növekedés

Még nagyobb a baj Németországban

Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány, csütörtökön bemutatott elemzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre. A 2019-re adott 0,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzésen nem változtattak.

Ronthatja globális növekedési előrejelzését a Világbank

Ronthatja globális növekedési előrejelzését a Világbank

Lehet, hogy vissza kell majd vágnunk a globális növekedési előrejelzésünket - mondta a Világbank elnöke . David Malpass a kereskedelmi és befektetési bizonytalanságokra hivatkozva jelentette ki, hogy követniük kell az IMF példáját, mert az adatok azt sugalják.

Egy szempillantás alatt leállt a magyar gazdaság egyik motorja – Kezdhetünk aggódni?

Egy szempillantás alatt leállt a magyar gazdaság egyik motorja – Kezdhetünk aggódni?

Az építőipari termelés augusztusban 10,5%-kal esett vissza az előző hónaphoz képest a KSH adatai alapján, amely nagyon komoly negatív meglepetésnek mondható, hiszen az építőipar (volt) a magyar gazdaság egyik húzóereje. Az elmúlt hónapokban már látszódtak a lassabb növekedés jelei, azonban ilyen gyenge adatra nem igazán lehetett számítani. Az előző év azonos időszakához képest 5,9%-os növekedést mért a hivatal, amely jócskán alulmúlja az elmúlt hónapokban megszokott 20-40% közötti dinamikákat.

Váratlanul megjöttek az IMF ajánlásai is Magyarország számára

Miközben mindenki a friss World Economic Outlook (WEO) kiadvánnyal volt elfoglalva, az IMF váratlanul kiadta szokásos éves vizsgálatának eredményét is Magyarországról. Az úgynevezett negyedik cikk szerinti felülvizsgálatban megállapítják, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedéséhez a versenyképességet kellene erősíteni, a költségvetésnek pedig közelítenie kellene középtávú deficitcéljához, hogy a későbbi nehezebb időszakra kellő puffert képezzünk.

Újabb jó hír Magyarországnak: jóval optimistább lett az IMF

Ismét jelentősen feljebb húzta a magyar gazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a szervezet közgazdászai szerint az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság – olvasható a legfrissebb World Economic Outlook (WEO) kiadványban. Az ország külső pozíciója kapcsán viszont borúlátóbbak lettek a szakértők, már az idén deficites lehet a fizetési mérlegünk.

Trump küldheti padlóra a magyar gazdaságot – Nálunk is jön a recesszió?

Trump küldheti padlóra a magyar gazdaságot – Nálunk is jön a recesszió?

Lassan a magyar gazdaságon is látszanak a nyugat-európai lassulás jelei, és a következő hónapokban a helyzet tovább romolhat. Elképzelhető, hogy a magyar gazdaság is recesszióba csúszik a következő negyedévekben? Mi kellene ehhez? Milyen további kockázatok leselkednek ránk? A jelenlegi 5 százalékos gazdasági növekedést látva elsőre nehezen elképzelhető a recesszió, de "meredekebb" forgatókönyvek mellett akár be is következhet.

Budapesten kívül szinte mindenhol zuhanni fog a népesség, egész régiók halhatnak ki az országban

Budapesten kívül szinte mindenhol zuhanni fog a népesség, egész régiók halhatnak ki az országban

A tágan értelmezett fővárosi agglomeráció és kisebb mértékben a regionális központok szűkebb környezete is vándorlási nyereségre számíthat 2051-ig, ennek következtében – az országos trendekkel dacolva – a budapesti agglomerációs gyűrű várhatóan tovább tudja növelni népességszámát – írja Lennert József, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének szakértője a Területi Statisztikában megjelent cikkében. A városok népessége 7–17, a városkörnyéki vidéki tér népessége 1–11, a félreeső vidéki tér népessége pedig akár 16– 31%-kal is csökkenhet. A szerző szerint Magyarország területének jelentős részén vándorlási veszteség várható, különösen (a regionális központok környezetét leszámítva) az Alföldön és Dél-Dunántúlon.

Hajszálon múlhat a német recesszió

Lefelé módosították a német gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzésüket Németország vezető gazdaságkutató intézetei szerdán megjelent közös elemzésükben.

Az állami posta már nem piacvezető Romániában

Tavaly először elvesztette vezető pozícióját a romániai postai szolgáltatások piacán a Román Posta, amelyet a Fan Courier futárcég előzött meg - közölte kedden a román távközlési szakhatóság.

