Az újonnan megalakuló Európai Bizottság legfontosabb kihívásairól – mint a zöld átállás és a versenyképességi problémák – beszélgettünk a Portfolio Budiness podcast legújabb adásában Petri Bernadettel, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosával. Az interjú során részletesen kitértünk az új biztosi kollégium kulcsszereplőire, valamint a rájuk váró megoldandó feladatokra. Elemeztük, hogy milyen potenciális konfliktusok alakulhatnak ki közöttük, és hogyan befolyásolják ezek a közös uniós célok elérését. Valamint arról is szó esett, hogy a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda milyen segítséget nyújt a hazai kis- és középvállalkozásoknak, hogy a legkönnyebben hozzáférjenek a közvetlen uniós támogatásokhoz.
Kamala Harris demokrata elnökjelölt egy vasárnap megjelent podcast-interjúban reagált Sarah Huckabee Sanders arkansas-i republikánus kormányzó korábbi megjegyzésére, miszerint őt szerényen tartják a gyermekei, de Harrist "nincs, ami szerényen tartaná."
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsorban Novák Attila történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás kutatóintézetének tudományos főmunkatársa volt a vendégünk. A szakembert a hétvégén új erőre kapó izraeli tüntetések kapcsán arról kérdeztük, hogy milyen, a történelmében fellelhető mintákat követhet Izrael, amikor a gázai túszok kiszabadításáról van szó, és hogy van-e az országban bármilyen vízió, ha nem is a béke, de legalább a biztonság helyreállítására.
Szeptember 2. és 16. között a VI. kerület lakói ügydöntő szavazáson dönthetnek arról, hogy betiltják-e a rövid távú lakáskiadást, köztük az Airbnb-t is, Terézvárosban. Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerint a tiltás javára válna a városrésznek, amely hasonlóan sok belvárosi területhez, sokat vesztett lakóiból az elmúlt években. A szavazás eredményeként az önkormányzat 670 millió forint idegenforgalmi adó kiesésével számol, azonban a polgármester szerint a bevételek egy-másfél éven belül korrigálódhatnak. Az esetleges tiltás 2026. január 1-jén lépne életbe, időt hagyva a vállalkozásoknak a felkészülésre.
A fenntarthatóság jó ideje magától értetődő jelentőséggel bír a Paksi Atomerőmű számára, nem függetlenül a globális környezeti- és klímaválság súlyosbodásától. A fenntarthatóságra törekvés nem csupán a vállalat, de számos dolgozója számára is központi kérdés: de mit tesznek mindezért a gyakorlatban az ország legfontosabb energetikai létesítményében, és milyen programot indítottak ennek kapcsán már hosszú évekkel ezelőtt?
A Portfolio Business Podcastjában erről kérdeztük Iványi Krisztinát, a Paksi Atomerőmű kommunikációs főszakértőjét, az ÚJRA!Alkotó Energia online tudatoséletmód-magazin ötletgazdáját.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében a reggel publikált inflációs adatról kérdeztük Nyeste Orsolyát, az Erste Bank vezető közgazdászát. A szakember egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogyha a nem túl rózsás GDP-adatokkal együtt nézzük a makroképet, akkor furcsának hat, hogy a szolgáltatások inflációja nő, a fogyasztás viszont valószínűleg nem túl erős. Az adás második részében Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makrogazdasági elemzője volt a vendégünk, aki a hazai magánegészségügy tavalyi évéről és a piac kilátásairól beszélt podcastünkben.
Hatalmas világsztárok, tízmilliárd forintos éves fizetések, új szabályok miatt gúzsba kötött csapatok, bizonytalan és kiváró vezetések, a tuti nyerőt behúzó NBA-tulajdonosok. Valósággal pezseg az élet az amerikai profi kosárlabda liga körül, és akkor még a jelenleg is zajló olimpiai játékokat meg sem említettük. Van tehát miről beszélgetni az NBA aktualitásai és pénzügyi vonatkozásai kapcsán, és ezt meg is tesszük Tőrös Balázs NBA-szakértővel a Checklist hétvégi különkiadásában. A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és a cikk végén beillesztett lejátszóban is.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsorban a Magyarországot jelenleg sújtó hőhullámmal foglalkoztunk. Az első részben egyebek mellett arról volt szó, hogy a minket körülvevő forróság már egyértelműen a klímaváltozás számlájára írható-e, és hogy egyáltalán hogy fogunk itt élni, ilyen időjárási viszonyok között? A témával kapcsolatban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke volt a vendégünk. Az adás második részében Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük arról, hogy milyen gazdasági ára lehet a mostani helyzetnek az agráriumban, továbbá hogy a szektorban elkezdődött-e már az alkalmazkodás a radikálisan megváltozó körülményekhez.
