Jövő hét hétfőn elindul a termelés a Ford európai gyáraiban
Május 4-én elindul a gyártás a Ford európai üzemeiben is, közölte ma az amerikai autógyártó.
Május 4-én elindul a gyártás a Ford európai üzemeiben is, közölte ma az amerikai autógyártó.
Az év második felében már megindul a gazdasági teljesítmény növekedése Németországban a vírusjárvány korlátozására bevezetett intézkedések feloldásával, az év első felében elszenvedett visszaesést azonban ez nem fogja tudni pótolni, a GDP az idén 6,6 százalékkal eshet és a koronavírus-járvány előtti szintre legkorábban 2021 végén térhet vissza a német gazdaság teljesítménye a müncheni egyetem Ifo gazdaságkutató intézetének kedden publikált prognózisa szerint.
Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RKI) közegészségügyi intézet kedden ismertetett számításai szerint.
Hatvan német nagyvállalat kéri a kormánytól, hogy a koronavírus ellen hozott intézkedéseket kapcsolják össze a klímavédelmi célokkal, attól tartva, hogy a kibocsátás csökkentésének célja háttérbe szorul a járvány idején. Az aggodalmuk megalapozott: más német vállalatok épp a klímavédelmet szolgáló intézkedések felülvizsgálatát kérik a német kormánytól.
A német történelem második világháború utáni korszakának legnagyobb mértékű gazdasági visszaeséséhez, tömeges munkanélküliséghez és csődhullámokhoz vezet a koronavírus-járvány az idén Németországban a szövetségi kormány készülő előrejelzése szerint, amelyből hétfőn szivárogtak ki részletek.
Tizenöt éve nem történt olyan, mint 2019-ben: csökkent a Németországban élő magyarok száma a helyi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint. Persze a néhány száz fős visszaesés inkább stagnálásnak mondható, de az elmúlt évek trendje egyértelműen csökkenő kivándorlási hajlandóságot mutat. A rossz hír, hogy még így is több mint 200 ezren élnek az országban, és tavaly is majdnem 1300 magyar gyermek születhetett Németországban. Közben viszont Ausztriába tavaly is folytatódott a magyarok kivándorlása, majdnem ötezerrel élnek többen ott, mint egy évvel ezelőtt.
A szövetségi kormány közbelépését sürgeti az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások németországi érdekképviselete (Deutscher Reiseverband -DRV), különben "nagyon hamar megsemmisül" az ágazat közepes méretű vállalkozásokra épülő szerkezete - nyilatkozta a szervezet elnöke.
Bevezethetik Németországban az otthoni munkavégzés jogát, a szövetségi munkaügyi és szociális minisztériumban már dolgoznak a törvényjavaslaton - mondta a tárca vezetője egy vasárnapi lapinterjúban. Ha nincs feltétlenül szükség a jelenlétre, akkor a munkavállalónak minden esetben joga lesz otthonról dolgoznia, és szabadon dönthet arról, hogy állandóan, vagy bizonyos napokon él majd ezzel a lehetőséggel.
Szétzilálta a friss élelmiszerek piacát a koronavírus-járvány Németországban, egyes termékek ára meredeken emelkedik, másoké zuhan - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely szerint a zöldség csaknem 30 százalékkal drágult áprilisban, a vadhúsért viszont az egy évvel korábbi ár harmadát fizetik a vadászoknak.
A júliusban kezdődő német soros uniós elnökség idején nem fog a világjárvány miatt háttérbe szorulni a klímaválság kérdése - mondta Angela Merkel német kancellár, aki szokásos szombati hangüzenetében igyekezett eloszlatni az ezzel kapcsolatos félelmeket.
Világszerte 2 790 986-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 195 920, a gyógyultaké pedig 781 382 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
Annak ellenére, hogy Németországban elkezdték feloldani a koronavírus miatti korlátozásokat, a németek továbbra sem mennek vásárolni – írja a CNBC.
Túl magas a napi új igazolt fertőzések száma Németországban a koronavírus-járványt lassító korlátozások további lazításához a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint. Az intézet elnökhelyettese, Lars Schaade pénteki berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a jelenlegi 2000 feletti szintről néhány százra kell csökkenteni az igazolt új fertőzések napi számát ahhoz, hogy a helyi egészségügyi hatóságok lépést tudjanak tartani a járvánnyal, vagyis megtaláljanak mindenkit, akivel a fertőzöttek a kórokozó átadásának veszélyével járó kapcsolatba kerültek a fertőzőképesség kezdete óta.
Több hetes leállást követően május elején újra megkezdi a gyártást egyes üzemeiben a BMW.
A világban és a nagy gócpontokban sem látható olyan áttörés, ami igazolná a koronavírus-járvány ellen hozott korlátozások gyors feloldását. A legfrissebb adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a kritikus területeken legjobb esetben is csak arról beszélhetünk, hogy magas szintről elindult a járvány terjedésének lassulása.
Áprilisban a valaha mért legalacsonyabbra esett az üzleti hangulat Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésében.
Kifejezetten nagy jelentőségű üzenetet mondott a szövetségi parlamentben (Bundestag) a ma délutáni EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében Angela Merkel német kancellár, ugyanis azt mondta: összeurópai léptékű gazdaságösztönző program szükséges a koronavírus-járvány ellensúlyozására, amelyet Németországnak azzal is támogatnia kell, hogy átmenetileg jelentősen növeli befizetéseit az Európai Unió (EU) költségvetésébe.
Csütörtök reggel megjelentek az európai beszerzésimenedzser-indexek áprilisi értékei és lehangoló képet festenek a gazdaságok állapotáról. Amióta folyik az adatgyűjtés, ilyen mértékű összeomlást még nem mutattak a BMI-adatok.
Hetente több millió koronavírustesztet kellene elvégezni Németországban a szövetségi kormány egy formálódó járványügyi törvénycsomagja szerint, amelyről szerdán számoltak be német lapok.
Május 11-én tervezi több mint két hónapja tartó lezárását feloldani Franciaország, ekkor az iskolák is újranyitnak, de a korábbinál sokkal kisebb fős osztályok lesznek – írja a francia oktatási miniszterre hivatkozva a Reuters.
Kényes helyzetben találhatja magát az utód.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
A kormányinfón több fontos kérdés is szóba került.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?