pannergy

Már fúrja a PannErgy a harmadik győri kutat

A PannErgy bejelentette, hogy leányvállalata, az Arrabona Geotermia Kft. 2015. május 16-án elkezdte a Győri Geotermikus Projekt beruházás részeként megvalósuló második péri visszasajtoló kút fúrását.

Nyereséges a PannErgy - De maradtak kérdések

A PannErgy a szezonálisan legerősebb negyedévéről szóló gyorsjelentését pénteken tette közzé. A vállalat hőértékesítése a miskolci beruházás második ütemének átadása miatt jelentősen emelkedett, ám a hatóságilag szabályozott miskolci hődíj csökkenése érzékenyen érintette a céget. A másodlagos projektekről nem érkezett újabb fejlemény, egyelőre a kistokaji üvegház körül is nagy a csend.

Megvan a PannErgy bőnyi kútjának teszteredménye

Közzétette a PannErgy az első bőnyi termelő kút teszteredményét, mely alapján a kút igen kedvező adottságokkal rendelkezik. A DD Energy Kft. által megvalósított BON-PE-01 jelű geotermikus kút végleges teszteredményei az előzetesen mért adatokat felülmúlják.

Távozik a PannErgy vezére

A PannErgy bejelentette, hogy Tóth Péter vezérigazgató 2015. május 4-én leköszön vezérigazgatói és Igazgatótanácsi posztjáról. A Társaságnál megbízott vezérigazgatói feladatokat 2015.május 5-től Gyimóthy Dénes alelnök látja el jelenlegi feladatainak megtartása mellett.

Határozatképtelen volt a PannErgy közgyűlése

A PannErgy ma tartotta éves rendes közgyűlését, mely azonban a megjelentek száma miatt határozatképtelen volt. A megismételt közgyűlésre 2015. április 29-én kerül sor.

PannErgy: lemondott egy igazgatótanácsi tag

A PannErgy bejelentette, hogy 2015. március 17-én tett nyilatkozatával Perlaky Zsolt a PannErgy Nyrt-ben betöltött Igazgatótanácsi tagságáról azonnali hatállyal lemondott, döntését azzal indokolta, hogy megváltozott személyes körülményei összeférhetetlenné váltak Igazgatótanácsi tagságával.

PannErgy: az egyik szemünk sír, a másik nevet

Csütörtökön piaczárás után jelentett a PannErgy, mely a miskolci projektnek köszönhetően emelkedő árbevételről számolt be a jelentősen csökkenő termelői hődíj ellenére. A gyorsjelentés azonban több kérdésre továbbra sem adott választ, ráadásul az első teljes negyedév ismeretében (mely ráadásul az év második legerősebb három hónapja) a menedzsment korábbi 780 ezer GJ elsődleges miskolci hőértékesítési tervei is veszélybe kerülhetnek.

Veszik a PannErgyt, de mire?

Az elmúlt napokban mintha élénkülne a PannErgy részvényeinek piacán a kereskedés annak ellenére, hogy továbbra is csupán alig pár millió forintra rúg a forgalom. A vállalat február 18-án tervezi közzétenni a gyorsjelentését, melyben a jövőbeli működéssel kapcsolatban több fontos információ is lehet.

Elkezdte a PannErgy a második győri kút fúrását

A PannErgy leányvállalata a DD Energy Termelő és Szolgáltató Kft. 2014. december 7-én megkezdte a Győri Geotermikus Projekt beruházás részeként megvalósuló második kút fúrását.

Veszteséges a PannErgy, de ez most nem számít

Hétfőn az esti órákban a PannErgy is publikálta a negyedéves gyorsjelentését, mely igazán új információt nem tartalmazott. A geotermikus üzletág bevételei alig változtak, bázishatás miatt az üzemi és nettó eredmény sorokon azonban csökkenésről, sőt veszteségről számolt be a cég. Bár a harmadik negyedéves gyorsjelentés nem igazán tartalmazott új információt, meglátásunk szerint a következő gyorsjelentés azonban már sokkal több mindent elárulhat a társaság, legalábbis a miskolci projekt kilátásairól.

Kevesebbért adja a hőt Miskolcon a PannErgy

Kihirdették a PannErgy leányvállalataira vonatkozó október 1-től érvényes távhőtermelői hatósági hődíjakat, mely szerint a PannErgy Miskolcon a tavalyinál mintegy 20 százalékkal kevesebbért szállítja a hőt.

Újabb autóipari céggel állapodott meg a PannErgy

Az elmúlt hetekben sorra érkeznek az újabb és újabb hírek a PannErgytől. A társaság ezúttal egy újabb hőszállítási szerződés megkötéséről számolt be. A PannErgy leánya, a Kuala Kft. 2014. szeptember 30-án 5+5 éves szerződést kötött a Miskolc mellé települő japán Takata Safety Systems Hungary Kft-vel. A szerződés értelmében a Kuala Kft., mint hőtermelő, geotermikus forrásból látja el teljes körűen hőenergiával a Takatát.

A győri távhőpiacot is célba vette a PannErgy

Hőszállítási szerződést kötött a PannErgy a Győr-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt-vel - áll a társaság közleményében.

Befejezte a PannErgy a miskolci beruházás második szakaszát

A PannErgy leányvállalata, a KUALA Kft. befejezte a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisát. A beruházást a KUALA Kft. részben a 2013 szeptemberében elnyert - egymilliárd forint értékű - Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében elnyert vissza nem térítendő támogatásából finanszírozta - áll a társaság közleményében.

Örülhetnek PannErgy-részvényesek

Közzétette a PannErgy a győri projekt első fúrásának eredményét, mely alapján az első termelő kút vízhozama a várakozások felett alakult.

Egyre szebb számok a PannErgytől

A szezonálisan gyengébb második negyedévben a miskolci projektnek köszönhetően jelentős árbevétel-növekedésről, és csökkenő üzemi veszteségről számolt be a PannErgy. A részvényárfolyam következő időszaki alakulására várhatóan a társaság győri projektje felől érkező hírek lehetnek hatással.

Fontosabb részletek:

  • Növekvő árbevétel, csökkenő üzemi és adózott veszteség, pozitív EBITDA sor
  • A megkezdett beruházások (Miskolc II., Győr) a tervek szerint haladnak
  • A piaci szereplők elsősorban a győri fúrás eredményére várnak, mellyel kapcsolatban egyelőre nem érkezett új információ.

PannErgy: augusztusra elkészül a teljes miskolci projekt

A PannErgy Csoport beruházásában megvalósuló Miskolci Geotermikus Projekt második fázisa a március közepén megkezdett munkálatoknak köszönhetően június végén már 80 százalékos készültségi fokot ért el, így a projekt átadása augusztusban várható - áll a PannErgy közleményében.

Egyre szebb eredmények a PannErgytől

A PannErgy is közzétette az első negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat a miskolci projektnek köszönhetően jelentős árbevétel-növekedésről számolt be, ráadásul EBITDA és nettó eredmény soron nyereséget jelentett, igaz utóbbi egyelőre nem nevezhető túl acélosnak. A bevételek emelkedésével párhuzamosan ugyanakkor a működési költségek is számottevően megugrottak. Eltekintve a beüzemeléshez kapcsolódó egyszeri költségektől, valamint figyelembe véve az enyhe telet, és a miskolci projekt egyelőre félkész állapotát, a menedzsment korábbi EBITDA-várakozása akár teljesíthető is lehet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.