Teljesen váratlan fordulat történt: komolyan megszorongatták a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjét

Teljesen váratlan fordulat történt: komolyan megszorongatták a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjét

Véget ért a világ legnagyobb és leghosszabb demokratikus választása, az eredmények alapján pedig Narendra Modi a harmadik ciklusára készülhet sorozatban. Az első eredményeket június 4. reggeltől kezdték el folyamatosan közzétenni, ezek végül sokkal szorosabban alakultak, mint ahogy arra előzetesen számítani lehetett. A győzelmet végül nagy küzdelemben az előző ciklusban kormányzó párt vezette szövetség húzta be, de a jövőben sokkal több dolog miatt fájhat Narendra Modi feje, mint eddig korábban bármikor.

Újraválasztották Pedro Sánchezt

Újraválasztották Pedro Sánchezt

A spanyol parlament szűk körben jóváhagyta Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök újabb négy évre történő kinevezését. A döntés csaknem négy hónappal az előrehozott választások után született. Sáncheznek, aki a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetője, 179 igen szavazatot sikerült megszereznie, míg 171-en ellene voksoltak. Ezt az eredményt annak ellenére érte el, hogy erős ellenállás fogadta döntését, miszerint engedményeket tesz a katalán szeparatistáknak egy működő koalíció létrehozása érdekében - írja a Reuters.

Spanyol választás: meglepetést értek el a szocialisták, 3 kimenetel is elképzelhető

Spanyol választás: meglepetést értek el a szocialisták, 3 kimenetel is elképzelhető

Nem született egyértelmű győztes egy a spanyolországi választásokon, mivel a jobboldal nem váltotta be a várakozásokat, és nem aratott elég nagy győzelmet ahhoz, hogy biztosan kiszorítsa Pedro Sánchez miniszterelnököt a hatalomból. A két vezető párt koalíciós tárgyalásokra törekszik majd a kormánytöbbség megszerzése érdekében, de elemzők arra figyelmeztettek, hogy hogy a folyamatnak akár egy döntésképtelen parlament és újabb választás lehet a vége.

Komoly előretörést hozhatnak a spanyol választások

Komoly előretörést hozhatnak a spanyol választások

Két héttel a spanyolországi választások előtt a konzervatív Néppárt (PP) tovább növelte előnyét a kormányzó Szocialista Munkáspárttal (PSOE) szemben - derül ki a La Vanguardia napilap által közzétett közvélemény-kutatásból. 

Bejelentették: kilép a Fidesz a Néppárt frakciójából

Bejelentették: kilép a Fidesz a Néppárt frakciójából

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását - jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A Novák Katalin Fidesz-alelnök által közzétett pártelnök-miniszterelnöki levél azt tartalmazza, hogy azonnali hatállyal kilépnek a fideszesek a néppárti frakcióból.

Eldőlt: felfüggesztett tag maradhat a Fidesz a Néppártban

Eldőlt: felfüggesztett tag maradhat a Fidesz a Néppártban

Nem szerepel a Fidesz tagságának megvitatása az Európai Néppárt (EPP) jövő hétfőn összeülő politikai gyűlésének napirendjén - a Népszavát tájékoztató szemtanúk szerint ezt közölte Donald Tusk, az EPP elnöke az Európai Parlament néppárti frakciójának ülésén.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.