Egy fokkal esélyesebb lett a budapesti olimpia
A 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott magyar pályázat pozitív visszajelzést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB).
A 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott magyar pályázat pozitív visszajelzést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB).
El kellene halasztani a nyári riói olimpiát a zikavírus okozta egészségügyi krízis miatt, javasolja nyílt levelében több mint száz kutató az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az Index beszámolója szerint. Közben a WHO már reagált is: elutasította azt a kutatói felhívást, hogy halasszák el a Rio de Janeiró-i olimpiai játékokat a zikavírus okozta egészségügyi krízis miatt.
Brazília ígérete szerint óriási durranás lesz az idei riói olimpia, azonban kevesebb, mint három hónappal a gigantikus sportesemény előtt igencsak bizonytalan a társadalmi-gazdasági helyzet az országban. Bár Dilma Rousseff elnök múlt heti felfüggesztésével a piacok kicsit fellélegezhettek, az új, ideiglenes államfőnek nem lesz könnyű dolga az előtte álló számos megszorító intézkedés, többek között a nyugdíjcsökkentés végrehajtásával.
Április végén bezárja kapuit a Syma Rendezvény és Kongresszusi Központ - írja a Népszabadság. Az állam az olimpiarendezés következtében döntött úgy, hogy a 2014-ben indított kisajátítási eljárás helyett inkább megvásárolja az ingatlant. Az intézmény április végén bezárja kapuit.
Csütörtök délután 43. alkalommal tartott Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető sokat beszélt az aktuális menekültügyi kérdésekről, majd rátért a Nemzeti Otthonteremtési Közösség javaslatra, amit ma szavazott meg a parlament. Azt is bejelentette, hogy újabb bürokráciacsökkentést tervez a kormány, ennek előzményeként áprilisban felmérést indítanak a járási hivatalokban.
Egy három cégből álló konzorcium 5,15 milliárd forintért adhat tanácsokat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban - szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményt az Origo.
Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt (tao) kaphassanak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot.
Budapest a szerda (ma) éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).
Átalakuló és megszűnő HÉV-vonalak, új vasúti megállók és vágányok, új Duna-híd, két autópálya kiszélesítése - többek között ezekre a beruházásokra készül a kormány a 2024-es olimpia megrendezéséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztésekről szóló határozat szerint.
Ismét megcsapolta a kormány a 2016-os költségvetés általános tartalékát. Ezúttal 3,3 milliárd forintot csoportosított át a 2024. évi olimpiai pályázat finanszírozása.
Új, az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be a kormány által az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat.
"Bizonyos feltételek teljesülése esetén Budapestnek nagyon jó esélyei vannak, hogy elnyerje a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, és úgy látom, ezzel nagyon kevesen vannak tisztában a világban, illetve Magyarországon" - mondta Andrea Sartori, a KPMG sporttanácsadási részlegének globális vezetője a Portfolio-nak. Az olasz születésű, közel 20 éve Magyarországon élő sportközgazdászt abból az alkalomból kérdeztük a budapesti rendezés esélyeiről, hogy megjelent a KPMG "Fenntarthatóság a sportfejlesztésekben" című új nemzetközi kiadványa, amelyben a tanácsadó cég közelmúltbeli sikeres, és kevésbé sikeres nagyszabású sportrendezvények tapasztalatait gyűjtötte össze, különös tekintettel a létesítmények utóhasznosítására.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszín-kiválasztási javaslatot.
Ha Budapest olimpiát rendez, akkor megszűnhet a csepeli HÉV, mely helyett villamos közlekedne a továbbiakban. A síneket felszednék, és a kettes villamos meghosszabbításaként közlekednek az új 7-es villamos - ez is szerepel az olimpiarendezéshez kapcsolódó tervben, mely ma kerül a Fővárosi Közgyűlés elé - írja a VS.hu. Az egyelőre azonban nem világos, hogy ha a főváros nem rendez olimpiát, mi lesz a HÉV sorsa.
A Kúria megtagadta az olimpiával, valamint a Városligettel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését, megváltoztatva ezzel a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatait - tájékoztatta a legfőbb bírói fórum szerdán az MTI-t.
Egyelőre még az sem dőlt el, hogy rendezhet-e Magyarország olimpiát 2024-ben, a finanszírozására már van ötlet: a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) részvénykibocsátáson keresztül a lakosságot is bevonná. Interjú Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) korábbi elnökével, a BOM Alapítvány vezetőjével.
Hamarosan elérheti legmagasabb pontját a 2017-es vizes világbajnokságra épülő Dagály-komplexum, heteken belül elkezdődik a Puskás Ferenc Stadion megújítása, miközben több egyetem campusa is jelentősen átalakul. A fővárosi nagyberuházások alakulásáról adott interjút a Magyar Időknek Fürjes Balázs kormánybiztos, aki szerint Budapest hamarosan készen fog állni egy olimpia megrendezésére.
A 2024-es olimpiát egy tőzsdére bevezetett vállalaton keresztül szervezné illetve bonyolítaná le Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetője - olvasható a Heti Válaszban.
Az állam eredetileg 10 milliárd forinttal támogatta volna Budapest 2024-es olimpiai pályázatát, azonban a napokban megjelent kormányhatározat értelmében ezt 15 milliárd forintra emeli - számol be a Népszabadság. Viszont jövőre és 2017-ben is 9,55 milliárd forintos költségvetési keret áll majd rendelkezésre erre a célra, mert társasági adó-pénzeket is átcsoportosít a kormány.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformja karnyújtásnyira hozta azt az álmot, ami egyidős a magyar olimpiai eszmével, azt, hogy 2024-ben Budapesten lehessen az olimpia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Olimpiai Bizottság ünnepi közgyűlésén. A kormányfő szerint az olimpiarendezés mögött széles nemzeti konszenzus van, és a fedezet is rendelkezésre áll a lebonyolításhoz.
A reklámokra is kiterjednek az új szabályok.
A hazai építőipar harmadik éve küzd a megrendelések csökkenésével.
Amerikába áramolna, de óvatosabb lett a gigantikus pénztömeg.
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.