Az Európai Űrügynökség új űrhajósosztályba 22 523-an jelentkeztek, köztük 149 magyar. Mostanra lezárult a válogatás első köre, a második körbe 1361 jelölt jutott - számolt be az RTL. A szűrés után 8 magyarnak maradt esélye arra, hogy az űrbe jusson. A magyarok közt a nők dominálnak, a 8 potenciális űrhajósból 5 nő.
Mindössze 75 svájci frankba került egy szemfüles svájci férfinak, hogy kihasználja a svájci nyugdíjszabályozás egy kiskapuját: azzal, hogy nőnek vallja magát, egy évvel korábban vonulhat nyugdíjba és még bőkezűbb juttatásokat kap, mint amit akkor kapott volna, ha papíron férfi maradt volna – számol be a nem mindennapi esetről a Zerohedge.
Szélsőségesnek nevezte hétfőn a pakisztáni tájékoztatási miniszter az afganisztáni tálibok egyik, a nők utazását korlátozó rendeletét, és arra figyelmeztetett, hogy az ilyen gondolatok átterjedhetnek más országokba, köztük Pakisztánba is.
A tálibok bejelentették, hogy azok a nők, akik hosszabb távokat szeretnének megtenni közúton, ezúttal csak férfi rokon kíséretében utazhatnak – írja a BBC.
A Covid-19 megjelenése nehéz helyzet elé állította a munkavállalókat és a munkáltatókat. Hasonló, vírus okozta, az egész világot érintő rendkívüli helyzet nagyon régen, szakemberek szerint az 1918-1919-es spanyolnátha idején fordult csak elő. A világjárvány alapjaiban rázta meg a globális és az uniós gazdaságot is, egyik napról a másikra változtatta meg a korábban biztosnak és megingathatatlannak hitt mindennapokat. A legújabb Portfolio Longformban szakértők segítségével járjuk körbe, milyen rövid- és hosszútávú munkaerőpiaci hatásai vannak a pandémiának, mire számíthatunk a vírus lecsengése után, és vajon van-e bármilyen pozitív hozadéka a történteknek a munkavállalók vagy a munkáltatók szempontjából.
Az elmúlt években úgy tűnt, elindult egy pozitív változás a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolása terén, ennek azonban a koronavírus-járvány véget vetett. A vírushelyzet miatt elrendelt lezárások csak tovább növelték a nők terheit, ennek következtében pedig még sebezhetőbbek lettek a munkaerőpiaci pozíciójukat tekintve: több nő hagyta ott vagy veszítette el az állását a járvány következtében, mint férfi. Szakemberek segítségével jártunk utána, vajon mi várható a pandémia után, van-e bármilyen pozitív hozadéka az elmúlt másfél évben az életet jelentősen nehezebbé tevő koronavírusnak.
A demokrata párti Andrew Cuomo, New York előző kormányzója augusztusban mondott le, miután egyre többen vádolták meg szexuális zaklatással. Bizonyítékok szerint a politikus testvére, a CNN-nél dolgozó Chris Cuomo felhasználta kapcsolatait és tanácsokat is adott a volt kormányzó stábja számára.
Egy miniszteri szobában erőszakolták meg az ausztrál parlament egyik munkatársát, az ezután indított széleskörű vizsgálat jelentése szerint pedig elképesztő arányban válnak szexuális zaklatás áldozatává nemcsak a dolgozók, hanem a női parlamenti képviselők is.
Az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya betiltotta az engedély nélküli tüntetéseket, és egyik illetékesük közölte, hogy a női sportokat is betiltják. A kabuli belügyminisztérium által szerdán kiadott rendelet szerint véget kell vetni azoknak a demonstrációknak, amelyek megtartására a hatóságok nem adtak előzetes engedélyt, és a tüntetéseken használandó jelszavakat, plakátokat is előre engedélyeztetni kell.
Az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken felkérték az egészségügyben dolgozó nőket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
Az Afganisztánban a hatalmat magukhoz ragadó radikális iszlamista tálibok felszólították az országban élő nőket, hogy maradjanak otthon, és ne menjenek dolgozni, mert a katonák nincsenek "arra kiképezve", hogy tisztelni tudják őket - adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió.
Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív startupokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni - közölte az uniós bizottság kedden.
Ugyan a nők bérhátránya folyamatosan csökken, még mindig kevesebbet keresnek, mint a velük megegyező foglalkozású férfiak. Ennek az egyik oka, hogy a nők kevesebbet használják a képességeiket a munkahelyen, mint a férfiak. Ez a különbség ráadásul a párkapcsolatban élő férfiak és nők között a legnagyobb. De mitől függ a munkahelyi képesség használat és miért használják kevesebbet a nők?
Március óta rekord számban regisztráltak különböző kereskedési platformokra a magánbefektetők, és mint az adatokból kiderült, leginkább a nők mutatnak élénk keresletet a részvénypiacok iránt – számol be a hírről a Financial Times.
Érdekes videón mutatja be a Forbes, hogyan alakult az elmúlt években a világ leggazdagabb nőinek a vagyona. Az élen felváltva láthatjuk a L'Oreal vállalatot alapító Bettencourt Meyers, illetve a Walmartot birtokló Walton család egy-egy tagját, ennek ellenére nem beszélhetünk nagy európai-amerikai viaskodásról: 2020-ban a leggazdagabb öt nő közül négy tengerentúli volt.
A Goldman Sachs kutatása szerint idén a nők által kezelt befektetési alapok felülteljesítik a férfiak által kezelteket, mivel előbbiekben nagyobb súlyban találni technológiai részvényeket – számol be a hírről a CNBC.
Csúcsokat döntöget az informatikushiány, nem csak Magyarország, de az egész kontinens küzd ezzel a problémával. Szakértők szerint vannak még tartalékok a társadalomban, azaz lehetne még találni "képeznivaló" szakembereket, csak el kell velük hitetni, hogy képesek rá.
Korábban már jöttek ki tanulmányok, amelyek azt mondták, hogy afroamerikaiiakra halálosabban hat a koronavírus, és ezt most egy brit tanulmány is megerősítette az etnikai kisebbségekre - írja a Reuters.
44 millió ember vesztheti el a munkáját globálisan a koronavírus miatti lezárások miatt, Kínát nem számolva – derül ki a Citi legfrissebb kutatásából. A bank úgy véli, leépítések elsősorban a nőket érintik majd: 31 millióan veszthetik el közülük munkájukat, míg a férfiak esetén ez a szám 13 millió – írja a CNBC.