Legfrissebb olaj- és gázipari szektorelemzésében a korábbi 2860 forint után 2950 forintra emelte a Mol célárát az Erste elemzője, emellett Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a szakértő az olajcéget. A rendkívüli osztaléknak köszönhetően a tavalyi sikeres év után 16 százalékos osztalékhozamra számít az elemző.
A Waberer's már korábban közzétette közgyűlési meghívóját, azonban az ebben szereplő napirendi pontok részletei csak a mai közleményből derültek ki. A határozati javaslatok között szerepel többek között új igazgatósági tagok megválasztása.
Közzétette legfrissebb gyorsjelentését tegnap a Waberer's, ami alapján tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT-et érte el a vállalat, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet. A cég tőzsdei pályafutása során először fizethet osztalékot a menedzsement javaslata alapján, ezt a befektetők is díjazzák, magas forgalom mellett kilőtt a részvény a kereskedés első perceiben.
Április 28-án közgyűlést tart az OTP, a napirendi pontok közül a befektetők számára az anyavállalat adózott eredményének felhasználására és az osztalékfizetésre vonatkozó döntés lehet többek között érdekes.
A Graphisoft Park több közleményt is közzétette a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Közzétették többek között az éves rendes közgyűléshez tartozó meghívót, illetve a határozati javaslatokat, emellett az osztalékfizetéssel kapcsolatban is új információkat osztott meg a társaság.
Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT-et és EBIT marzsot érte el a Waberer’s, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet - derült ki a vállalat frissen publikált gyorsjelentéséből. A vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a cég tőzsdei pályafutása során először fizethet osztalékot a menedzsement javaslata alapján, amely részvényenként 100 forintos osztalékot irányoz elő.
Friss elemzéssel jelentkezett az OTP a PannErgyről, miután közzétette a vállalat a legfrissebb, teljes évre vonatkozó gyorsjelentését, amiben rekordévről tudott beszámolni a társaság a fontosabb sorokon. A bank elemzője változatlan célár mellett továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
Közzétette közgyűlési előterjesztését a Richter, a napirendi pontok meghatározása mellett pedig kiderült, hogy a vállalat részvényeként 390 forintos osztalékot fizethet.
A BÉT oldalán tette közzé a Mol, hogy a társaság április 27-én, 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Mol Campusban (1117 Budapest, XI. kerület, Dombóvári út 28), a közgyűlés megtartásának módja személyes jelenlét.
Közzétette közgyűlési előterjesztéseit a Nyomda, amely tartalmazza az olyan szokásos pontokat, mint az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése, és a beszámoló elfogadása. A befektetők számára a legizgalmasabb az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslat, azon belül is a javasolt osztalék.
Az Egyesült Államok az év elejével felmondta a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló adóügyi egyezményét Magyarországgal szemben, ami kedvezőtlen következményekkel járhat a magyar befektetőkre nézve. Amerikai papírok osztalék -és kamatfizetése esetén például a mostaninál háromszor nagyobb adóval érdemes megbarátkozni, és az sem lesz mindegy, hogy árfolyamnyereségről vagy ellenőrzött tőkepiaci ügyletről beszélünk. A kérdések tisztázásában a Niveus és az RSM adóügyi szakértői voltak a segítségünkre, válaszaikból többek között kiderül az is, mi lesz az amerikai értékpapírokat tartó TBSZ-ek, befektetési alapok vagy éppen ETF-ek adóügyi sorsa.
A legnagyobb orosz bank, a többségi állami tulajdonú Sberbank igazgatótanácsa részvényenként 25 rubel, összesen rekordösszegű, 565 milliárd rubel, vagyis több mint 2700 milliárd forintnyi osztalék kifizetését javasolja - közölte German Gref vezérigazgató (címlapképünkön) pénteken újságírókkal.
Jelentős átalakulás zajlott le a hazai távközlési piacon az utóbbi hónapokban a Vodafone felvásárlásával, de a Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor szerint a verseny csak erősödni fog attól, hogy két erős rivális kiemelkedik a piacon. A cég stratégiáját inkább a költségek emelkedése és az inflációs nyomás határozza meg, részben az energiaválság következtében - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Rékasi Tibor. A piaci verseny és a kilátások mellett az osztalék alakulásáról, a négynapos munkahét tapasztalatairól és a legizgalmasabb iparági trendekről is beszélgettünk a távközlési vállalat vezérével.
A BMW német autógyártó szerdán célul tűzte ki az autóipari szegmensben az árrés kismértékű növelését és az idei kiszállítások javítását, miközben az elektromos flotta bevezetése kapcsán is nagyobb lendületbe kapcsol - írja a CNBC.
Rekordeladások, új csúcsra emelkedő nettó cash flow, iparági szinten kiemelkedő marzsok, ez volt 2022 a Porschénél. A tavalyi eredmény után 911 millió euró (véletlen lenne? aligha!) osztalékot fizet a cég, a menedzsment pedig megerősítette a középtávú várakozásait.
Közzétette közgyűlési meghívóját a Telekom, a részvényesek április 19-én szavazhatnak az osztalékról és a saját részvény visszavásárlásokról, valamint tőkeleszállítás is szerepel a napirendi pontok között, amit saját részvények bevonásával tervez a cég.
Warren Buffett a tőzsdei befektetések egyik legnagyobb császárának kikiáltott alakja, egy ikon, akinek a neve gyakorlatilag egybefonódott az értékalapú befektetéssel és a hosszú távú, tulajdonosi szemléletmóddal, az ő személye megkerülhetetlen egy kezdő tőzsdéző számára, aki a szakma csínját-bínját kívánja elsajátítani. Közel 60 éve van a piacon a veterán Buffett, akinek vállalata, a Berkshire Hathaway 3 787464 százalékos hozamot ért el 1964 óta, miközben az S&P 500 amerikai vezető részvényindexnél ez a szám "csak" 24 708 százalék. Egy szó, mint száz: érdemes volt hallgatni rá a múltban, és akik közelről figyelik a lépéseit (rengetegen vannak ezzel így), ők tudják, hogy Buffett mostanában egyre nagyobb hévvel ássa bele magát az energetikai szektorba, azon belül is az Occidental Petroleumban történő vásárlásai nevezhetőek rendkívül ambíciózusnak - de vajon most is érdemes követni a gurut, valóban olyan jók a kilátásai a cégnek, mint ahogy az Omahai Orákulum látja?
Nem megfelelő a magyar biztosítók elmúlt 10 évben látott dinamikája, több innovációra van szükség – emelte ki a Portfolio Biztosítás 2023 konferenciáján Juhász László, a BCG ügyvezető igazgatója, és Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz elnök-vezérigazgatója közös előadásukban. A szakemberek szerint nemcsak Magyarország, hanem a régió biztosítási piaca is jócskán le van maradva a Nyugattól, előadásukban kiemelték, mely területeken lehetne hatékonyabban elősegíteni a biztosítási szektor innovációját.