Duplázott a Commerzbank, az elemzőket is meglepték
A német Commerzbank az első negyedévre csaknem megduplázódó, 580 millió eurós profitról számolt be, ami a vártnál jobb eredmény, többek között az erős kamateredménynek köszönhetően.
A német Commerzbank az első negyedévre csaknem megduplázódó, 580 millió eurós profitról számolt be, ami a vártnál jobb eredmény, többek között az erős kamateredménynek köszönhetően.
Az ENSZ közvetítésével, "minden fél bevonásával" kell tűzszünetet kötni a polgárháború és humanitárius válság sújtotta Jemenben, hogy az országban hosszan tartó és stabil béke lehessen - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter a szaúd-arábiai Dzsiddában azon a sajtótájékoztatóján, amelyet Ahmad bin Mubarak jemeni külügyminiszterrel folytatott keddi találkozója után tartott.
Itt az új Cayenne, szálljatok be a legerősebbe, menjetek vele arra és úgy, amerre és ahogy akartok, csak délután háromra érjetek fel kétezer méterre a hüttébe. Köszi, meglesz!
Az eddig tervezett 18 milliárd köbméter helyett „csak” 10 milliárd köbméter lenne az éves kapacitása annak a két úszó LNG-terminálnak és visszagázosítónak, amelyet az észak-keleti Rügen sziget Mukran kikötőjében állomásoztatnak majd – jelezte egy névtelenséget kérő német kormányzati forrás a Reutersnek.
Megérkeztek az amerikai Abrams tankok a németországi Grafenwöhrbe, ahol néhány héten belül megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a harckocsik használatára – jelentette be hétfőn a Pentagon szóvivője, Patrick Ryder tábornok a Kyiv Independent szerint.
Németország támogatja a nemzetközi közösség intézményeinek átalakítását az úgynevezett globális dél képviseletének megerősítéséhez, és azzal is egyetért, hogy növelni kell az afrikai részarányt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és az állandó tagságot is biztosítani kell a kontinensnek a testületben - mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben.
Nem drágult a villanyáram Németországban az utolsó atomerőművek április lekapcsolása miatt - állapította meg a szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) a bajor tartományi közszolgálati médiatársaság (Bayerischer Rundfunk - BR) egy hétfői beszámolója szerint. A Fraunhofer ISE, Európa legnagyobb napenergia-kutatóintézete szerint a három lekapcsolt erőmű teljesítménye alig van észrevehető hatással Németország és Európa áramtermelésére összességében.
Németországban csaknem megháromszorozódott a kihasználatlan irodai munkaállomások aránya 2019 óta a koronavírus miatt 2020-ban szélesebb körben bevezetett és azóta is alkalmazott otthoni munkavégzés folytán - derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
Az eurózóna idén 1% felett nőhet, ami azt jelenti, hogy az energiaválság után az EKB kamatemelése és a külső hatások sem fogják recesszióba taszítani a kontinenst - ezt állítja az Európai Bizottság friss előrejelzésében. A recessziót idén a legtöbb tagállam elkerülheti, jövőre pedig már kedvezőbbek a növekedési kilátások a testület közgazdászai szerint. Az inflációs kilátások viszont nem ennyire optimisták.
Franciaország a következő hetekben több tucat páncélozott járművet és könnyű harckocsit küld Ukrajnának - írta meg a Reuters Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij közös nyilatkozata alapján.
Az államosított német energetikai cégek milliárdos veszteség után nagy bónuszokat fizetnek a kereskedőknek. Mindez pedig feszültséget okoz Németországban, mivel az adófizetők pénzére mehetnek a kifizetések.
Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak áprilisban éves és havi összevetésben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn.
Két főbb csapásirányról dönthetnek a G7-országon vezetői a péntek és vasárnap közötti hiroshimai csúcstalálkozón az oroszellenes nyugati szankciók kapcsán: az egyik a jövőbeli energiakitermelési képességek további korlátozását célozza, a másik pedig az oroszokhoz irányuló exportnál egy komoly váltást hozna – tudta meg a Reuters egy amerikai illetékestől.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Brémában vasárnap rendezett tartományi választáson az urnazárás után közölt eredménybecslés szerint.
A G7-ek és az EU tisztviselőinek csúcstalálkozóján döntést született arról, hogy megtiltják az orosz gázimportot azokon az útvonalakon, amelyeken Moszkva korábban már leállította a szállítást. Ez az első eset, hogy a nyugati hatalmak blokkolják a vezetékes gázkereskedelmet Ukrajna lerohanása óta – számolt be róla a Financial Times.
Úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök folytatja európai körútját: a Le Figaro arról számolt be, hogy az ukrán vezető várhatóan még ma Franciaországba érkezik.
Ukrajna készen áll a békére - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.
Előre nem bejelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
Németország 2,7 milliárd euró értékben állít össze új katonai felszerelés-szállítmányt Ukrajna számára, ami értékét tekintve a legmagasabb az orosz invázió óta - erősítette meg a Der Spiegel értesülését Boris Pistorius német védelmi miniszter és Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szombaton.
Az Európai Unió az Oroszország elleni szankciók jegyében megtiltaná, hogy Németország és Lengyelország a Barátság kőolajvezeték északi ágán keresztül orosz olajhoz jusson – derül ki a Bloomberg által megismert dokumentumból. A lépés inkább szimbolikus lenne, mivel mindkét ország önként mondott le a szállításokról, azonban okozhatna fennakadásokat Európa üzemanyagellátásában.
Nem tudni, hogy jutottak be a hotelbe.
Van egy fontos feltétele az államadósság idei csökkenésének.
Ezt rengeteg idő, pénz és szervezés lesz pótolni.
8280 kilométernyi torlódásuk volt fél év alatt.
Egy RC-135-öst kísértek.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?