Az általános oltási kötelezettség szükséges, megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben - jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
Az omikron-variáns dominánssá vált Magyarországon, és a gyors terjedés miatt nagyon hamar 10 ezer környékére nőttek az esetszámok. A jelenség nem egyedi, Európa több országában új csúcsra nőttek a görbék. Van azonban egy markáns különbség Magyarország és a többi ország között: idehaza nem döntöttek szigorításról, míg a többi ország a variáns megjelenésekor korlátozásokat vezetett be. Végeredményben immár messze Magyarországon a leglazábbak a korlátozások az egész EU-ban. A lazaság mögött nagyrészt az a vélekedés állhat, hogy az omikron-hullám nem okoz majd olyan jelentős kórházi terhelést, mint a korábbi variánsok – néhány héten belül eldől, hogy a várakozás beigazolódik-e.
Oltási igazolvánnyá alakul át a védettségi igazolvány, így február 15-étől csak azoknak a kártyája lesz érvényes, akik három oltással rendelkeznek, vagy 6 hónapon belül kapták meg a második oltásukat – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Portfolio számításai szerint emiatt az érvényes védettségi igazolványok hozzávetőleg 39 százaléka, 2,66 millió kártya válhat érvénytelenné a mai állapot szerint.
A 4. oltást orvossal való konzultáció alapján bárki megkaphatja - válaszolta egy újságírói kérdésre Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az orosz hatóságok arra készülnek, hogy a koronavírus omikron változatának terjedése miatt megugrik a Covid-19-megbetegedések száma az országban - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak szerdán Moszkvában.
A cég tüdőgyulladás elleni vakcinájával egyidejűleg is beadható a Pfizer koronavírus elleni megerősítő oltása, ugyanis így is biztonságos és erős immunválaszt ad – közölte a gyógyszeripari társaság.
Ukrajnában január 31-től felfüggesztik az állásukból azokat az egészségügyi dolgozókat, a közművek és közintézmények alkalmazottjait, akik addig nem veszik fel a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját - figyelmeztetett az egészségügyi minisztérium.
Futótűzként terjed az omikron variáns USA-szerte, valószínűleg mindenkit megtalál hamarosan, de az oltott emberek jobban fognak boldogulni vele – nyilatkozta Amerika vezető járványszakértője.
Gyengíthetik az immunválaszt és kifáraszthatják az embereket a négy havonta megismételt megerősítő oltások amellett, hogy nem is kivitelezhetők – figyelmeztetett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A hatóság legkorábban áprilisban hagyhat jóvá specifikus vírusvariáns elleni vakcinát, amilyen a Pfizer fejlesztés alatt álló oltása.
A kanadai Québec tartomány különadót tervez kivetni azokra, akik orvosi felmentés hiányában nem akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen - közölte kedden Francois Legault, a tartományi kormány vezetője.
7883 új fertőzöttet és 67 halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, előbbi egy hét alatt 50%-os emelkedést jelent. A kórházi adatok még kedvező tendenciát mutatnak, 2758 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 257-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu. Nagyon magas, 43% a mintavételeken belül a pozitív tesztek aránya.
Azok számára, akik nem oltottak, az omikron durva menet lehet. Ebbe beletartozhatnak a kisgyermekek is, ezért kell megvédenünk őket, amennyire csak tudjuk – állítják a gyermek háziorvosok. Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke szerint az omikron miatt a gyerekek is kórházba kerülhetnek, ha nincsenek beoltva. A nem oltható, 5 év alattiak számára meg kell teremteni a "fészekimmunitást", hogy megvédjük őket. Úgy vélte, a szülők felelőssége, hogy az oltható korú gyermeküket védetté tegyék az oroszrulettként működő, kiszámíthatatlan következményekkel járó fertőzés ellen. Szerinte ha el akarjuk kerülni a korlátozásokat, akkor valamennyi, jelenleg rendelkezésünkre álló védekezési módot alkalmaznunk kell.
A kórházba kerültek 40 százaléka és az intenzív osztályon kezeltek 30 százaléka oltott volt a negyedik hullámban – árulta el vasárnap Kásler Miklós miniszter. Sokan felhördültek e két szám hallatán, mondván: lám, nem sokat érnek a lakosság 60 százalékának beadott oltások. Az elemi szintű matematikát hívjuk segítségül, hogy bemutassuk: ez a két szám igenis azt mutatja, hogy a beoltottság jelentősen csökkentette Magyarországon a súlyos megbetegedés kockázatát. Cikkünkben a Kásler Miklós által közölt adatokból indulunk ki, de muszáj felhívnunk a figyelmet egy jelentős adatbizonytalanságra: a miniszter által említett 17 ezer kórházi ápolt gyanúsan alacsony szám a többi járványügyi adathoz képest.
A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki hétfő esti sajtótájékoztatóján az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még egy oltást sem kért.
Kuba számos nagy projektbe fogott bele az elmúlt évtizedekben, amelyek között jó néhány tragikus bukás, illetve több csoda van. Utóbbiak közé tartozik a koronavírus elleni oltás kifejlesztése, illetve a sikeres oltási kampány, amelynek köszönhetően Kuba lepipálja a világ leggazdagabb országait is – számolt be a The Guardian.
Ferenc pápa hétfőn arra utalt, hogy a koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi kötelesség, és kifogásolta, milyen könnyen utasítják el az emberek alaptalan információkra hivatkozva az egyik leghatékonyabb eszközt, amellyel életeket lehet megmenteni.
Saját vakcinát fejleszt az amerikai hadsereg, mivel úgy vélik, nem elég hatékony a civil gyógyszergyárak által fejlesztett vakcina-portfólió – írja az Index.
A harmadik oltás felvétele után 6-7 hónappal csökkent jelentősen a védettség szintje Kásler Miklós miniszter szerint. Ez azt jelenti, hogy akik tavaly augusztusban vették fel a harmadik dózist, azoknak már csökken a védettségük. A Portfolio írta meg elsőként, hogy Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a vállalat munkavállalóinak tesztelési eredményeire alapozva kijelentette: akik két Sinopharm vakcinát kaptak tavasszal és egy emlékeztető oltást nyáron, azoknak lehetővé kell tenni a 4. oltás felvételét.
Nagyon sok iskolában okoz problémát, hogy a kötelező oltás miatt sok tanár kiesett az oktatási rendszerből. A PDSZ felmérése szerint az intézmények mintegy felénél emelik a tanárok óraszámait, vagyis "szétosztják" a kieső pedagógusok óráit a maradók között. Az iskolák mintegy harmadánál eseti helyettesítést írnának elő, ami a szakszervezet szerint ebben az esetben jogellenes, ráadásul nem is fizetik ki. Van, ahol főiskolásokat toboroznak, akik még nem végezték el az iskolát, hogy fent tudják tartani a működést.