oroszország

Bige: ha elhúzódik a háború, duplázódhat a gabona ára

Bige: ha elhúzódik a háború, duplázódhat a gabona ára

A rendkívüli mértékben ingadozó gázárak miatt döntött úgy a Nitrogénművek Zrt., hogy leállítja ammóniatermelését, és a helyzet javulása sem valószínű az elkövetkező időszakban – mondta el Bige László, a cég tulajdonosa és vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. Hozzátette: a háború elhúzódása esetén mind a műtrágya, mind a gabona ára nagyon magas lehet.

Elhalasztja az orosz koronavírus-vakcina értékelését a WHO

Elhalasztja az orosz koronavírus-vakcina értékelését a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet illetékese szerda este jelentette be, hogy az orosz-ukrán háború miatt elhalasztja a Szputnyik V nevű koronavírus elleni vakcina sürgősségi felhasználásra vonatkozó értékelését. Mindez nem egyfajta válaszcsapás, vagy büntetőintézkedés a WHO részéről, az illetékes szakértő ugyanis arra hivatkozott, hogy az oroszországi látogatásuk az invázió miatt ellehetetlenült.

Oroszországban mintegy 30 hírportált zároltak

Oroszországban mintegy 30 hírportált zároltak

Mintegy 30 független hírportált, köztük a brit BBC honlapját zárolta szerdán az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) az Interfax helyi hírügynökség tájékoztatása szerint.

Lejtőn az orosz gazdaság, akár több évtizedet is visszaeshet

Lejtőn az orosz gazdaság, akár több évtizedet is visszaeshet

Az orosz gazdaság 20-30 évet eshet vissza, és Vlagyimir Putyin orosz elnök a saját rezsimjét sodorta veszélybe Ukrajna megtámadásával - mondta kedden az AFP hírügynökségnek adott interjúban Szergej Gurijev közgazdász, az orosz kormány volt gazdasági tanácsadója, aki 2013-ban Franciaországba menekült.

Össztűz zúdult Brüsszelben a gázbefektetésekre - Visszavonja a nagy tervet az Európai Bizottság?

Össztűz zúdult Brüsszelben a gázbefektetésekre - Visszavonja a nagy tervet az Európai Bizottság?

Nem teljesen jók a gázbefektetésekre megszabott új kritériumok, ezért hamarosan egy új javaslatot teszünk le az asztalra, amelyben a zöld helyett „borostyán” színnel kellene ellátni a tényleg nélkülözhetetlen gázbefektetéseket az energia átmenet során – jelentette ki az Európai Parlament környezetvédelmi és gazdasági bizottsága előtt Nathan Fabian, az Európai Bizottságnak tanácsot adó testület vezetője kedden. Ez a jelzés már szerdára komoly következményekhez vezetett, ugyanis a Reuters által is látott levelet már 102 EP-képviselő aláírta, amelyben azt követelik a képviselők, hogy vonja vissza az Európai Bizottság a csak nemrég beterjesztett jogalkotási javaslatot arról, hogy a gázbefektetéseket zöld címkével lássák el.

Oroszországot kizárták az Európa Tanácsból

Oroszországot kizárták az Európa Tanácsból

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.

Ukrán háború: profit warning érkezett a BMW-től

Ukrán háború: profit warning érkezett a BMW-től

A BMW szerdán csökkentette autóipari részlegének 2022-es profitmarzs-előrejelzését, ezzel a német vállalat a legújabb autógyártó, aki figyelmeztetett a folyamatos chiphiányból és az ukrajnai orosz invázió következtében kialakult ellátásiláncbeli problémákra.

Amerikában terjeszkedne az OMV

Amerikában terjeszkedne az OMV

Az OMV nemrég tette közzé 2030-ig szóló stratégiáját, mely alapján vezető fenntartható üzemanyag-, vegyipari és anyagipari vállalattá szeretne válni az osztrák cég, fokozatosan térnének át az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzleti tevékenységre, aminek értelmében 2050-ig teljesen megszüntetnék az olaj-és gázkitermelést. Emellett a cégvezér azt is közölte, hogy a vállalat egyik fontos célja az észak-amerikai autópiaci jelenlét megerősítése, felvásárlásokra is lehet számítani ezen a téren. A befektetők összességében rosszul fogadták a tervezetet, mínuszban van ma az OMV részvénye.

Nagy hír az orosz államcsőd témájában: kifizetnék a tartozást, de Amerikán múlik a végrehajtás

Nagy hír az orosz államcsőd témájában: kifizetnék a tartozást, de Amerikán múlik a végrehajtás

Van pénzünk, ki is fizettük már a ma esedékes 117 millió dollárnyi kamatot, de az a nagy kérdés, hogy ez a pénz átmegy-e az elszámolási rendszereken, így valójában az Egyesült Államokon múlik az egész – jelezte szerdán délelőtt Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter az RT arab nyelvű csatornáján. A téma azért kulcsfontosságú, mert a csődesemény bekövetkezésének határán táncol az orosz állam, igaz három forgatókönyv látszik most és nem biztos, hogy ilyen éles a határvonal a kérdésben. Frissítés! Egy névtelenséget kérő befektető azt jelezte a Reutersnek, hogy még nem igazolták vissza számára az oroszok felől, hogy tényleg kifizetik a ma esedékes kamatot, így egyelőre nem tudni, hogy az orosz pénzügyminiszter jelzése mellett tényleg átmegy-e a pénz a befektetőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.