Andrej Babis távozó kormányfő, parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte az alsóháztól a cseh államügyészség - jelentette be szerdán Ales Cimbala, a prágai államügyészség szóvivője.
Az ellenzéki Munkáspárt vizsgálatot követel Geoffrey Cox volt konzervatív miniszter és jelenlegi parlamenti képviselővel szemben. Ez egy újabb botrány lehet azok sorában, amelyek Boris Johnson miniszterelnök pártját az utóbbi időszakban sújtották – írja a Bloomberg.
Magyarország katonákat küld Maliba és Nigerbe – döntött ma az Országgyűlés 154 igen, két nem és 30 tartózkodó szavazat mellett a Honvédelem.hu beszámolója szerint.
Peking pénteken közölte, hogy kitiltja az ország szárazföldi területéről, valamint Hongkongból és Makaóból mindazokat, akik elkötelezett hívei Tajvan függetlenségének, továbbá büntetőeljárást is kilátásba helyezett ellenük.
Nem lesz probléma Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének új kormányfővé történő kinevezésével - jelentette ki Milos Zeman, a kórházi kezelésen lévő cseh államfő, aki telefoninterjút adott pénteken a Frekvence 1 prágai kereskedelmi rádiónak.
Papíron 2024. május 2-án tartják a következő parlamenti választást az Egyesült Királyságban, így 27 éve és egy napja lesz annak, hogy a Munkáspárt 1997-ben ellenzékből kormánypárttá vált. A baloldali párt mindössze 3 választást nyert meg a legutóbbi 11-ből, mindet egy vezető, Tony Blair alatt. A munkáspártiak 2010 óta vannak ellenzékben, legutóbb pedig 1935 óta nem látott vereséget szenvedtek. Keir Starmerrel a párt ismét új irányt vett, de sokan szkeptikusak az elnökkel kapcsolatban.
A kormányzó koalíció kényelmes többséggel nyerte meg vasárnap Japánban a parlamenti választásokat, így Kisida Fumio miniszterelnök meg fogja tudja valósítani gazdasági és nemzetbiztonsági programját - jelentette a Kyodo hírügynökség.
A kormányzó koalíció nyerhette meg Japánban a vasárnapi parlamenti választásokat, és ugyan némi veszteséggel, de megőrizheti többségét a törvényhozásban a helyi médiában megjelent előrejelzések szerint.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alakítandó kisebbségi kormány számára kér bizalmat a román parlamenttől Nicolae Ciuca kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt - döntötte el pénteken a PNL végrehajtó bizottsága.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek, Kína erősödése, valamint az éghajlatváltozás jelentik majd a legnagyobb kihívásokat Japánban az október 31-i parlamenti választások győztes pártjának - derül ki az AP amerikai hírügynökség által pénteken közzétett elemzésekből, amelyek a Kisida Fumio miniszterelnök vezette Japán Liberális Demokrata Párt (LDP) győzelmét jósolják, hozzátéve, hogy a párt vélhetően veszíteni fog mandátumaiból.
Portugáliában kétségessé vált az Antonio Costa szocialista miniszterelnök vezette kormány jövője, miután a parlament szerdán nem fogadta el a 2022-es költségvetést. A Publico című helyi napilap szerint a költségvetési javaslat 117 szavazattal 108 ellenében, öt tartózkodás mellett elutasították. Marcelo Rebelo de Sousa államfő közölte, hogy új választásokat ír ki, ha a költségvetést nem fogadják el gyorsan. A következő választás csak 2023-ban lenne esedékes.
Pozitív lett a brit Munkáspárt elnökének koronavírus-tesztje, ezért a miniszterelnöki kérdések (PMQs) során a korábbi miniszterelnök-jelölt, Ed Miliband helyettesítette Keir Starmert.
A volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Donald Tusk az egyetlen pártelnökjelölt a fő lengyel ellenzéki tömörülés, a Polgári Platform (PO) szombati tisztújító szavazásán.
Az Európai Parlament (EP) a saját hatáskörén túllépve foglalt állást a lengyel alkotmánybírósági döntésről - kommentálta pénteken az előző nap az EP strasbourgi plenáris ülésén megszavazott dokumentumot Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.
Szél Bernadett tette közzé egy Facebook-bejegyzésben, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak.
Egy hónapos vesztegzárat rendelt el hétfőn Lettországban Krisjanis Karins miniszterelnök, mivel az országban kiújult a koronavírus-járvány, miközben alacsony a beoltottak aránya.
Vjacseszlav Vologyin korábban Joe Bidennel szemben védte meg Vlagyimir Putyint, amikor az amerikai elnök lelketlen gyilkosnak nevezte Oroszország vezetőjét. Az orosz törvényhozás alsóházának elnöke most a Szovjetunió utolsó vezetője, Mihail Gorbacsov Nobel-békedíját vitatta.
Lengyelország az Európai Unió (EU) lojális tagja marad, az unió jövőjét viszont veszélyeztetné, ha többé nem szuverén tagállamok közösségét alkotná - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő abban a levélben, amelyet az uniós tagországok állam- és kormányfőihez intézett hétfőn.
A Facebook korábbi alkalmazottja, Sophie Zhang október 18-án áll majd ki a brit törvényhozás elé, hogy a cég kérdéses belső gyakorlatáról osszon meg részleteket. Az ügy előzménye, hogy Francis Haugen, az elmúlt hetekben óriásit felháborodást keltő Facebook-Instagram botrány kirobbantója, beleegyezett abba, hogy az Egyesült Államok kongresszusa után az Egyesült Királyságban is tanúskodik a vállalat serdülőkorúakat veszélyeztető és az erről szóló belső kutatási eredményeit következetesen titkoló gyakorlata kapcsán.