A technológia radikális változásokat hozott az elmúlt egy évtizedben a globális olajpiacon, aminek következtében több régi elmélet is megdőlni látszik. Az alábbiakban az Erste olajipari elemzőjének, Pletser Tamásnak az írását közöljük, melyben a megváltozott piaci viszonyokat figyelembe véve igyekszik támpontot adni az olajpiaci befektetőknek, hogy milyen olajárakra érdemes spekulálniuk.
Egyre nagyobb az ellentét a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai közt, miután egyes országok számára a jelenlegi alacsony olajárak jelentős pénzügyi problémákat okoznak, legalábbis ez derül ki a Reuters birtokába jutott anyagból.
A Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének (OPEC) magasabb olajkitermelése, valamint a világgazdasági növekedési kilátások romlása együttesen azt eredményezheti, hogy az olajpiaci túlkínálat 2016 során is fennállhat - véli a neves energiapiaci előrejelző cég, az International Energy Agency.
Nagyot ment tegnap az olajár, az emelkedés pedig ma is folytatódik, a Brent 53 dollárnál jár. A befektetők megörülhettek annak, hogy a legfrissebb adatok alapján az amerikai olajkitermelés szeptemberben jelentősebb visszaesést mutatott. Mint ismeretes az olajár tavaly nyár óta tapasztalt összeomlásában elsősorban a hirtelen megnövekedett kínálat játszott szerepet.
A szervezet olaja iránt növekvő keresletnek és a szervezeten kívüli termelők csökkenő kínálatának köszönhetően a világpiaci egyensúly közelgő javulására számít a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) főtitkára.
Az energiaszektor tavaly nyár óta a leggyengébben teljesítő ágazat volt, a részvényeket az olajhoz hasonlóan valósággal kivégezték. Ráadásul a Goldman legutóbbi, 20 dolláros olajár előrejelzése alapján a kilátások sem éppen kedvezőek. Mindezek ellenére vannak most is ígéretes lehetőségek az olajkapcsolt részvények között: a finomítóknak nagyon is jól megy, melyek értékeltség szempontjából is vonzónak számítanak.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) visszavágta előrejelzéseit a nem OPEC-országok idei évi kitermelésére vonatkozóan, elsősorban az alacsony olajáraknak az amerikai palaolaj kitermelésre gyakorolt hatása miatt - derül ki a szervezet havi piaci kitekintőjéből.
Tegnap jelentősebb emelkedést produkált az olajár, a Brent és a WTI 3-4 százalékkal drágult, könnyen lehet azonban, hogy a rali eddig tartott csak, hiszen Szaúd-Arábia nem éppen pozitív híreket közölt: a korábban Venezuela által javasolt rendkívüli OPEC-tanácskozást ugyanis leszavazta.
Amíg a szaúdi király pénteken az amerikai elnökkel találkozott az iráni megállapodással kapcsolatban, addig a közel-keleti ország pénzügyminisztere ismét megerősítette egy fórumon a befektetők felé, hogy Szaúd-Arábia képes lesz elviselni, ha az olajárak tovább esnek - írja a CNBC.
Hatalmas emelkedést produkált a tegnapi kereskedésben a kőolaj árfolyama, melyben technikai tényezők mellett szerepet játszhattak a havi alapon csökkenést mutató amerikai kitermelési adatok, valamint az OPEC alacsony olajár kapcsán megfogalmazott aggodalma is. A tegnapi nagy emelkedéssel az augusztusi hónapot sikerült 4 százalék körüli felértékelődéssel zárnia az olajnak.
Pénteken ismét összeült az OPEC, hogy döntsön a soron következő időszak kitermelési kvótáiról, melyeken a szervezet a várakozásoknak megfelelően nem változtatott. A hírre a nyersolaj árfolyama kis emelkedéssel reagált, miután egyesek a limit emelésére számítottak korábban.
Pénteken kerül sor Bécsben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) soron következő ülésére, melyen a várakozások szerint ezúttal sem változtatnak majd a kitermelési kvótákon. Ami igazán érdekes lesz, egy ezt követő olajipari konferencia, ahol az OPEC legbefolyásosabb országainak képviselői mellett jelen lesznek a világ legnagyobb olajcégeinek vezetői is, az egyik téma pedig feltehetően az amerikai palaolaj kitermelés lesz. Ez utóbbi a szaúdiak stratégiáját is jelentősen befolyásolja. Az OPEC döntése az olajár alakulása szempontjából lényeges, ami pedig az üzemanyagárakon keresztül az autósoknak.
Piaci szakértők szerint évekig eláraszthatja olajjal a világot a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), amennyiben a júniusi következő ülésükön nem változtatnak a kitermelési kvótákon. Ez egyébként jelenleg a legvalószínűbb kimenetel. A kartell már most is több olajat termel, mint amennyit korábban jeleztek, áprilisban a napi kitermelés közel 31 millió hordó volt - írja a Marketwatch.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) júniusban tartja következő ülését, melyen várhatóan nem születik majd döntés a kitermelési kvóták csökkentéséről - írja a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A kulcs Szaúd-Arábia, aki nem fogja visszavágni kitermelését, mely jelenleg mintegy napi 10,3 millió hordó.
Júniusban ülnek ismét össze a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, hogy megvitassák, változtatnak-e kitermelésükön, az iráni olajminiszter legutóbbi nyilatkozata alapján erre várhatóan nem fog sor kerülni - írja a Reuters. A kartell tavaly novemberi döntését feszült figyelem övezte, hiszen az olaj árfolyama ekkor igen masszív lejtmenetben volt.
Folytatódik az alkalmazkodás az olajpiacon, már ami a kínálati oldalt illeti, a múlt héten ugyanis tovább esett az észak-amerikai olajfúró kapacitások mennyisége. Ez azonban egyelőre még kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a piaci egyensúlyt helyrebillentse, ahol jelenleg is napi szinten 1,5-2 millió hordós túlkínálat mutatkozik.
Hatalmas esést produkált tavaly nyár óta az olaj, ez persze nem jelenti azt, hogy vége lenne az izgalomnak, rövidtávon ugyanis a 40 dolláros árszinteket minden további nélkül megnézhetjük - mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Zsoldos István, a MOL vezető közgazdásza. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hosszabb távon, 5-8 év múlva várható olajár most magasabb, mint korábban volt. Az OPEC szerinte saját szempontjait figyelembe véve tavaly év végén jó döntést hozott, a szaúdiak pedig még jódarabig kibírják az alacsony olajárakat. A mostani események sokban hasonlítanak a 86-os olajválságra, most azonban az esés talán nem lesz olyan erőteljes és a korrekció is gyorsabb lehet. Az olajjal ellentétben a többi nyersanyagnál nem feltétlen vár fellendülést, mivel az emelkedést korábban hajtó Kína növekedési modellje átalakulóban van.
Jókora emelkedést láthattunk tegnap az olajnál, azt követően, hogy múlt pénteken is erőteljes vételi hullám bontakozott ki. Az alábbiakban azokat a tényezőket gyűjtöttük össze, melyek a raliban szerepet játszhattak, ezek között az egyik legfontosabb a kínálati oldal láthatóan megindult alkalmazkodása lehet. Meglátásunk szerint az öröm egyelőre még korai lehet, elhamarkodott kijelentés lenne, ha azt mondanánk, láttuk már a mélypontot.