25%-os profitcsökkenés a Sberbanknál
Jelentősen, 25,4 százalékkal csökkent a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank profitja az idei első öt hónapban éves összevetésben.
Jelentősen, 25,4 százalékkal csökkent a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank profitja az idei első öt hónapban éves összevetésben.
Sikeresen túl van a fejlesztések első szakaszán az a koronavírus elleni vakcina, amelyet orosz tudósok fejlesztenek. A tesztek júniusban érhetnek véget, és 11 hónap múlva pedig már kész lehet a vakcina.
Automatikus arcfelismerő rendszerrel ellenőrzik Moszkvában a koronavírus miatt elrendelt elkülönítés betartását - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere pénteken a honlapján.
Az orosz harcirepülőgép-gyártás egységesítése érdekében összevonják a MiG és a Szuhoj vállalatot a Védelemi Ipari Komplexumon belül - közölte csütörtökön a fejlett technológia exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat sajtószolgálata.
A BKV Zrt. teljes egészében megtérítteti az M3-as metró kocsijaival kapcsolatos károkat az orosz gyártóval, a Metrowagonmash Rt.-vel.
Az orosz bankok adózott eredménye 46,3 százalékkal nőtt az idei első tizenegy hónapban az ország jegybankjának adatai szerint.
A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató 2022 után nem vesz földgázt a Gazprom orosz gázipari vállalattól.
Bíróságra került a BKV-Metrovagonmas kötbérvita, ami a felújított orosz metrókocsik miatt kezdődött. A BKV 6 milliárd forintot követel - írja az Index.
Bár csak minimális mértékben, de az orosz állam részesedést szerezhet az amerikai Tesla autógyártóban a Maxwell Technologies akkumulátorgyártó cégben lévő tulajdonrészén keresztül.
Az orosz gazdaság gyengélkedése ellenére terjeszkedést tervez Oroszországban a Raiffeisen, amelynek a nyeresége 25%-kal, hitelportfóliója pedig csaknem 14%-kal nőtt tavaly orosz piacán.
Rekordszintre emelkedett a külföldi tulajdonban lévő orosz államkötvények aránya.
Jelentőset ugrott a nem EU-s külföldi állampolgárok által megvásárolt ingatlanok száma hazánkban, 2015-höz képest 2016-ban 34 százalékkal növekedett. A legnépszerűbb helyszínnek továbbra is Budapest számít, azon belül pedig a pesti belváros és a XIII. kerület, míg vidéken Hévíz szerzete meg az első helyet. A különböző nációk szerint ismét a kínaiak, az oroszok és az ukránok bizonyultak a legaktívabbnak, a Kormány.hu-n megjelent összesítés szerint.
Csehországban 13 év után most először ment csődbe egy bank, amelynek a tulajdonosa egyébként egy dúsgazdag orosz befektető.
Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz külügyminisztérium közleményéből.
Moszkva azért kezdeményezte a testület összehívását, mert nyugtalanítja, hogy Törökország szárazföldi katonai műveletet helyezett kilátásba Szíriában.
Az orosz kormány 20 milliárd rubellel, durván 275 millió dollárral kívánja támogatni az új autó eladásokat 2016 első félévében - jelentette be Gyenyisz Maturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter. A lépésre nagy szükség van, ugyanis az ország autópiaca gyakorlatilag összeomlott. De nem csak Oroszországban támogatja az állam közvetlenül az autóeladásokat, Kínában is nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy segítsék az ország gazdasága szempontjából kiemelten fontos autóipart.
Az orosz kormány és a jegybank intézkedéseket készít elő, hogy a devizaeladások és a devizabeáramlás ösztönzésével erősítse a rubelt - jelentette be Dmitrij Medvegyev miniszterelnök.
Változatlan üzemeltető mellett orosz tulajdonba került Hévíz egyetlen ötcsillagos hotelje, a Lotus Therme Hotel & Spa - mondta el a szálloda igazgatója pénteken az MTI megkeresésére.
Szétesőben az orosz gazdaság, a rubel és az olaj zuhan, ráadásul a nyugati szankciók is keményen érintik az orosz bankszektort. A külföldi tulajdonú és a helyi bankok is egyre nagyobb bajban vannak. A hatalmas orosz kitettséggel rendelkező Raiffeisent a befektetők a válság éveiben padlóra küldött árfolyam alá ütötték, majdnem felére hullott a részvényeinek árfolyama az év eleje óta. Eközben a legnagyobb orosz bank, a Sberbank is 40 százalékot esett, a kisebb helyi bankoknak pedig sorra vonják be az engedélyét. Valóságos tisztítótűz söpör végig a bankszektoron: minden bank aggódhat, amelynek orosz kitettsége van.
Intenzív szakaszában van a háború.
Cáfolták az állításokat.
Régóta Németországban élt.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?