Ma bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy elfoglalták Szeljdovét, a város elestét ukrán források is megerősítették.
Az orosz katonák betörtek Szelidovo város keleti területeire, miközben igyekeznek bekeríteni a település maradék részét.
Vaszil Csincsik, a város katonai közigazgatásának vezetője október 11-én bejelentette, hogy az ukránok továbbra is ellenőrzik Toreck körülbelül 40-50 százalékát – ismertette a Kyiv Independent.
Elfoglalta az orosz hadsereg Hrodivkát – jelentette be ma az orosz védelmi minisztérium.
A Donald Trump volt amerikai elnök egyik büntetőügyét tárgyaló szövetségi bíróság nyilvánosságra hozta Jack Smith különleges ügyész beadványát, amely részletes leírását tartalmazza a republikánus zászlóvivő 2021. január 6-a idején tanúsított magatartásának. A Politico összegyűjtötte, melyek a Trumpra nézve legerősebb vádak.
Friss harctéri felvételek geolokációja alapján megállapítható, hogy az orosz erők nyugatról is elérték a donyecki erődvárost, Vuhledárt. Ezzel immáron három irányból áll ostrom alatt a település.
A NATO új stratégiát dolgoz ki a sebesült katonák evakuálására egy esetleges, Oroszországgal való háború esetére. Alexander Sollfrank altábornagy, a NATO logisztikai parancsnokságának vezetője a Reutersnek adott interjújában részletezte az új terveket. 2023 ősze óta világos, hogy Oroszország egy haditengerészeti támaszpontot kezdett építeni a „független” Abháziában. Ez a terület hivatalosan Grúziához / Georgiához tartozik, ám Moszkva befolyása megkérdőjelezhetetlen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb híreivel.
Az oroszok gyakorlatilag a háború eleje óta igyekeznek bevenni Vuhledár városát, ám mindeddig sikertelenül próbálkoztak. Most viszont változni látszanak a dolgok.
Zajlik a tüzérségi előkészítés, és egyes jelentések szerint néhol már orosz csapatok is behatoltak Vuhledár területére – derült ki harctéri felvételekből.
A kelet-ukrajnai frontvonal pokrovszki szektorában az oroszok az elmúlt egy hétben nyugat felé csak minimális területi nyereséget értek el, ám déli irányban más a helyzet.
Hiába a vakmerő ukrán offenzíva Kurszk ellen, Oroszország nem a várakozásoknak megfelelően cselekedett, és nem csoportosította át keleti erőit az ország reputációját alaposan megtépázó támadás megállítására. Ezzel, illetve a keleti áttöréssel párhuzamosan pedig kijelenthető, az ukrán offenzíva célját tekintve kudarcot vallott. - véli David Axe a Forbes.com hasábjain.
Megállíthatatlannak tűnik Oroszország donyecki offenzívája, míg korábban hónapokig harcoltak néhány száz fős falukért, ma már néhány nap alatt esnek el a közepes méretű ukrán városok. Ráadásul a legfrissebb felvételek szerint az offenzíva egyik fő céljánál, Torecknél járnak az orosz csapatok.
Kimenekíti Ukrajna Pokrovszk lakosságát, mivel az orosz haderő már „szinte bármilyen fegyverrel” be tudja lőni a donbaszi várost – írta meg a Sky News.
Bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy elfoglalták Pivgyenne (Leninszkoje) települést Horlivkától északnyugatra, ezzel nagyon közel kerültek már ahhoz, hogy meginduljon a megerősített védelemmel rendelkező Toreck ostroma.
Jurij Butuszov, ukrán háborús tudósító hosszú Facebook-posztban számolt be a pokrovszki helyzetről, kritikusnak bélyegezve a jelenlegi helyzetet. Butuszov kommentje azután érkezett, hogy Oroszország alig egy hét alatt 6 kilométert haladt előre a szektorban.
Tovább folytatódnak a támadó hadműveletek a Donbasz-medencében, az oroszok szeretnék kitolni a frontvonalakat egészen Donyeck megye közigazgatási határáig.
Az elemző szerint új fontos célja van a kormánynak.
Nem nyugszanak az indulatok az újvidéki tragédia miatt.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?