Közel két hete nem látták az orosz védelmi minisztert – Mi történhetett?
Közel két hete nem szerepelt nyilvánosan Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter, most széles körben megy a találgatás arról, hogy mi történhetett.
Közel két hete nem szerepelt nyilvánosan Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter, most széles körben megy a találgatás arról, hogy mi történhetett.
Jens Stoltengberg a NATO mai ülésén figyelemeztette Oroszországot, hogy állítsa le „veszélyes és felelőtlen nukleáris retorikáját” – írja a Sky.
Rendben szállítjuk továbbra is a gázt a szerződéses keretek között, „csupán” annyi változik, hogy a barátságtalan, azaz az orosz szankciókat megszavazó országoknak ezentúl rubelben kell teljesíteniük a számlák kifizetését – jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szavai sokkal nagyobb jelentőségűek, mint elsőre tűnnek, és komoly visszavágást jelentenek a nyugati szankciókra, így nem véletlen, hogy a gázárak kilőttek, az orosz rubel pedig szárnyalni kezdett. A gázárak mai ugrását az is segítette, hogy kora délután bejelentették Brüsszelben a nagy gáztároló feltöltési és közös gázvásárlási terveket is, ami folyamatos és erős gázkeresletet fog támasztani a piacon a következő hónapokban is.
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a francia forradalom jelmondatát idézve azt kérte szerdán Franciaországtól, hogy segítsen véget vetni a szabadság, egyenlőség, és testvériség elleni háborúnak Ukrajnában.
Erről Jens Soltenberg NATO-főtitkár beszélt egy brüsszeli sajtótájékoztatón, ahol kitért Kínára is az orosz-ukrán háború kapcsán – írja a Sky.
Oroszország újraindítja a kereskedést egyes helyi részvényekkel, véget vetve ezzel az ország rekordhosszúságú tőzsdei leállásának, amelynek célja az volt, hogy megvédje a hazai befektetőket az ukrajnai invázió miatti szigorú szankciók hatásaitól - adta hírül a Bloomberg.
Vlagyimir Putyin egyik tanácsadója, Anatolij Csubajsz már nem működik együtt az orosz kormányzattal, ráadásul állítólag Oroszországot is elhagyta – írja a Sky.
Negyvenöt, Oroszország számára kémkedő diplomata listáját adta át a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) a varsói külügyminisztériumnak, az érintettek sürgős kiutasítását kérve - közölte szerdai sajtóértekezletén Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős lengyel miniszter szóvivője.
Vlagyimir Putyin akár úgy is bevonulhatott volna a történelembe, mint egy olyan diktátor, aki országában egy hazugságokra épített világot kialakítva létrehozott egy stabil, közepes jövedelmű gazdaságot. Hangozzon bármilyen furcsán, nem kis teljesítmény egy elnyomó rezsimtől, hogy ilyen szépen elvegetálnak a „közepes jövedelem csapdájában” nagyobb megrázkódtatások nélkül. Ehelyett Ukrajna lerohanásával Putyin a XX. század diktátoraihoz csatlakozik, aki most népét gazdasági, politikai és társadalmi értelemben is a harmadik világ szegénységének és kilátástalanságának útjára vitte.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részt akar venni a G20-as országcsoport októberben esedékes jakartai fórumán - jelentette be Oroszország jakartai nagykövete szerdán, miután a G20 néhány tagországa az orosz fél kitiltását javasolta.
Francia versenytársa, a BNP Paribas, illetve számos más európai nagybank után a Credit Agricole is bejelentette, hogy felfüggeszti a szolgáltatások nyújtásában Oroszországban.
Egyre fokozódó háború dúl Ukrajnában, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell szerint az oroszok válogatás nélkül ölnek Mariupolban. Az Azovi-tenger partján fekvő város stratégiai jelentőségű Moszkva számára, az oroszok vasárnap ultimátumot intéztek az ott harcoló ukrán erők felé, amit azonban Ukrajna elutasított. Továbbra is számos ország támogatja fegyverszállítmányokkal Ukrajnát, legutóbb az szivárgott ki, hogy Washington szovjet gyártmányú légvédelmi felszerelést küld Kijevnek. Időközben az orosz-amerikai viszony is mélypontra jutott, Moszkva közölte az amerikai nagykövettel, hogy a kapcsolatok megszakításának küszöbén állnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét kifejezte Putyinnal való tárgyalási szándékát, emellett kijelentette, hogy biztonsági garanciákért cserébe kész lemondani a NATO-tagságról. Ukrajna elnöke hozzátette, hogy Kijev kész lesz megvitatni a Krím és az oroszok által támogatott szakadárok által uralt keleti Donbasz régió státuszát a tűzszünet és a biztonsági garanciák nyújtása felé tett lépések után.
A nyugati országok az ukrajnai "különleges hadművelet" megindultáig nem akarták meghallani Oroszország biztonsági aggodalmait - jelentette ki kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva.
Egyelőre nincs kilátásban, hogy fegyverszünetről egyezzen meg Oroszország és Ukrajna – írja közleményében az Élysée palota. A francia elnök ma orosz és ukrán kollégájával is tárgyalt külön-külön.
Orosz tüzérségi támadás érte Kijev Obolony kerületét kedden, az előzetes információk szerint egy ember életét vesztette, három megsérült - jelentette a Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán katasztrófavédelmi szolgálatra és a főváros vezetésére hivatkozva.
A jelenlegi orosz hadműveletek célja nem Ukrajna elfoglalása – jelentette ki kedden Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője szerint a háború az előzetes terveiknek megfelelően halad.
További büntetőintézkedéseket hozhatnak az USA és európai szövetségesei azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök Európába utazik – mondta kedden Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint vannak arra utaló jelek, hogy egyes oroszok az ukrajnai háború miatti szankciókat úgy próbálják megkerülni, hogy a rubelt kriptovalutákra és stablecoinokra váltják, írja a Bloomberg.
A héten valószínűleg nem döntenek embargóról az orosz olajjal kapcsolatban az EU tagállamai – értesült a CNBC. A lap forrásai szerint a tagok kisebbsége támogatja egyelőre a drasztikus lépést, azonban, ha „Vlagyimir Putyin további durva lépéseket tesz”, akkor megváltozhat ez az álláspont.
Sigrid Kaag holland pénzügyminiszter a parlamentnek küldött levelében arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy holland pénzintézetek eddig összesen 392 millió euró értékben fagyasztottak be a Kremlhez közelálló, 188 szankcionált orosz személy vagyonából - jelentette az NlTimes hírportál kedden.
Nem változott a kamat, de nyitott lehet a jegybank a szeptemberi lazításra
Powell beszéde mellett komolyabb elmozdulások is jöhetnek.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Rengeteg pénzügyi tehertől szabadul így meg az állam.
Megint rossz helyre estek.
Mi lesz a kínai kapcsolatokkal?
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?