Bárhogy is nézzük, jócskán megemelkedett az államadóssági ráta Magyarországon, ezen belül pedig felkúszott a devizában denominált tartozás részesedése is. Ez merőben új helyzetet eredményez hazánkban, akár a piacokról, akár pedig a lakosságtól várnánk a költségvetés és a korábban felvett hitelek finanszírozását. Erre pedig – elemzői várakozások szerint – jelentős szükség is lesz, hiszen a következő időszak magas költségvetési hiánya, a magyar gazdaságpolitika erős választási ciklikussága, továbbá a viszonylag magas kamatszolgálat is mind azt vetítik előre, hogy egyhamar nem kerül egyensúlyba a büdzsé bevételi és kiadási oldal.
A hazai államadósság-finanszírozás előtt álló főbb kihívásokról volt szó a Checklist hétvégi különkiadásában, melyben Madár István, lapunk vezető makrogazdasági elemzője olyan szakemberekkel beszélgetett, akik nap mint nap testközelből figyelik az államháztartás, a monetáris politika és a pénzpiacok főbb folyamatait: a műsorban vendégünk volt Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza és Loncsák András, a VIG Alapkezelő befektetési igazgatója.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében a július 1-én eltörlésre kerülő kötelező akciózást és annak hagyatékát értékeltük Hornyák Józseffel, lapunk makroelemzőjével. Az adás második részében a koreai selyemútról volt szó, amelynek segítségével Dél-Korea szeretne Kína régiós versenytársává válni, ezzel kapcsolatban Vara Bálint, lapunk Gblobál rovatának elemzője volt a vendégünk.
Ha a zöld energiatermelésről beszélünk Magyarországon, akkor megkerülhetetlen, hogy szóba kerüljön a Paksi Atomerőmű, amely a teljes országos áramfogyasztás nagyjából harmadát fedezi, időjárástól és napszaktól függetlenül. Hogy építhető be az erőmű a fenntartható energiatermelésbe itthon és mik ennek az előnyei? Többek között erről kérdeztük Kovács Antalt, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatóját, de szóba került a erőművi hő hasznosítása és a Duna jelentős melegedése is, amely az évnek ebben az időszakában különösen aktuális.
Gazdasági elemző-műsorvezető munkakörbe keressük új kollégánkat, aki részt venne piacvezető gazdasági tematikájú podcastjeink elkészítésében.
Most már az a valószínű, hogy nem a másfél, hanem inkább a három Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés alatt maradás lehet a reálisan elérhető cél az emberiség számára, de még ez is kihívásokkal teli. Ennek részben az is az oka, hogy nem eléggé ösztönzők a már működő, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését segítő rendszerek. Ez utóbbi palettát bővíti újszerű módon saját fejlesztésű zöld technológiai szolgáltatásával egy magyar cég, melynek célja az elektromobilitás terjedésének anyagi ösztönzése az önkéntes karbonpiac eszközrendszerére támaszkodva. A mitigia egy olyan klímatechnológiai (climate tech) megoldás, ami annak felismerésére épül, hogy valós, mérhető, számszerűsíthető üzletet lehet alapítani az autós flották elektrifikációja nyomán fellépő, validált karbonlábnyom-csökkentésre támaszkodva. Ezáltal egyrészt a flották elektrifikációját célzó beruházások megtérülése jelentősen javítható az elektromobilitásba jelentős mértékben beruházó vállalatok számára, függetlenül a mindenkori állami támogatásoktól. Másrészt, a folyamat eredményeként létrejövő magas minőségű, valós szén-dioxid kibocsátáscsökkentést reprezentáló karbonkreditek kifejezetten értékesek és biztonságosak az azokat ellentételezési célra megvásárló ipari vállalatok számára, mivel a szigorú módszertan teljes mértékben kizárja a zöldre festés lehetőségét. Tóth Leventét, a mitigia szolgáltatást fejlesztő Emprovia Zrt. ügyvezetőjét kérdezzük.
Nincs jó állapotban a hazai irodapiac, a fellendülésre pedig akár 2025-ig is várni kell, igaz, az ESG-elvárások segíthetik a prémium minőségű irodaházak beruházóit, üzemeltetőit – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Portfolio Checklist keddi adásában Makk Károly Dömötör, a TriGranit bérbeadási igazgatója.
Az EXIM Magyarország nemrég közzétette tavalyi beszámolóját, amelyből többek között kiderült, hogy a mérlegfőösszegük 74 százalékkal, a hitelállományuk 50 százalékkal emelkedett. Hogy mi áll emögött a komoly növekedés mögött, arról Hoffmann Mihályt, az EXIM Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettesét kérdeztük a Portfolio Business podcast legújabb adásában.
Luxusiparról szóló legújabb podcastünkben ezúttal beszéltünk a MatchesFashion csődjéről, Kínáról, 99,9%-os diszkonttal megvásárolt (egyébként 14 ezer dolláros) Cartier-fülbevalókról, valamint arról is, hogy van-e esélye a Zarának betörni a luxuspiacra, és hogy kiknek a szemét szúrják a szállodai papucsok. Ahogy a Hype összes adásában, ezúttal is Orbók Ilona luxusipari szakértőt, az BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetőjét kérdeztük.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?