC szerint.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök ismét megszólalt a Telegram csatornáján az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és szokásához híven ismét nem finomkodott.
Tavaly csaknem megháromszorozódott - nagyjából 190-re emelkedett - a Dél-Koreába átszökő észak-koreaiak száma az előző év adataihoz képest - jelentette be szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.
John Kerry, az Egyesült Államok klímavédelmi megbízottja még a tél folyamán távozik jelenlegi pozíciójából - írja a Reuters az Axios nyomán. Kerry ugyanakkor nem "megy messze": Biden elnök választási kampányát segíti majd.
A nemrég elhunyt Jacques Delors-ban az európai egység egyik legkiemelkedőbb alakját gyászolta a beszédek és megemlékezések sora. Valóban a Bizottság korábbi elnökének nevéhez fűződik az Unióvá válástól kezdve az eurón keresztül az egységes piac. Valóban neki tulajdonítható az új, visszavonhatatlannak szánt integrációs irány elfogadtatása: előrelépés vagy előre menekülés, ki miként látja. Az európai díszpolgárrá avatott Delors viszont egyúttal francia is volt. Az általa hirdetett Európa-kép korántsem olyan fekete-fehér, mint azt a föderalista táborban sokan látni szeretnék.
Átmenetileg elhallgattak a fegyverek a mianmari polgárháborúban – Peking közbenjárásának köszönhetően. A hadsereg vezette junta és a felkelők egyelőre csak átmenetileg egyeztek meg tűzszünetben, ami nagy előrelépés az utóbbi hetek eldurvuló harcai közepette – számolt be a South China Morning Post.
Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Madagaszkár a világ egyik legszegényebb államai közé tartozik, amelynek meg kell küzdenie a tipikusnak gondolt afrikai problémákkal: szegénység, korrupció, instabilitás, forráshiány. A hasonló helyek ideális terepet jelentenek a kínai Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) számára, itt azonban falakba ütköztek a tervek. Úgy tűnik, mintha az ország immunis lenne a Peking gazdasági és politikai terjeszkedésére.
Az orosz központi választási bizottság szombaton elutasította Jekatyerina Duncova volt televíziós újságíró felvételét a 2024. tavaszi elnökválasztás jelöltjeinek listájára.
Mianmar (korábban Burma) egyre mélyebben csúszik bele a harcokba, az ország egyre nagyobb részére terjed ki a küzdelem. A felkelők egy csoportja nemrégiben hatalmas fegyverarzenálra tett szert, ami új lendületet adhat támadásoknak.
Kína és India között gyakorlatilag az írott történelem kezdetétől állandósult a rivalizálás. A két ősi civilizáció évezredeken keresztül küzdött a kontinens „legnagyobb hatalmának” szerepéért, még akkor is, ha ez nem is volt mindig egymás elleni vetélkedés. A szomszédos országok között a közlekedés sokáig szinte lehetetlennek bizonyult, mivel több ezer kilométeres hegyláncok, átjárhatatlan sziklaperemek és kegyetlen csúcsok állták útját annak, aki a két terület között szeretett volna átjárót találni. Az elmúlt egy évszázadban a technikai vívmányok megváltoztatták ezeket az állapotokat, ezért felértékelődött a nehezen járható hegyvidék szerepe. Ráadásul mindkét ország globális szerepkörre tör, ami miatt kulcsfontosságú ezeknek a területnek az ellenőrzése.
Közjogi felelősségre vonási (impeachment) eljárást indít a republikánus többségű Képviselőház, az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök ellen.
Régóta közszájon forgott az információ, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök újra megméretteti magát a jövő évi orosz elnökválasztáson. A vezető már szemernyi kétséget sem hagyott a terveivel kapcsolatban.
A brit külügyminisztérium bekérette Oroszország londoni nagykövetét, két embert pedig szankciókkal sújtott, mert lelepleződött egy kiberkémkedést végző orosz hackercsoport éveken át folyó, ám végül sikertelen beavatkozási kísérlete a brit politikába - jelentették be csütörtökön hivatalosan.