A hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben, üzletszabályzatában már szerepelt - olvasható az MNB közleményében.
A kormány hivatalos honlapján jelent meg a Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelettervezete, amely a bankoknál nyitható alapszámla havidíját a bruttó minimálbér 0,5 százalékára csökkentené a jelenleg érvényes 1,5 százalékról. Ez azt jelenti, hogy az alapszámla maximális alapdíja 1000 forintra módosulna 2023-ban.
Idén január végéig részletes, ám egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a lakossági banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. A költségek áttekintése, összehasonlítása révén eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát, vagy – pl. egyablakos, egyszerű ügyintézéssel – akár bankot is váltani - hívta fel a figyelmet az MNB.
Januárban egy új típusú, részletes, egységes banki díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek, az ezt előíró PAD szabályozás miatt a díjakat összehasonlító szolgáltatóknál is változások jönnek. A Bank360 szerint hosszabb távon nőhet a bankot váltók száma a szabályozás hatására.
Január végéig minden banki ügyfél tételes kimutatást kap arról, miért és mennyi pénzt fizetett bankszámlához kapcsolódó szolgálatatásokért az elmúlt öt hónapban, és ezentúl minden év elején számíthatunk majd a részletes éves kimutatásra. Elképzelhető, hogy a rájuk zúduló transzparencia miatt lesznek, akik bankot váltanak majd.
Egyértelmű favoritja van a republikánus elnökjelöltnek és úgy tűnik, Jeruzsálemnek is.
Hatalmas várakozásokkal tekintenek sokan a napra.
Percről percre tudósításunk az ukrán frontról.
Ukrajna csapásai állhatnak a háttérben.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.