Németország megremegett, ami miatt Magyarország is bajba kerülhet

Az elmúlt időszakban a világkereskedelem növekedési üteme érdemben lassult, amihez elsősorban az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek fokozódása járult hozzá. A kínai gazdasági teljesítmény növekedési ütemének csökkenése, a Brexitet övező bizonytalanság és a világszerte gyenge feldolgozóipari teljesítmény is a globális növekedés lassulásának irányába hatott, ami az eurózónán – Németországon – keresztül, a reálgazdasági csatornán a közép-kelet-európai régióra (és hazánkra is) hatással van – írják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kutatói a friss inflációs jelentésükben. A szakértők szerint a közvetlen és közvetett csatornákon keresztül a hazai ipari termelés és export növekedési üteme is visszaeshet. Ha a világgazdasági helyzet a vártnál is nagyobb mértékben romlik, akkor a magyar gazdaság növekedése a következő években nagyon lelassulna, de nem kerülnénk recesszióba.

A kínai jegybank is lazításba kezdett

A kínai jegybank csökkentette a referencia-kamatlábát 4,25%-ról 4,2%-ra. Az 5 bázispontos vágással a jegybank piaci likviditás stabilizációját szerette volna elérni, tőkeinjekció alkalmazásával. A lépés nem érte váratlanul a piacokat. A kínai jegybank is utalt már erre előzetesen, de a kínai miniszterelnök hétfői interjúja – miszerint Kína 6% fölötti GDP növekedése már nehezen lesz tartható – is hozzájárulhatott a döntéshez.

Matolcsy György keményen nekiment Varga Mihálynak

Varga Mihály pénzügyminiszter szavaira reagált Matolcsy György MNB-elnök egy most megjelent cikkében. A kettejük közötti ellentét már a közgazdász-vándorgyűlésen is érzékelhető volt, ezzel az írással viszint minden eddiginél látványosabbá vált.

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

Kijöttek az amerikai augusztusi mezogazdaságon kívüli foglalkoztatottak adatai. A nyár utolsó hónapjában is nott a foglalkoztatás, de lassult az üteme. Az adatokkal nem jutott elorébb az amerikai jegybank a kamatdöntés szempontjából. Nincs új a nap alatt.

Rommá verte Európát Magyarország

Mind éves, mind pedig negyedéves alapon a kontinens legjobb teljesítményét mutatta Magyarország a második negyedévben - derül ki az Eurostat szerda délelőtt közzétett jelentéséből. Vagyis továbbra is arról beszélhetünk, hogy ugyan a nyugat-európai gazdaság érezhetően lassul, Magyarország kifejezetten ellenálló ennek a lassulásnak, a régiós versenytársak sem tudják velünk felvenni a versenyt.

Íme a Brexit-káosz eredménye: megcsapta a recesszió szele a brit gazdaságot

A várt stagnálás helyett 0,2 százalékkal visszaesett a brit gazdaság a második negyedévben az év elejéhez képest - derül ki a pénteken megjelent előzetes adatokból. Hasonlóra 2012 óta nem volt példa, elsősorban a Brexit miatti bizonytalanság okozhatta a zsugorodást.

Itt a fordulat: már nem véreznek el olyan könnyen a magyar vállalatok

A világgazdasági válságot követően az újonnan induló magyar vállalatok túlélési esélyei szinte folyamatosan romlottak, majd viszonylag alacsony szinten stagnáltak, annak ellenére, hogy a GDP-növekedés évek óta dinamikusnak mondható. A KSH friss jelentése alapján azonban a 2017-es év fordulatot hozott.

Tovább szenved Európa: alig tud növekedni a gazdaság

Az első negyedévhez képest mindössze 0,2 százalékkal tudott bővülni az eurózóna gazdasága - derül ki az Eurostat szerdai előzetes adatából. Ezzel jelentősen behúzta a féket a kontinens, ami újabb muníciót adhat az EKB-nak, hogy szeptemberben kamatot vágjon.

Sötétebben látja a világgazdaság jövőjét az IMF

Az IMF kedden közzétett frissített jelentésében (World Economic Outlook) azt jelezte, hogy a hazai össztermék (GDP) az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve, ami mindkét évben 0,1 százalékpontos rontás az áprilisi várakozásához képest. Tavaly a globális GDP 3,6 százalékkal, 2017-ben pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.