A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. az április 19-én megtartott éves rendes közgyűlésének határozatba foglalt döntése alapján egy darab CIG Pannónia törzsrészvényre a 2021. évi üzleti eredmény után bruttó 18 forint osztalékot fizet. Most közölték a részleteket is.
A hazai tőzsdei cégek 431 milliárd forintot fizetnek ki osztalékként a részvényeseik számára, ez pedig sokak számára jelenthet izgalmas befektetési lehetőséget. Vannak kimondottan izgalmas sztorik, a Mol például rendkívüli osztalékról döntött a közgyűlésén, de érdemes résen lenni, könnyen lecsúszhat az ember az osztalékszelvényes részvényekről - ma van például az utolsó nap, amikor a több mint 9 százalékos osztalékhozamon forgó Nyomda részvényeit ilyen kedvező feltételekkel lehet venni, míg több cégnek is már osztalékszelvény nélkül forognak a részvényei. Összegyűjtöttük az eddig rendelkezésre álló információkat azokról a hazai, tőzsdei vállalatokról, amelyek fizetnek idén osztalékot részvényeseiknek.
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a 4iG, ahol a részvényesek többek között a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról is döntöttek, és két új felügyelő bizottsági tagot is választottak.
A PannErgy pénteken tartotta megismételt közgyűlését, ahol a részvényesek elfogadták a társaság 2021-es évről szóló pénzügyi beszámolóját, és az osztalékról is döntöttek - áll a Budapesti Értéktőzsde holnapján közzétett bejelentésben.
A Masterplast Nyrt. a 2021. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalék terhére részvényenként bruttó 55 forint osztalék kifizetéséről határozott - közölte a társaság csütörtöki éves közgyűlésének határozatát a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Magyar Telekom a kisrészvényesek egy része szerint lehetőségeihez képest jóval kevesebb osztalékot fizet, emiatt pedig a vállalat részvényeinek árfolyama nyomás alatt van, jelentősen alulteljesítve nem csak a szélesebb részvénypiacot, de a szektortársak részvényeit is. A Magyar Telekom legutóbbi közgyűlésén több részvényes is felszólalt emiatt, köztük Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, aki a mostani véleménycikkben azt boncolgatja, hogy van-e értelme a Telekom tőkepiaci jelenlétének.
A HOLD Alapkezelő, mint a Magyar Telekom meghatározó kisrészvényese többek között azt szeretné elérni, hogy a Magyar Telekom fizessen magasabb osztalékot, és változtasson osztalék-, illetve javadalmazási politikáján. Az alapkezelő nyilvános levelet írt a Magyar Telekom menedzsmentjének, az egyik alapjával az anyacég, a Deutsche Telekom közgyűlésén meghatalmazott által volt jelen, és a Magyar Telekom közgyűlésére is nyújtott be előterjesztéseket, Magyarországon szokatlan módon aktivista részvényesként több eszközzel is igyekszik kisrészvényesi ügyeket előmozdítani. Így jutottunk el az április 12-i Magyar Telekom-közgyűléshez, ahol a Deutsche Telekom a kisrészvényesek minden javaslatát leszavazta. Az esemény után beszélgettünk a HOLD Alapkezelő menedzsereivel, Móricz Dániellel és Cser Tamással.
Közel 2 milliárd forintnyi osztalék kifizetéséről döntöttek ma az Alteo részvényesei a vállalat fennállásának legjobb eredményét hozó üzleti évet záró rendes közgyűlésen. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a rekord osztalék alapját a tavalyi kimagasló üzleti teljesítmény teremtette meg, így az nem veszélyezteti a társaság év elején frissített stratégiájának végrehajtását, továbbá kellő pénzügyi erőt hagyhat a vállalatban a rengeteg bizonytalansággal terhelt jelenlegi helyzet felfokozott kockázatainak kezelésére is.
Ma 10 órától tartotta éves rendes közgyűlését az OTP, ahol jóval kevesebb volt az izgalom, mint tegnap a Magyar Telekomnál. A részvényesek többek között döntöttek az OTP osztalékáról, saját részvények visszavásárlásáról, a cégvezetők javadalmazásáról. A közgyűlésen Varga Mihály pénzügyminiszter is beszédet mondott, Csányi Sándor pedig többek között a bakcsoport kilátásairól, az ukrajnai háború hatásairól, és a különadókról is beszélt. A Portfolio élőben tudósított az eseményről.
Nem csak a Magyar Telekom, de a Richter is ma tartotta közgyűlését, ahol a részvényesek döntöttek arról is, hogy a vállalat a tavalyi eredménye után részvényenként 225 forint osztalékot fizet.
Közgyűlést tartott ma a Magyar Telekom, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem a világ legizgalmasabb eseménye, de a mai különbözött a korábbiaktól: a vállalat egyik legmeghatározóbb kisebbségi tulajdonosa, a HOLD Alapkezelő többek között arra szerette volna rávenni a cég vezetését, hogy az igazgatóság javaslatában szereplőnél fizessen több osztalékot, tegyen le az asztalra új osztalékpolitikát, új javadalmazási politikát, de új igazgatósági tagot is javasol az alapkezelő. Végül a közgyűlés a kisrészvényesek minden javaslatát elutasította. A Portfolio a közgyűlésről élőben tudósított.
Április 29-én tartja éves rendes közgyűlését az Appeninn, az igazgatótanács azt javasolja, hogy a vállalat tavalyi adózott eredménye teljes egészében az eredménytartalékba kerüljön.